Ginsberg, aki feltalálta a selfie-t

Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban, hisztérikusan

lemeztelenedett éhezőket,

 a néger utcákon vonszolva magukat hajnalban egy mérges belövés tűjét

áhítozva,

angyalarcú hipstereket égve az éjszaka gépezetében a csillagos dinamóhoz

fűződő hajdani égi kapcsolatért,

kik nyomorúság és rongyok és üres tekintetű, intelligens pofájú cigarettázás

a lassú dzsessz városainak csúcsain átlebegő hidegfolyóvizes

lakások természetfölötti sötétjében,

kik lemeztelenítették agyvelejüket és Ég előtt a Földfeletti alatt és megvilágosult

lélekkel mohamedán angyalokat láttak a bérházak tetején

tántorogni (....)  

Ezek Allen Ginsberg Üvöltésének első sorai 1955-ből. A Ludwig Múzeum Beat-nemzedék történetéről szóló kiállítása a mozgalom legismertebb alakjának munkája és személyisége köré épül: Ginsberg tette a második világháború utáni Amerika szubkultúráját, ellenkultúráját, tömegkultúráját azzá, ami.

Ha rendesen meg akarjuk nézni a kiállítást, sok időre van szükségünk. Nem egy klasszikus tárlatot pakoltak össze a Ludwigban, sőt nem is kiállítást, hanem egyetlen hatalmas DVD anyagát mutatják be: eddig még nem publikált dokumentumfilmeket, archív performansz-felvételeket, interjúrészleteket, riportokat, hangfelvételeket, felolvasásokat, kisfilmeket. Van hatórás Ginsberg-interjú négyórásra szerkesztett változatban, és rengeteg riport, amin a szakállas, zsidó, drogos költő beszél, szaval vagy énekel. Több másik videofelvételen a hasonlóan szakállas, drogos, szétaszalódott öreg beatnikek beszélnek műveikről vagy olvasnak saját verseikből.

Allen Ginsberg: Önarckép

Láthatunk videofelvételt Ginsberg temetéséről is: egy igazi pszichózist, ruhájuk aljával zavartan matató miniszoknyás lányokkal és integető, drogos buddhistával, aki videóra veszi a temetést, majd a végén körbefordítja a kamerát, és csinál egy gyors selfie-t. Mi meg nézünk, hogy mennyire megelőzte a korát.

Egy másik videofelvételen Ginsberg homoszexualitásáról beszél: „Apám nagyon megrémült, amikor arra kértem, hogy segítsen pszichiátert találnom. Anyámnál ugyanis a pszichiáter egyet jelentett az idegösszeroppanással. Apám ezért nagyon megijedt. Mi a baj? Nem szeretlek eléggé? Nem viseltem gondodat? – kérdezte. Azt válaszoltam neki, hogy a saját szexualitásommal kapcsolatos, homoszexuális jellegű problémáim vannak. Apám rám nézett, és ezt kérdezte: Szereted más férfiak farkát a szádba venni? Nem, nem – hazudtam” – meséli a videón.

Akiket az LSD köt össze

Allen Ginsberg a New York-i Columbia Egyetemen ismerkedett meg William Burroughs-zal és Jack Kerouac-kal. Ők lettek a beatnemzedék belső köre.  A “beat” egyébként elég vegyes társaság volt: Ginsbeg vallásos zsidó családból, William Burroughs nagypolgári családból landolt a New York-i undergroundisták között, Gregory Corso már 17 éves korában lopásért ült börtönben. Nem sok dolog kötötte össze őket azon kívül, hogy kitalálták rájuk, hogy ők a beatnemzedék, de a végletes elutasítás és hallucinogén anyagok túlzott használata azért mindenképpen közös vonás: kulturális, politikai és egzisztenciális vagdalkozásaik közepette olyan természetességgel fogyasztották a pszichedelikus drogokat, mint más reggelire a bundáskenyeret vagy a müzlit.

A beatnemzedék alkotói nem voltak túl szigorúak önmagukhoz, de nem is kellett: a legtöbb már életében élő irodalmi legendának számított, és nem is a keresztnevén szólították, hanem egyfajta fogalomként tekintettek rá. Tömegek hősei voltak a misztikus látomásaikkal és kozmikus rezdüléseikkel együtt, sokan azt érezték, hogy már azzal kegyet gyakorolnak, ha a szoba közepére szarnak. Burroughs-t egy francia újságíró például az egyik interjúban David Bowie-hoz hasonlította, mire a mások szövegeit nagy élvezettel képekké kasírozó művész szerényen csak annyit felelt, hogy David Bowie-nak azért prolibb a célközönsége.

