Koronavírus adatok

2021. dec. 07.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Mária
-6 °C
4 °C

A Korrupció mi vagyunk

2013.10.09. 11:15 Módosítva: 2013.10.09. 14:15
A Krétakör legújabb darabjában nemcsak az elmúlt húsz év korrupciós botrányait dolgozza fel, hanem az egész magyarság lényegét. Megnéztük a budapesti bemutatót, sőt még a New Yorkban éppen a korrupcióból doktoriját író szakértőnek is megmutattuk videón a darabot, hogy megértsük, tulajdonképpen mi a gond velünk, magyarokkal.

Forróbb téma, mint a szex

Földes András

Magyarország a hungarikumok országa, a Csabai kolbász, a Tokaji, a szép magyar lányok, továbbá ott a rengeteg Nobel-díjasunk. Nem beszélve a szódáról, meg hogy a Szíriuszról jöttünk, és előbb voltunk keresztények, mint Jézus. Hungarikum az is, hogy mi szakmányban, minisztériumi utasításra gyártjuk a nemzeti jellegzetességeinket. De még ebben a sűrű mezőnyben is van egy, ami kiemelkedik a sorból, és ez a korrupció.

Nem feltétlen a közelmúltról beszélünk, amikor szinte csak azt a tendert nem nyerte meg a Közgép, amelyiken nem indult. Nem is a nokiás dobozos, autópálya-építős elmúlt nyolc évről vagy előtte a privatizációs iszapbirkózásról van szó. Hanem az ismert magyar történelemről, ami egymást és/vagy az országot előjogokért, birtokért eláruló nemesek története. Annak a leírása, hogy a felemelkedéshez inkább kapcsolatok és ügyeskedés kellenek, nem pedig tehetség. Móricz az 1932-es Rokonokban pont olyan összefonódásokat és trükköket írt le, amelyek más nevekkel szerepelhetnének akár a következő vezető cikkünkben is.

Gerillarendező

A korrupció Magyarországon tehát nem olyan, mint a világ legtöbb országában, hogy hallunk róla, vagy meghökkenve beleütközünk, de aztán hazamegyünk, és nyugodtan beszélgetünk cuki pandás gifekről, az esti buliról vagy a főnökünkről, aki hülye. A korrupció létezésünk része, hiszen már a törvényeket is úgy alkotják meg, hogy abban meglegyenek az ügyeskedés féregjáratai.

Röviden: a korrupció forróbb téma a Kárpát-medencében, mint a szex. Telitalálat volt tehát, hogy erre építette darabját Gulyás Márton. A Krétakör ügyvezetőjét nem most kezdte piszkálni a probléma, hiszen egy ideje már a fideszes rezsim nyílt kritikusaként ismert. Szónokolt millás gyűlésen, a Haha diáktüntetésein, és hangosbeszélős akciójával demonstrált a rendszernek benyaló művészek, konkrétan Markó Iván százmilliós állami támogatása ellen.

A darabot ráadásul remek gerillakampány vezette fel, úgyhogy érthető volt a felfokozott érdeklődés. A jegyeket már előre elkapkodták, a premieren tobzódtak a gazdasági, politikai és művészeti celebek. Csak az első negyedórában Jaksity Györgyöt, Nádasdy Ádámot, Térey Jánost, Geszti Pétert, Karácsony Gergelyt szpottoltam.

Korrupciós lexikon

De nem feszítem tovább a húrt. Nem ebből a darabból fogunk választ kapni arra, hogy miért a korrupció a legautentikusabb hungarikum. Az sem derül ki, hogy miként lehet, hogy le tudjuk cserélni a rendi viszonyokat, a hűbéri rendszert, a szocializmust, a kapitalizmust, sőt, mindezeket visszafelé is, de képtelenek vagyunk megszabadulni a korrupciós reflexeinktől.

Krétakör - Korrupció / Corruption

A Korrupció nem amiatt lett erőtlen, mert Gulyás elfogult lenne valamelyik politikai oldal mellett. Inkább azért, mert érezhetően rá van feszülve a témára, és görcsös igyekezettel szeretné bemutatni, majd feltárni az ügyet. Az előadás lexikális alapossággal veszi végig a rendszerváltás óta ismert nagy korrupciós botrányokat. A kerettörténet egy szocializmusban már befolyásos család térnyerése: a fivérek privatizálnak, majd olajat szőkítenek, beülnek a nagy állami bankba, Gripeneket vásárolnak, autópályát építenek viadukttal, aztán megszerzik maguknak a közmédiát, a saját embereiket ültetik az ügyészség élére, stb.

