Hiába mutogatnak a zsebnácikra

2013.12.08. 00:02
Egy Woody Allen-forgatás díszletébe csöppentünk: egy nagydarab, tarkopasz, mégis kisfiús mosolyú kelet-európai művész francia alkotótársával kiállítást nyit meg Manhattanben. A vetítőn egy fekete-fehér Gary Cooper-klasszikus pereg, amiből az összes szereplőt kiretusálták, hogy csak a tárgyak látszódjanak, sőt egy új betűtípust is bemutatnak. A kis manhattani galériába a megnyitó estéjén alig férnek be a látogatók, sokan egész megjelenésükkel is kommunikálják, hogy ők a keleti parti műértő közönség. Woody Allen-díszletről szó sincs: ez a valóság, Gróf Ferenc New York-i kiállítása.

A Rough Guide to Hell (körülbelül: Támpontok a pokolhoz, egyben szójáték egy népszerű útikönyvsorozat címével) felkeltette a kritikusok figyelmét is: a Wall Street Journalben jelent meg kritika róla, Peter Plagens szerint „a társadalmi állásfoglalást, a kapitalizmus viszonylag enyhe kritikáját egyfajta derű hatja át″. A Hyperallergic.com-nak különösen tetszett a kisatírozott film: „a szereplők kivétele semmiképp nem válik a film kárára, amely a butítóan didaktikus melodrámát Gary Cooper és Patricia Neal pályafutásának mélypontjával ötvözi″ – írta a portál (a filmet egyébként a Ludwig Múzeumban már láthatta a magyar közönség 2012-ben). Gróf Ferencet, a Société Realiste magyar tagját manhattani kiállítása kapcsán kivándorlásról, az MMA-ról, kulturális és közéletről is kérdeztük.

Honnan jött az ötlet, hogy elkészítsétek a Forrás című film emberek nélküli verzióját?

Kutyaharapást szőrivel alapon beoltottuk a filmet a forgatókönyvíró, Ayn Rand objektivista filozófiájával, azaz alaposan objektivizáltuk. 2008-2009-ben a maastrichti Jan van Eyck Akadémia ösztöndíjasai voltunk, tőlük kaptunk egy összeget, amit egy az egyben átutaltattunk egy profi videografikusnak. Megmondtuk neki, hogy ez nem sok pénz ugyan a te szakmádban, viszont nincs határidő, addig piszmoghatsz a filmmel, ameddig jól esik. Egy évig tartott, mire az összes emberi szereplőt sikerült eltüntetni. A kezdetektől arra törekedtünk, hogy ne valami láthatatlan ember-szerű szellemfilm legyen, ne keresgéljük a kitörölt színészek auráját. A végeredmény díszletek és beállítások egymásutánja, mely szigorúan követi az eredeti film ritmusát.

A forrás (1949) előzetes

A New York-i P!- galériában a Fountainhead videót mutattuk be, amely az Empire, State, Building kiállítási projektünknek is a kezdőpontja volt. De több új munkát is készítettünk, az első tipográfiai jellegű, media police címmel egy olyan hibrid betűtípust terveztünk, ami újságok, napilapok logóit dolgozza fel. Összegyűjtöttünk több száz ilyen újságcímet a Die Welttől a Le Monde-on át a Wall Street Journalig, és csoportosítottuk őket. Minden egyes betűhöz egy triót alkottunk, amelyben egyfajta geográfiai hierarchiát ábrázolhattunk. A kiállításon több, ezzel az új betűtípussal készített szövegalapú munka szerepelt. 

Hogyan jött létre a New York-i kiállítás?

Niels van Tomme New Yorkban élő belga kurátorral már évek óta ismerjük egymást, több projektjében is részt vettünk már. Amikor először látta kb. két éve a The Fountainheadet, rögtön mondta, hogy ezt valahogy be kell mutatni New Yorkban. Ő ismertetett össze minket Prem Krishnamurthyval, aki a Project Projects dizájnstúdió egyik alapítója, és egy éve nyitotta meg P! néven a galériáját.