Ginsberg nárcizmusának őrületét egyébként talán a legjobban a Szeretkeztem Magammal című verse mutatja:

„Szeretkeztem magammal

A tükörben, megcsókoltam ajkam,

s így szóltam: Szeretem magam,

Jobban szeretlek, mint bárki mást”.

Költészet, buddhizmus, homoszexualitás

Ginsberg költészetéhez merített mindenből, ami szembejött vele az utcán: Walt Whitman munkáiból, a francia szürrealistákból, Arthur Rimbaud-ból, a dzsezzből, és a buddhizmusból. Gyakorló fotós és zenész is volt, dolgozott együtt Boby Dylannel, Philip Glass-szal, Onette Coleman-nal, vagy Patti Smith-szel. Az Üvöltést rengetegszer adta elő hangszeres kísérettel, de a San Franciscó-i felolvasása a legismertebb. A versek mellett rengeteget fotózott is, barátja, és fotós tanára, Robert Frank tanácsai alapján. Mindent megörökített: az utazásait, a barátait, az idő múlását.

A kiállítás videofelvételein a költő saját fotóit mutatja be: hogyan készítettek szeretőjével, Peter Orlovszkyval polaroidos képeket, amikor még angyalképű hipszterek voltak, és milyen volt a kilátás a New York-i lakásának konyhájából, ahol éppen lágy tojást reggelizett. Évtizedekkel korábban felfedezték az Instagramot. Peter Orlovszkynak egyébként hosszú szerelmi története volt Ginsberggel, és életük végéig közeli kapcsolatban maradtak.

„Baszd szájba az atombombádat.”

A beatnemzedék szembement mindennel. Mindent elutasítottak, ami polgári volt és csillagos-sávos: Hirosima bombázását, a vietnami háborút, a fegyverkezési versenyt a rasszizmust, a fasizmust, a kapitalizmust, a katolicizmust, a homofóbiát, a konvencionalizmust, az amerikai álmot, a középszerűséget,  a környezetszennyezést. „Mindannyian tajtékok vagyunk a biológiai önfenntartás hullámán, ami a bolygó pusztulásához vezet” – mondja Ginsberg. Művészetet hallucináltak háborúk és szexuális forradalmak között, és egyre újabb dolgokat követeltek, amiket végre el lehet utasítani, miután már nem zokoghatták magukat minden este a vietnami háború miatt álomba.

A kiállított kézirat-reprodukciók között olyan szövegek vannak, mint a Kaddis (Ginsberg második legismertebb műve, melyben az anyjára emlékezik) a Pull my Daisy! (Szedj fel!) Kerouac és Neal Cassady Ginsberggel közös írása a '40-es évekből, vagy az Úton gépírásos papírtekercse, és az Üvöltés első gépírásos papírváltozata 55-ből. De itt van Burroughs-tól a Junkie (A narkós, 1953) és Naked Luch (Meztelen ebéd) is, és Corso legismertebb műve, a Bombát is: egy atombombaformát öntő verse a párizsi Beat Hotelből.

Az Úton gépírásos papírtekercse mind közül a legszürreálisabb: Kerouac mániákusan hitt a spontán írásban, gyorsan és intenzíven dolgozott, amfetaminnal tartotta ébren magát, és az egész regényt egy összefüggő, 36 méteres papírtekercsre gépelte le. Az Útont 57-ben adták ki végül, erősen cenzúrázott változatban. Kerouac befutott, de kissé idegesen szembesült a sikerrel minden korábbinál jobban rákapott a drogra és az alkoholra: addig ivott, amíg be nem csavarodott. Alkoholistaként, meggyötörten végezte nem sokkal később, 47 éves korában. „Talán a lét rémítette meg. Mert ugyebár egy alkoholistát a drogok hamar ráébresztik testük mulandóságára” – mondja Ginsberg a kiállítás egyik felvételén.

Hogy mindezen éppen a Ludwigban, egy sötét teremben a vásznat bámulva kell-e elgondolkodnunk, az azért nem egyértelmű. Kiállítás helyett interaktív könyvet kapunk, vagy inkább multimédiás dvd-t, csak jár hozzá pisszegő teremőr is.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!