Zenés ismeretterjesztés

Egy ideig szórakoztatott felismerni az újságokban olvasott sztorikat, de aztán már érdekelt volna maga a történet is. Vagy hogy miként alakulnak át, deformálódnak a szereplők a pénz és a hatalom nyomása alatt. Az embereket és a cselekményt azonban elhomályosították a tények. A szereplőknek nem volt lehetőségük karakterekké válni, újságból kivágott, kétdimenziós alakok hadakoztak az állami milliárdokért. Valószínűleg ezen a hatáson könnyített volna a darab kabaréjellege, így kaphatta meg az egyik főszerepet Koós János, és emiatt sújtott le 20 percenként egy zenei betét.

A fenti recept egyébként már bejött a Krétakörnek: a Schilling Árpád rendezte Hazámhazám és a Feketeország szintén közéleti problémákra, kuplékra és humorra épültek. Ezek a darabok azonban elengedettségüknél fogva működtek. Gulyásnál talán a népnevelő szándék gátolta, hogy színházi előadásként is értelmezhető produkció jöjjön létre.

A nehézkességért kárpótolt volna, ha a sok mutyi és a milliárdokkal játszó család története végül valamilyen rendszerré áll össze. Nem várhatjuk el persze, hogy a színházban derüljön ki a probléma megoldása (bár persze az lett volna a legjobb, ha úgy távozunk, hogy már tudjuk, mit kell tennünk a korrupció ellen). Már egy karakteres vélemény is megtette volna.

Szpoiler következik!

A darab azonban úgy ér véget, hogy az országot leuraló család ellen küzdő újságíró egy megafonnal felszerelkezve demonstrál, ahogy Gulyás Márton tette Markó Iván darabján. Majd az újságírót megfojtja egy bőr szopóálarcos busó, aki nyilván szimbólum. A Krétakör rajongóinak jegyzem meg, hogy ez a valóságban ugyanakkor nem történt meg a rendezővel, mert láttam a darab után, és élt. A Korrupció annyiban fontos előadás, hogy a révén is több szó esik majd a problémáról, ami most olyan elfogadottnak számít a kedves állampolgárok körében, mint a gravitáció. A színdarab legfőbb érdeme mégis a plakátkampánya, ami az arcunkba tolja a mindennapi politikai és gazdasági kommunikáció szófordulatait, úgy, hogy azok a párnázott környezetükből kiragadva, valami romkocsma falán pont annyira tűnnek hamisnak, mint amennyire azok.

Nem kislányról, korrupcióról énekel Koós

A Korrupció mi vagyunk

Jancsics Dávid

A Korrupciót sajnos csak videón volt lehetőségem megnézni, de így is működött előadásként, sok kamaszkori emléket hozott elő a rendszerváltás időszakából, és szociológusi-elemzői ösztöneimet is beindította. Egy olyan történetet mesél el, amelyet gyakorlatilag mindenki ismer ebben az országban, sőt már annyira ismerjük, hogy azt hisszük, ez a normális. Jó volt látni, hogy valaki végre egyértelműen megfogalmazta, hogy nem, ez így egyáltalán nincs rendben.

A darabban egy maffiaszerűen működő politikai-gazdasági klikk tartja markában az országot, és préseli ki belőle megmaradt erőforrásait. Mondjuk aki az elmúlt évtizedben nem teljes agyhalottként éldegélt Magyarországon, ez a megállapítás nem döbbenti meg túlzottan. A nem túl feszes történet egy profin menedzselt családi vállalkozásról szól, amely minden fontosabb állami, magán- vagy civil szervezetbe delegál egy családtagot. Ott ülnek a meghatározó parlamenti, minisztériumi, ügyészi, közalapítványi, elemzői és médiapozíciókban. Az egyes családtagok ezzel minden olyan intézményi funkciót kikapcsolnak, amelyeket nálunk működőképesebb demokráciákban pont azért hoznak létre, hogy egymás ellensúlyaként, kontrollmechanizmusaként működjenek.

