Keith Richardsnak se rossz lenni

2013.12.06. 15:11
Thuróczy Szabolcs azok közé a színészek közé tartozik, akiknek kisugárzása van. Borzasztó nagy közhely ez, de igaz, valahogy sokkal erősebbnek, macsóbbnak tűnik élőben, mint mondjuk a Társas játék szépen lassan széthullóban levő Ivánja vagy a Csicska rabszolgatartója. Egy klasszikus értelemben vett presszóban ültünk le beszélgetni kétszer is. Azért kétszer, mert mint a beszélgetések alatt kiderült, nem elég egy adag ebből a fickóból ahhoz, hogy rendesen megnyíljon. Az hamar kiderült, hogy vannak közös témáink, amin el lehet indulni, a futball iránt mindketten rajongunk például, ő meg ráadásul nyíregyházi, azaz egymástól 50 kilométerre nőttünk fel.

Hogyhogy színész lett belőled, és nem futballista?

Ez egy egyszerű történet: a Nyíregyházi VSC-ben futballoztam, előtte 11 évesen kerültem a sportiskolába. Reggel ötkor keltem, hattól edzés, aztán az iskolában reggeli, az órákon alvás, aztán ebéd, délután edzés, este haza. Ennek a feszített tempónak fel kellett venni a ritmusát. 16 éves koromban egy 75 éves edzőt kaptunk. Felállított minket libasorban, a fejünkre dobálta a labdát, és vissza kellett fejelni. 16 évesen, az erőtől kicsattanva, ez volt az a pont, amikor úgy gondoltam, nekem itt nincs keresnivalóm. 

Nyíregyházán születtél, vagy a környéken?

Nyíregyházán. Paizs Mikivel (Sickratman) egy házban laktunk, meg is énekelte az egyik lemezén, ki mindenki lakott ott. Sokat lógtunk együtt, jó kis galeri volt. Miki elég magának való ember volt már akkor is, kizavart mindenkit a szobából, amikor Rolling Stonest hallgatott az ágyon fekve. Én sokkal aktívabb voltam, a foci volt az életem gyerekként. Boldog gyerekkor volt. A szüleim szeretetben neveltek fel. 

Bejött ez a szigorú időbeosztás? Hogy megmondják, mikor, mit kell csinálni? 

Mentem én magamtól, nem kellett rám kényszeríteni semmit. Ez volt a szenvedélyem. Mérei prof mondta egyszer, hogy tíz kedvenc tanítványából kilenc egykor élsportoló volt vagy intenzíven sportolt. Szerintem a gyerekkori sportolásnak köszönhetem, hogy olyan mélypontra nem tudok kerülni, ahonnan ne tudnám önmagamat kirángatni.  

Moziba, színházba volt időd járni a sport mellett?

Én boldog voltam ebben a közegben, a mindennapok szépségét a sport adta. Tévét nem nagyon néztem. Később egy filmklubot találtam, amit Kenyeres Imre, egy érzékeny, intelligens ember vezetett. 18 évesen egy felvételi előkészítő helyett mentem el megnézni Krzysztof Kieslowski Rövidfilm a gyilkolásról című filmjét. Akkora sokkot kaptam, hogy hajnal háromig csak ténferegtem az utcákon. Felkavart, hogy az igazi művészetnek ilyen kijózanító, szédítő ereje tud lenni. Azt hiszem, húsztól harmincéves koromig az összes filmet megnéztem, ami hatott az életemre vagy a színészetemre, a többi csak ráadás.

De hogy jött a színészet?

18 éves voltam, gimnáziumba jártam. Éppen a nyíregyházi színházban dolgozott egy nagyszerű rendezőnő, Gál Erzsébet. Büchner Danton halálához keresett szereplőket, az volt a koncepciója, hogy a népet fiatal diákok játsszák el. Annyira vonzott a személyisége, annyira magával ragadott a tehetsége, a kisugárzása, hogy azonnal beszippantott.

Mennyire vagy büszke arra, amit elértél?