Fountainhead egy 1949-es hollywoodi klasszikus, egy építész történetét meséli el, a cselekmény nagy része New Yorkban játszódik, miközben a filmet Los Angelesben forgatták. A mi verziónkból eltüntettük az emberi szereplőket, így aztán látképek, a festett díszletekből létrejövő város lett a főszereplő. De igazából Ayn Rand személye érdekelt minket igazán, az ő azonos című regénye alapján készült a forgatókönyv.

Ayn Rand

Orosz származású amerikai író és filozófus, fő művei Az ősforrás és az Atlasz vállat vont. Az utóbbi máig ismert és olvasott műnek számít Amerikában, mert pozitív szereplőkként mutatta be a kemény munka árán sikert elérő vállalkozókat, akik Atlaszként tartják vállukon a világot. A könyv ellenutópia, amelyben a kollektivista állam felesleges adókkal fojtogatja az életképes vállalatokat.

Rand objektivista felfogása szerint az önzőség jó, ezért filozófiai felfogását sokan a laissez-faire kapitalizmussal kapcsolják össze. Az ősforrásból film is készült (magyarul A forrás címmel), ebben Gary Cooper játszotta az individualista építészt, aki felrobbantja az épületet, amit tervezett, amikor megtudja, hogy terveit megváltoztatták. Ebből a filmből satírozta ki a szereplőket a Société Réaliste.

Miért fontos nektek Ayn Rand? Amerikában ismert névnek számít, a republikánus párt Tea Party frakciójának több tagja előfutárának tekinti.

Rand orosz emigránsként került Amerikába és egyfajta libertariánus kapitalista filoszként fejezte be írói karrierjét. Tanítványai közé tartozott többek között Alan Greenspan is, de az általa alapított, objektivizmus néven elhíresült világnézeti iskola (filozófiainak nehéz szívvel nevezném) a mai napig létezik, a Tea Party mozgalom keményvonalasai mind Rand követői, talán egy olyan nem is apró részlettől eltekintve, hogy Rand ateista volt.

Jean-Baptiste Naudyval majdnem egy évtizede alapítottátok a Société Réaliste-ot. Mi a közös munka célja?

A közös munka célja a közös munka. Hogy olyat alkossunk, ami nem valami lezárt, befejezett egységként kerül fel a polcra, hanem további ötleteket és energiákat generál. Tíz évvel ezelőtt elkezdtünk egy párbeszédet, néha előveszünk egy pár évvel ezelőtti elvarratlan szálat, betoldunk valamit, úgy alakul a munkánk, mint egy rongyszőnyeg.

Egymás kiegészítése ugyanúgy működik, mint minden más baráti vagy párkapcsolatban. Van, amihez egyikünk jobban ért, mint a másik, és ezt minden sértődés nélkül elfogadjuk. A Société Réaliste egy harmadik entitás, ráadásul franciául La Société Réaliste, azaz nőnemű entitás. Igyekszünk ehhez tartani magunkat.

Gróf Ferenc 

1972-ben született Pécsen, Budapesten érettségizett a Trefort gimnáziumban, pár év kerülőút után 2001-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán, majd Párizsban telepedett le.

A Société Réaliste művészcsoportot 2004-ben alapította Jean-Baptiste Naudyval. Munkáikat több nemzetközi biennálén is bemutatták (2009: Isztambul és Lyon, 2010: Rennes, 2012: Sanghaj). Empire, State, Building című önálló kiállításuk a párizsi Jeu de Paume utan 2012-ben a budapesti Ludwig Múzeumban is látható volt. 2013-ban Párizsban, Athénban és New Yorkban szerepeltek önálló kiállítással. Október végén a párizsi FIAC (Nemzetközi Kortárs Művészeti Vásár) egyik kültéri projektjeként az ENSZ-tagállamok zászlóinak alapján készített katonai kamuflázsmotívumokkal lobogózták fel a Szajna egyik hídját. A Kreatív magazin a 25 legkreatívabb magyar közé sorolta. 

Régóta Franciaországban élsz. Pontosan mikor és hogy kerültél Párizsba?

2001-ben, rögtön az intermédiás diplomám átvétele után, a barátnőmet követve, aki textiltervezői tanulmányait kezdte meg akkortájt. Akkor még csak a koronát úsztatgatták a Dunán, de már akkor rémisztő volt, hogy harmincas éveikben járó jobboldali politikusok milyen retrográd és provinciális kulturális vektoroknak engedelmeskednek. Azóta csak öregedtek tizenegynéhány évet és egyre gátlástalanabbak. Nem fogunk hazaköltözni a közeljövőben, ha netán ez lenne egy következő kérdés. 

