Mégis lesz Verdi az Operában

2013.09.20. 23:24

Néhány órával ezelőtt az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete még azt írta, sztrájkolni fognak és elmarad az Opera évadnyitó Falstaff-premierje, mivel a kollektív szerződésről az intézménynél kezdeményezett tárgyalások nem vezetettek eredményre, és az Opera vezetői ma azt üzenték nekik, hogy nem akarnak tárgyalni a követeléseikről. Az Operaháznál 2011. június 30. óta nincs kollektív szerződés.

Péntek délelőtt a tárgyalódelegáció sms-ben értesült dr. Főző Virág megbízott főigazgató-helyettestől, arról hogy a munkáltató nem kíván a szakszervezeti követelésekről tárgyalni, pedig ez a jogszabályban előírt kötelezettsége is lenne. Ekkor az  ODFSZ szeptember 21-én este 7 órától éjfélig sztrájkot hirdet, ami miatt elmarad Verdi Falstaff című operájának aznapi bemutató előadása.

Az Opera szerint viszont a három érdek-képviseleti szervezet közül kettő – köztük a műszaki dolgozókat, illetve a balett- és zenekari művészeket tömörítő szakszervezet képviselői, akik nem fenyegettek sztrájkkal – már a kora délutáni órákban aláírták, mostanra pedig az ODFSZ is elfogadta a megállapodást, és utóbbi szombaton visszavonja a sztrájkfelhívást. Sajtóközleményük szerint Operaház a Falstaff holnap esti premierjét mindenképpen megtartja.