A Korrupcióban sok az aktuálpolitikai utalás. Olyan ismerős karakterek jelennek meg, mint a függetlenség és objektivitás álcája mögött a közvéleményt finoman manipuláló, közben a politikát gátlástalanul kiszolgáló politikai elemző, a húszas évei elején járó, pillanatok alatt egy állami vállalat csúcsvezetői pozíciójába katapultáló ifjú rokon, vagy a 70 feletti ostoba, de még mindig sármos szoknyapecér, akit nagyjából csak bábunak állítanak a kirakatba.

Össznépi mutyi

A darab persze leginkább rólunk szól, hétköznapi emberekről. Egy kicsit mindenki magára ismerhet benne. Talán a legfontosabb, meg nem válaszolt kérdése, hogy miért hagytuk, hogy ez legyen Magyarországból. Az embernek az jut az eszébe, hogy a politikai és gazdasági elit ebben a szerencsétlen országban tényleg teljesen hülyének néz mindenkit.

Teheti ezt, hiszen nem működnek azok a intézményi garanciák, amelyek egy civilizáltabb helyen egy bizonyos ponton megállítanák őket. De teheti azért is, mert mi hagyjuk. Mi is ott sunnyogunk velük, mert egy kicsit mindenki benne van az össznépi mutyiban – vagy azért, mert reméli, hogy egyszer őt is a fazék közelébe engedik, vagy azért, mert félti a szakmai karrierjét, mindennapi megélhetését. Nincs meg bennünk a függetlenség szabadsága, mert rettegünk a bizonytalanságtól. Valószínűleg még a mindenkiről gondoskodni akaró szocialista rendszerben utáltuk meg ennyire a kockázatvállalást, és a mai politika felismerte és kőkeményen kihasználta ezt a gyengeségünket.

Az előadás vége felé az jutott eszembe, hogy tényleg, hogy a francba sikerült 23 év alatt kitermelnünk egy totálisan impotens, az állam, tehát az adófizetők, azaz a mi megfejésünkre specializálódott magyar „nagytőkés” elitet. Ezek fényévekre vannak azoktól a innovatív vállalkozóktól, akik egy 21. századi gazdaság, nemzetközi porondon is versenyképes motorjai lehetnének. Persze útépítéshez nem kell Elon Musknak lenni.

Egy másik fontos üzenet, hogy az állam és társadalom kapcsolata a rendszerváltás óta nem tisztázott a fejekben. Nem tudjuk, milyen államot szeretnénk, milyen szerepet és szolgáltatást várunk tőle, hol húzódjon a határ köz és magán között. Mi az, amit a piacra kellene bíznunk, és hol van szükség a „közjó” biztosítására? Amíg az emberek nem fogalmazzák meg maguknak, hogy mit jelent számukra az állam, addig a politikai és gazdasági elit és kamu politikai elemzőik fogják azt helyettük definiálni.

Viszont van egy szál, amely nem nagyon lett kibontva a darabban, pedig szerintem fontos kérdést feszeget: a legfiatalabb családtag története. Azt nagyjából tudjuk, hogy a mára kiöregedő félben lévő késő kádári technokrata elit hogyan konvertálta át politikai tőkéjét valóságos gazdasági tőkévé a privatizáció során. Sokkal érdekesebb kérdés, hogy a mai fiatal generáció hogyan és miért szocializálódik bele a mutyiba. Mitől termelődik újjá a korrupt elit? Jó lett volna látni, hogy az alkotók egy kicsit mélyebbre ásnak ebben a témában.

Általánosságban az előadás nekem egy kicsit hosszú volt és a betétdalok között is voltak sutábbak, bár az István, a király után felüdülés volt hallgatni őket. Ettől függetlenül a Korrupció kötelező darab. Ja, és persze Koós János óriási. Amikor elkezdte, hogy „a fééérjek egyenjogúságát követelve követelem én”, majdnem leestem a székről.

A Krétakör Korrupció című előadását október 23-án játsszák még 15 órakor és 20 órakor. Sajnos betegség miatt az október 8-i és 9-i előadások is elmaradtak, ezeket majd megtartják másik időpontban.