Orbán Viktor szerint éppen hogy érték a magyarok sajátos észjárása, amire „felhúzhatunk egy másfajta szociális, kulturális, politikai rendszert". Te mennyire tartod a kapcsolatot Magyarországgal?

Természetesen tartom, folyamatosan dolgozunk valamin Budapesten is, legközelebb az acb galériában lesz majd kiállításunk 2014 elején. És folyamatosan követem a történéseket, szép lassan kitépegetve a maradék hajhagymáimat.

Az elmúlt 10-15 évben kivándoroltak nem szakítottak olyan keményen Magyarországgal, mint a korábbi generációk, az ötvenhatosok, hatvannyolcasok vagyis a pre-89-esek. Könnyebb tartani a kapcsolatot, naponta lehet informálódni, olcsóbb az utazás. Azaz sokan úgy élik meg a külföldi létet, hiába hangzik pejoratívan, mint amikor valaki elköltözik egy vidéki kisvárosból egy nagyvárosba. Az út háztól házig hét óra. 

Említetted, hogy egyre gátlástalanabbnak tartod a magyar politikát, pedig például L. Simon László szerint nem igaz, hogy a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) einstandolná a Műcsarnokot, az állam egyszerűen csak ingatlanokat akar adni a szervezetnek.

Politikáról van szó mindig. Ha valamilyen néplélektani katyvasszal jön valaki, akkor is csak politikáról van szó. Magyarországon régi hagyományai vannak, hogy miként kell tönkretenni valamit, ami működik. De azt is, ami csak egy kicsit működget. Most bele akarnak mindent fojtani egy makoveczista posványba, ez az egész MMA egy elképesztő einstand. Elég ránézni a honlapjukra. Hány ötven év alatti tagja van? Mi a nemi arány? Elárulom, hogy a képzőművészeti szekcióban egyetlen nő sem szerepel. 

A kor és a nemi arány nem feltétlenül árulja el, hogyan működik a gyakorlatban egy intézmény. Halász János kultúráért felelős államtitkár szerint az MMA a magyar művészeti és kulturális közösség önigazgatásának eszköze, melynek „magára vállalt küldetése közös nemzeti küldetés″. Te mit gondolsz a szakmai tevékenységükről? 

Nagyon combos szakmai programjaik vannak, mint például a Kárpát-haza Galériában, ahol a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezett kiállítást, amit Fekete György fővédnökölt és nyitott meg. Eközben ambiciózus, szakmailag felkészült intézményvezetőket tesznek lapátra, akikkel távozik a stáb is, átmenetileg valami szoftosabb fideszes káder lesz a főnök, aztán jöhet a hardcore, jöhet az MMA. Ez történt a Műcsarnokkal, ez lesz a Ludwiggal, a sort lehetne még folytatni számlálatlan múzeummal, színházzal, iskolával. A jelenlegi kormányzat szimbólumok terén folytatott agressziója is példátlan.

A Horthy-szobrot a Fidesznek lehet megköszönni, hiába mutogatnak a zsebnácikra. El tudnád képzelni, hogy Le Penék felavassanak egy párizsi köztéren egy Pétain-mellszobrot? És még ha meg is történne, hogy ne robbantanák fel másnapra? Makovecz egy kiváló kamuflázs a számukra: ezzel az organikus giccskavalkádba bújtatott, ájtatos, kispolgári extravaganciával sok mindent egy fedél alá lehet hozni, Máraitól Wass Albertig. Elképzelni sem tudom, hogy miként és mikor lehet majd kikecmeregni ebből a tehetségtelen parvenük által generált mocsárból.

Rogán Antal elítélte és jobbikos provokációnak nevezte a szoboravatást, robbantástól viszont nem kell tartani, Hegedűs Lóránt szerint a Horthy-szobor be lesz riasztva és a rendőrséghez lesz bekötve. Neked mit olyat ad Párizs, amit Pest vagy Magyarország nem tudna?

