Diána
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Kiírták a pályázatot a Vígszínház igazgatói posztjára

2013.12.03. 19:31
Kiírta a főváros az új pályázatot a Vígszínház vezetői posztjára, a megbízatás másfél éves időtartamra szól.

A kormany.hu-n kedden megjelent kiírás szerint az ügyvezető igazgatói munkakört 2014. február 1-jétől 2015. június 30-ig töltheti be a nyertes. A pályázatokat 30 napon belül várják. Az elbírálás határideje a pályázat benyújtását követő legfeljebb 60 nap.

A színházat jelenleg vezető Eszenyi Enikő megbízatása 2014. január 31-én jár le. A vezetői posztra július végén írták ki az első pályázatot, amelyet szeptember végén eredménytelennek nyilvánított a Fővárosi Közgyűlés. A testület november 14-én döntött az új pályázat kiírásáról.

A pályázati kiírás szerint a Vígszínház új vezetőjének feladatai között lesz a színház művészeti, gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása, valamint szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megvalósítása. A pályázat feltételei között van évente legalább 300 előadás megtartása, saját társulattal legalább évi két bemutató létrehozása. A megtartott előadások legalább 75 százalékának a színház saját produkciójának kell lennie, és - valamennyi játszóhelyet figyelembe véve - átlagosan legalább 70 százalékos látogatottsággal kell működnie.

A Fővárosi Közgyűlés november 14-i ülésén arról is döntött, hogy - amennyiben a pályázati eljárás 2014. január 31. napjáig nem zárul le - 2014. február 1-jétől az új ügyvezetővel történő jogviszony létesítéséig a jelenlegi ügyvezetőt, Eszenyi Enikőt bízza meg az ügyvezetői feladatok ellátásával.

Az álláshelyre kiírt korábbi pályázaton Eszenyi Enikő mellett Balázs Péter, a szolnoki Szigligeti Színház vezetője indult. Csomós Miklós főpolgármester-helyettes azért kérte szeptemberben a közgyűléstől a pályázat eredménytelenné nyilvánítását, mert egyik pályázó sem érte el a szakmai bizottsági tagok többségének igen szavazatát, mindketten három-három igen szavazatot kaptak. Tarlós István főpolgármester az igazgatói pályázat kapcsán korábban egy interjúban arról is beszélt, hogy mindkét pályázó üzleti tervét kifogásolta a bíráló bizottság.

Tarlós István az Indexnek adott interjújában novemberben így nyilatkozott:

Bizonyos szabadgondolkodó köröknek  elég sok bosszúságot okozok azzal, hogy elkerülöm a jól bevált kampánybotrányokat. A világon semmi bajom nincs Eszenyi Enikővel (a Vígszínház mostani igazgatójával). Nem neveztünk ki a helyére senkit. Szubjektív véleményem, hogy nem is fogunk. Valószínűleg meghosszabbítjuk egy évvel Eszenyi Enikő mandátumát. Új igazgatót majd akkor nevezünk ki, ha már nincs kampányhangulat, és épeszűen lehet ezekben a kérdésekben dönteni. A bírálóbizottság sem tudott dönteni.

Eszenyi Enikő az MTI-nek korábban úgy nyilatkozott, hogy újra pályázik a színház vezetésére, ezt a szándékát azonban kedd este színházi elfoglaltsága miatt nem tudta megerősíteni. A Vígszínház sajtóreferense szerdára ígért tájékoztatást.

Balázs Péter az MTI megkeresésére kedd este nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy pályázik-e ismét a posztra.

A pályáztatás azért is érdekes, mert:

  • az eddigi gyakorlattól teljesen eltérő, már-már unortodox lépés az, hogy másfél évre választanak valakit igazgatónak, a szokásos 5 év helyett
  • a rövid megbízási idő és Tarlós István kommentárja ("Ha nem lesz kampányőrület, akkor ki lehet írni egy olyan pályázatot, amikor nem politikai szempontból tematizálják mindenféle oldalról ezt a dolgot.") alapján viszont valószínűsíthető, hogy Eszenyié lesz ez a másfél éves periódus.