Ha visszatekintek a pályámra, igazán tehetséges, rendkívül érdekes színházi emberekkel dolgozhattam együtt, és ezt óriási dolognak tartom. Hosszú ideje dolgozom Pintér Bélával, szakmai életem legnagyobb szelete hozzá kötődik. Azt hiszem, elég őszinte kapcsolatban vagyunk ahhoz, hogy mindent tudjunk egymásról, vagy legalábbis nagyon sok mindent. Ez fontos ahhoz, hogy jól tudjunk együtt dolgozni. A színházról 90 százalékban ugyanazt gondoljuk, megegyezik az ízlésünk, a humorunk. Az összes Pintér Béla-darabban játszom, ami hihetetlen öröm. Ahogy az is, hogy már 19 bemutatónk volt. Azt mondják, hogy aki egy darabunkra eljön, az függővé válik, olyan lesz, mint egy láncdohányos.

Mennyi időbe telik leállni egy színházi előadás vagy forgatási nap után? Mire kiürül az agyad?

Három-négy óra előadás után. Forgatás után változó. Lehet, hogy egy órán belül alszom, lehet, hogy egy nap, mire leketyegek. Minél idősebb vagy, annál inkább azt gondolják, hogy egyre nagyobb a rutin, minden könnyebben megy, ráadásul negyven felett vagy a legjobb korszakodban mint színész. Garas Dezső 40 volt, amikor eljátszotta Minarik Edét. Egyik utolsó interjújában mondta, hogy 45 éves kora fölött tudta a színészetét már tudatosan használni. Nem szeretném hozzá hasonlítani magamat, de nagyon bízom benne, hogy sok jelentős filmes szerep van még előttem.

Mi alapján választasz szerepet?

Színészként a rendezők választanak bennünket. De szerencsém van abban, hogy olyanokkal dolgozhatom, akik inspirálnak, akik érdekesek. A színházi szerepeimben meghatározó, hogy Béla eddigi tizenöt évének részese vagyok. Remélem, hogy a film világában is átélhetek hasonlót. A filmesek közül Tilla (Till Attila) gondolkozik bennem hasonlóan, mint a Béla a színházban. Tilla is nagyon szereti Béla darabjait, egyszer meg is jegyezte viccesen, hogy a társulatban Béla a Mick Jagger, viszont te vagy Keith Richards, és annak se rossz lenni.

Mit forgattál legutóbb?

Horváth Lilivel forgattam, A szerdai gyerek című filmet. (Forgatási beszámolónkat itt tudja elolvasni.) Rögtön tudtam, hogy szeretném eljátszani, mert János habitusa nagyon eltér a korábbi karaktereimtől. Nehéz, különös szerep, minimális színészi eszközökkel kellett nagy drámát játszani. 

Egy ilyen, tőled távol álló szerephez hogy nyúlsz hozzá?

Megkeresem magamban azokat a pontokat, ahol bizonytalan vagyok. Mondok egy példát. Fiatalabb koromban volt egy olyan napom, amit ha valaki elmesél, nem hiszem el. Otthon aludtam, és felcsöngettek, de nem hallottam a kaputelefont, mert elég mélyen alszom. Később kiderült, hogy betörők voltak, akik ellenőrizték, hogy van-e otthon valaki, és mivel nem reagáltam, két perc múlva már törték is fel az ajtót spájszerral. Amikor fura hangokat hallottam, kirohantam, ordítottam, nem tudom, honnan vettem hozzá az erőt, mert ugye ha már bent lettek volna, akkor csúnya vége lehetett volna a dolognak. 

Feszültségemben elmentem úszni, hogy lenyugodjak, közben az uszodában ellopták a táskámat. Kijöttem, beültem egy kávézóba, de ezt úgy képzeld el, hogy két óra leforgása alatt történt, és ott a velem szemben lévő férfi azzal vádolt meg, hogy összejátszottam a tettestársammal, és amíg elvontam a figyelmét, a társam ellopta a táskáját. Kihívta a rendőrséget, mert a kinézetem alapján biztos volt benne, hogy én is benne voltam a lopásban. Mint egy Kaurismäki-film. Ekkor elpattant bennem valami, kirángattam az öltönyös úriembert a kávézóból. Ilyen az, amikor féltérden vagy, jön a következő ütés, és eljuthatsz egy olyan szintre, amikor olyat teszel, aminek végzetes következményei lehetnek.

