Korrupció miatt kergetik el őket

2013.09.25. 11:29 Módosítva: 2013.09.25. 11:58
A korrupció olyan forró ügy Magyarországon, hogy a témával foglalkozó előadáshoz már termet is nehezen talált a Krétakör. A legtöbb helyen nem adták ki ingatlanjukat egy ilyen téma bemutatásához.

A Krétakör társulat a mai Magyarország egyik központi problémáját dolgozza fel zenés színházi produkcióban: a rendszerváltás utáni botrányok felhasználásával, egy fiktív családtörténeten keresztül mutatják be a korrupciót. A témaválasztás olyan sikeres volt, hogy sok helyen már a téma hallatán elzárkóztak attól, hogy közük legyen a produkcióhoz.

Az olaszok nem akarnak politikai ügybe keveredni

„Az igazgató nem akarta, hogy politikai ügyekbe folyjunk bele – mondta az Olasz Kultúrintézet illetékese, aki kérte, hogy ne említsük meg a nevét. – Ez egy kulturális intézet, amely kötve van a nagykövetséghez, és nem szeretnénk, ha a politikával hoznának minket összefüggésbe.”

A Krétakör által lapunkhoz eljuttatott dokumentáció szerint az olasz intézet nyitott volt az együttműködésre, már az időpontról tárgyaltak, amikor kiderült az előadás témája. Ekkor javasolták, hogy inkább ne náluk feszegessék a problémát, mivel amúgy is rengeteg programjuk van, nem is találnának rá megfelelő időpontot.

Az angol–olasz ingatlanosok nem kritizálnák a korrupciót

Hasonlóan járt a társulat a Palazzo Dorottyában. A reprezentatív belvárosi iroda- és apartmanház vezetősége eleinte nyitott volt a terveikre, ám amikor kiderült, hogy a Magyarországot átszövő korrupció a téma, az olasz és angol tulajdonosok visszakoztak. „Nem szerették volna együtt látni a korrupció és a Palazzo Dorottya nevét a lapokban” – mondta a cég egyik képviselője, aki szintén kérte, hogy ne említsük név szerint.

A krétakörösök hangsúlyozták, hogy éppen azzal határolódhatnának el a korrupciótól, ha ingatlanjukban helyt adnak a kritikájának. A Palazzo Dorottya képviselője szerint a tulajdonosok azonban attól tartottak, hogy az emberek nem nézik, milyen kontextusban jelenik meg épületük, csak hogy valami köze van a kérdéshez.

A francia ingatlanos nem bírja a témát

A Vörösmarty tér melletti Váci 1 üzletház sem akarta, hogy a társulat náluk szálljon szembe a magyar politikai és gazdasági életet átszövő korrupcióval. „Nagyon köszönjük a lehetőséget, de sajnos a vezetőséggel történt egyeztetés alapján nem áll módunkban együttműködni a projekt kapcsán, tekintettel a témaválasztásra” – írták meg nyíltan a Krétakörnek.

Az Orco ingatlanberuházó cég lapunknak elismerte, hogy rendszeresen adnak ki termet rendezvények számára, de vezérelv, hogy „a közönség kapcsolódjon a ház fő funkciójához”, az üzletházhoz. Igaz, az illetékes azt is megjegyezte, hogy a Krétakör más előadásait szívesen látnák.

A társulat illetékese, Potyondi Linda elmondta, hogy tudomása szerint az Orco neve korábban felmerült ingatlanbotrányokkal kapcsolatban, és ezért kínosan ügyelnek arra, hogy a Google találati listáján ne szerepeljen együtt a nevük a korrupcióval. Érdekes, hogy ezen cég is külföldi, francia tulajdonú.

Pont akkor van a felújítás

A társulatnak volt még egy rövid próbálkozása a Tőzsdepalotában, ahol miután bevallották a darab címét – Korrupció –, gyors visszautasításban részesültek. A magyarázat szerint azért, mert az épületet felújítják, igaz, a munkálatok még nem kezdődtek el. A cég magát megnevezni nem kívánó képviselője az Indexnek azt mondta, hogy „ez ilyen formában nem igaz”, ám ennél többet nem kívánt elárulni.

Az ötödik visszautasításban a BÁV egykori székháza, egy üresen álló, romos épülete miatt részesült a színház. A céget képviselő ügyvédi iroda munkatársa elmondta, hogy pénzügyi okokból nem jött létre a megegyezés, a Krétakör jóval alacsonyabb árat fizetett volna, mint amennyit a spanyol tulajdonos kért. Azt állítja, ők nem is tudtak a darab témájáról, és ingatlanbefektetőként egyébként sem áll érdekükben kiadni az épületet ilyen eseményekre.

A Krétakör végül a Mafilm Róna úti ingatlanjában ért révbe, itt folynak a próbák, és itt lesz az előadás bemutatója is október 7-én. A társulat érdekes módon a gerillakampányával is kivívta néhány ember nemtetszését. A belvárosban kiragasztott nagyméretű, ironikus plakátjaikat akkurátusan szaggatták le, miközben hasonló, nem korrupciós témájú street art alkotások fennmaradtak.