Mindenki maga találja meg azt a közeget, ahol dolgozni tud, ahol a saját elvárásainak megfelelően tud dolgozni. Per pillanat a magyar fejlemények kitermelhetnének egy olyan új generációt, amely a hatvanas-hetvenes évek generációjához hasonló attitűddel, a hivatalos és intézményi szűklátókörűségen túllépve radikális utakra tér. Nyilván nem jobboldali radikalizmusra gondolok.

Számomra nagyon fontos tényező, hogy Franciaországban párhuzamosan több baloldali kultúra virágzik. Itt is vannak persze rasszisták, homofóbok és egyéb elmesérültek, és pláne művészettel foglalkozók számára itt sem osztrigából van a kerítés. Magas a munkanélküliség, nem egyszerű a beilleszkedés. Nagyjából ötvenezer aktív képzőművészt tartanak számon Franciaországban, közülük hányat ismersz? Párizs lényegében egy 12 milliós agglomerációs övezet, az európai kontinens egyik metropolisza. Ez olyan energiákat jelent, pozitív és negatív értelemben is, amivel kevés város tud versenyezni Európában.

Szerinted Franciaországban nem szól bele a politika a művészetbe?

Dehogynem, mindenhol beleszól. Nagyobb intézmények vezetőit, mint például a versailles-i kastély vagy a Pompidou központ, gyakran legfölülről nevezik ki. Viszont nincs olyan radikális különbség az egymást váltogató jobb- és baloldali kormányok kultúrpolitikájában, mint Magyarországon, és nem csak egy-egy intézmény létezik, hanem párhuzamosan több: több mint ötven képzőművészeti egyetem van például.

Franciaországban a szakmai döntéseknek, nyilvánosság előtt tett kijelentéseknek igenis van konzekvenciája. Ha egy intézmény vezetője homofóbia, rasszizmus, antiszemitizmus gyanújába keveredik (hangsúlyozom, csak a gyanújába), már elkaszálja magát egy életre, hiába testi-lelki jó barátja az aktuális köztársasági elnöknek. Ha egyszer a Nemzeti Front kerülne hatalomra, ez minden bizonnyal megváltozna.  

Az igazi töréspont Franciaországban itt van: ki van a fasisztákkal és ki van ellenük? Sarkozy sokat maszatolt ezen a határvonalon, de még ő is elhatárolódott a kellő pillanatban a szélsőjobboldali tendenciáktól. Lehet egyébként találkozni az MMA vezetőinek elképzeléseire hasonlító kultúrpolitikai projektekkel, de nem az állami intézmények szintjén, hanem periférikus magánalapítványok, egyesületek környékén. Az idősödő művészek nagyon súlyos anyagi problémáit nem állami finanszírozású művészeti akadémiák létrehozásával oldják meg, hanem művészeket tömörítő társadalombiztosítási alapokkal, mint például a Maison des Artistes.

A Nemzeti Front átalakulóban levő szélsőjobb párt, de Jean-Marie Le Pen lánya, Marine 2011 óta látványosan próbálja enyhíteni az üzenetüket, nemrég például ők is vontak vissza jelölést egy rasszista Facebook-poszt miatt. Egyedül a tőlük való elhatárolódástól érzed másnak a francia kultúrpolitikát?

Franciaországban állami támogatást bárki kérhet egy művészeti projektre, aki rendelkezik tartózkodási engedéllyel. Az idei Marcel Duchamp-dijat egy marokkói származású művésznő nyerte, Velencében egy albán származású művész képviselte az országot. Ők mindketten, ahogy Picasso vagy akár Hantai is, francia művészként vannak számon tartva. Ez nyilván egy tudatos kultúrpolitika része, ami Franciaországot nyitott, dinamikus, befogadó társadalomként akarja reprezentálni. Természetesen ez sem száz százalékban igaz kép, de a jobb- és baloldali politikai erők abban meg tudnak egyezni, hogy nem egy provinciális, szexista, camambert-szagú imidzset akarnak közvetíteni.

Megtehetnék, mert ilyen művészeket is lehet zsákszámra találni, de nem teszik. Egy intézményvezető is lehet minden további nélkül külföldi, bár nagy előny, ha beszél franciául. Magyarországon elképzelhetetlen, hogy egy ukrán, szlovák vagy román anyanyelvű szakember vezessen egy állami intézményt. 



  • Hírek
  • Bankszámla