Mégsem égették el a Picassót a román rablók?

2013.08.14. 09:29
Újabb találgatások láttak napvilágot Romániában arról, hogy hol lehet az a hét nagy értékű festmény, amelyet a rotterdami műcsarnokból (Kunsthal) lopott el tavaly ősszel három román állampolgár: az ügyvédek szerint állítólag öt festményről az egyik fő vádlottnak tudomása van, hogy kinél vannak, másik két festmény pedig a belgiumi illegális műkincspiacra került.

Mint ismert, tavaly október 15-én éjszaka alig két perc leforgása alatt hét nagy értékű festményt loptak el a rotterdami Kunsthal Múzeumból, köztük Picasso, Matisse, Monet és Gauguin műveit, melyek összértéke meghaladja a százmillió eurót.

Az elmúlt évek legnagyobb műkincsrablásával vádolt három férfit január 22-én fogták el Romániában, és három nappal később meg is kezdődött a tárgyalás a Bukaresti Törvényszéken, a képek azonban nem kerültek elő.

Kedden halasztással kezdődött meg Romániában a per a festményrablás hat vádlottja ellen, de az ügyészség kedden csaknem két órán át hallgatta ki Olga Dogarut, az egyik vádlott édesanyját, aki korábban azt vallotta, hogy először a falu temetőjében ásta el a festményeket, de miután februárban házkutatást tartottak nála, annyira megijedt, hogy a bizonyítékok végleges eltüntetése mellett döntött, és a fürdőszoba kazánjában elégette a műkincspiacon 200 millió eurónyi értékűre becsült hét festményt.

Az ügyészek nagy értékű károkozás miatt emeltek vádat ellene, de később megváltoztatta vallomását, és cáfolta a károkozást. Catalin Dancu, az asszony ügyvédje a keddi meghallgatást követően újságíróknak elmondta: a nő újból megerősítette a vádhatóság előtt, hogy nem égette el a festményeket, hanem azokat egy számára ismeretlen férfi vitte el Carcaliuból, ahol lakik. Dancu szerint ezért egyedül Radu Dogaru, a nő fia tudhatja, hogy kihez kerültek a festmények.

Az ügyvéd megerősítette, hogy Radu Dogaru korábban egyezkedni próbált a hollandiai ügyészséggel, és felajánlotta, megmondja hol van öt festmény, ha Hollandiában folytatják ellene a vizsgálatot. A holland ügyész ezt visszautasította azzal, hogy nekik mind a hét festmény kell. Dancu szerint Dogaru nem kíván együttműködni a román hatóságokkal. A román média szerint azért ajánlott fel Dogaru csak öt festményt, ugyanis kettőtől állítólag már Belgiumban megszabadultak, és azok a műkincsek ottani feketepiacára kerültek.

Ennek azonban ellentmond, hogy a román történelmi nemzeti múzeum szakemberei megvizsgálták az Olga Dugaru kazánjában talált hamut, és úgy találták, hogy azok tartalmaznak olajfestmény-maradványokat. A szakértői vizsgálat nem tudta megállapítani, hogy milyen festmények váltak a tűz martalékává. A román múzeum szakemberei csak annyit közöltek, hogy legkevesebb három darab, vászonra festett olajfestményről van szó.