Na, ilyen az, amikor nem te döntesz a saját sorsodról, csak sodródsz az árral, és nem a te döntésed az, hogy mi történik veled. Igazi emberi sors. Ha döntenie kell, hogy mit választ, inkább rábízza az életre, hogy helyette döntsön. Ettől volt érdekes nekem ez a szerep.

Ezeket az élményeket elő lehet csak úgy bányászni?

Igen, olyan ez, mint az akupunktúra. Nyomod a tűket, és minden pont mögött van egy érzés, emlék valami, ezeket előveszed, felerősödik a dühöd, vagy eltölt valami jó bizsergető érzés, és ebből merítesz, ezt kell elővenned, hogy a színészetet a legteljesebb, legpontosabb értelemben tudd megélni. 

Ilyen forgatókönyvvel nem keresnek meg? 

Dehogynem, Tillával akarunk forgatni egy filmet egy kerekes székes bérgyilkosról. Úgy volt, hogy idény nyáron forgatunk, de nem jött össze, ha minden jól alakul, jövőre megvalósulhat. Nem egy hagyományos értelemben vett krimi vagy bűnfilm lenne, nagy érzelmek vannak benne, apa-fiú kapcsolat, sokrétű, fájdalmas.

Milyen rendező Tilla?

Nagyon szeretem őt. Pontosan tudja, mit akar, érzékenyen belehelyezkedik minden karakterbe. Két filmet csináltunk eddig, abból az egyik a Pánik (az Indafilmen megnézhető itt), a másik egy kisjátékfilm, a Csicska.

Csicska

A Csicskában nem volt annyi, hogy nagyjátékfilm lehessen belőle?

Utólag merült fel ötletként, többen is kérdezték. De ez így volt jó, a film története így volt megálmodva, ilyen hosszan, mint egy jó ballada vagy vers. Kicsit a hetvenes-nyolcvanas évek magyar filmjeire emlékeztet engem.

Improvizálhattál a forgatáson?

A lövöldözős jelenet például úgy született, hogy Tilla mondta, jó lenne, ha légpuskával lövöldöznék a csicskára (Szitás Balázs) csak úgy. De a filmbeli gyerekeim nem tudták, hogy mi fog történni, és fura módon nagyon élvezték ezt a borzasztó primitív, otromba játékot. És itt túlléptünk mindent, és az emberi mivoltot felváltja az állatias lét. Erre sikerült azt mondanom, hogy hogy „csak ne a disznót”. 

Az HBO sorozatában, a Társas játékban is központi szerepet játszol, mennyire fontos neked? 

Persze, hogy fontos. Elolvastam a forgatókönyvet, és nagyon tetszett. Legjobb életszakaszomban talált meg Iván ellentmondásos apaszerepe. Ráadásul láttam, milyen stáb áll össze, Balsai Mónival például a Csicskában játszottunk együtt, a Társas játékban is ő lett a feleségem. Működtek is a közös jeleneteink.

Hogyan kerültél bele a sorozatba?

Herendi Gábor, a rendező szólt, hogy lesz ez a sorozat, és van benne egy szerep, amiről én jutottam az eszébe. Egy estét átbeszélgettünk róla. Elmentem a castingra, megnéztek, visszahívtak, megnéztek megint, akkor már többen. Utána közös jelenetekben is megnéztek, hogy működik-e a dolog Mónival vagy Pokorny Liával, akkor már az HBO producerei is ott voltak. A szereplőválogatás egyébként iszonyú fontos, a film kilencven százalékban ott dől el. Az HBO nagyon odafigyelt erre, és nagyon jól is csinálták.

Volt olyan, hogy elmentél a válogatásra, de nem te kaptad meg a szerepet? Hogy élted ezt meg?

Nem csináltam belőle tragédiát. Én begörcsölni castingon ritkán szoktam. Vannak, akik nehezebben kezelik ezeket a helyzeteket. Soha semmilyen keserűség nem maradt bennem, ha nem kaptam meg egy szerepet. Azt akarom elérni, hogy a végén, amikor majd visszanézek a pályámra, azt lássam, hogy fájdalmas vargabetűk nincsenek benne.