Ez a poszt a következő Percről percre része:

A By The Way lehet az X-Faktor Dániája

A tévé elől közvetítjük az X-Faktor döntőjét.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az X-faktor negyedik évadának döntője következik ma este, Danics Dóra, Geszti Péter mentoráltja csap össze Szikora Róbert csapatával, a ByTheWay-jel. Korábban még sosem nyert sem csapat, sem női előadó. Miért kik is nyertek korábban?

  • Olvasóink élesebb szemmel élnek a világban, mint mi, és egyből találtak párhuzamot az európai labdarúgás és az X-Faktor között:

    A levelem írásának időpontjában (vasárnap 15 óra 30 perc körül) még nem tudom, hogy ki fogja megnyerni a 2013-as X-Faktor adását. Azonban ezúton szeretnék megosztani egy érdekességet abban az esetben, ha a By The Way szerezné meg a győzelmet. Közismert tény ,hogy a fiúk korábban kiestek ,de Bozsek Márk visszalépése után visszatértek és azóta meg sem álltak a döntőig. Az 1992-es labdarúgó-eb során Jugoszlávia válogatottjátját kizárták a Délszláv háború miatt. Helyettük indult el Dánia csapata, akik később megnyerték az eb-t. Emlékszem arra, hogy azt írták és mondták a médiában, hogy a fiúkat a strandról szedték össze. Ennek tükrében óriási meglepetés volt a győzelmük. Ha a BTW szintén nyer, akkor ez hasonló érdekesség lehet. Igaz, őket nem a strandról szedték össze. Persze, ha Danics Dóra nyer, akkor nincsen érdekes összefüggés.

  • Ilyen volt az X-Faktor 2013: Az X-Faktor olyan, mint a könnygáz

    SzabóZ kolléga szeptember elején ült le az X-Faktor negyedik évada elé, és ilyeneket írt róla:

    Éppen az az X-Faktor negyedik évadának veszélye, hogy a rutin szerkeszti majd az adásokat. Persze a zsűrit lecserélték, most már zenekarok is jelentkezhetnek a műsorba, és nemsokára szombaton és vasárnap is lesznek adások, de kérdés, mindez elég lesz-e ahhoz, hogy ne érezzük azt, ezt már láttuk valahol.

    Valamint:

    Az, hogy az X-Faktor idén is olyan jól muzsikál-e majd, mint eddig, csak az élő adások alatt derül majd ki. Egy kicsit aggasztó, hogy az új műsorvezető, Istenes Bence fel sem tűnik igazán a műsorban. Legalábbis a hajzseléje mélyebb nyomott hagy, mint ő maga. De ha lesznek szívfacsaró történetek, és néhány tiszta hang, akkor minden megy majd mint eddig: akinek sírnia kell, az sír, akinek jól meg kell mondania, az meg jól megmondja majd. Az ország meg odakuporodik a tévék elé, hogy akkor most melyik legkisebb királyfi nyeri el majd a királykisasszony kezét. Meg a jogot, hogy végighaknizza jövőre az ország összes diszkóját és művelődési házát.

    Három hónap távlatából is nehéz lenne vitatkozni vele.

  • Ez volt az első X-faktor évad, az azóta állandósult Geszti Péter mellett Keresztes Ildikó, Malek Miklós és Nagy Feró voltak a mentorok. A 25 év felettiek kategóriájából  Vastag Csaba nyert, Takács Nikolasszal párbajozott, a harmadik helyetett Király L. Norbert volt. 

  • Ilyen volt az X-Faktor 2013: Nem működik a gagyi az X-Faktorban

    SzabóZ után Chat Géza nézett bele az X-Faktor válogató adásainak egyikébe, és kis híján kivájta a szemét egy műanyag villával:

    De persze a szimplán szar és zseniális énekesek mellé kellenek az olyan érthetetlen módon továbbjutott versenyzők is, akik belendíthetik a szóbeszédet, a vérre menő kommentháborút és a kocsmai anyázásokat. Erre Hegyi Ákos az etalon, akit erős kezdésnek sikerült bedobni, mivel tényleg a számára világot jelentő deszkákon toporgott, remegett és énekelt, elég felejthetően ráadásul, tapsoltatta a közönséget, mint egy falunapos sztárfellépő, de ezen kisstílűségeken túllendülve a vajszívű mentorok megkegyelmeztek, annak ellenére, hogy jó szót alig intéztek hozzá. A kegyelemből továbbrugdosott fiú viszont majdnem Blikk címlapot érő pánikrohamot kapott. Hát ezért igazán nem kellett volna továbbjuttatni, hogyha a sikerélmény ennyire rámegy szegény fiú egészségére.

    Tóth Gabi animgifaffinitása már ebben az adásban kiderült:

    x5
  • A műbalhékkal és nagyon komolyan előadott "és most kiválogatjuk a sok jelentkezőből azokat, akiket érdemes továbbvinni" jelenetek után kialakult a mentorház mezőnye, megmutatjuk, kikből állt. Azért a csajok kupálódtak, nem keveset:

  • Második évban is a 25 év felettiek nyertek, ekkor Malek Miklós mentoráltja, Kocsis Tibor nyert. Muri Enikővel párbajozott, a harmadik helyezett pedig Baricz Gergely lett.

  • Az egyik legkomolyabb érv a magyar X-Faktor ellen,

    • hogy olyan döntőseket adott nekünk, mint Vastag Csaba, Kocsis Tibor és Takács Nikolas,
    • hogy ebben a háromban elve egyetlen olyan van, akit nem kifejezetten kínos és zavarbaejtő hallgatni,

    • és hogy természetesen egyedül ő nem nyert végül.

    Valamennyire azért vigasztal, hogy ha ránézünk a világ X-Faktor térképére, elég gyorsan kiderül, nálunk nagyobb országokban is bőven elmúlnak X-Faktor évadok különösebb felfedezés nélkül.

    A világ X-Faktor térképe. (Világosabb színnel a koprodukciók.)
    A világ X-Faktor térképe. (Világosabb színnel a koprodukciók.)
    Fotó: Wikipedia
  • Ilyen volt az X-Faktor 2013: Pornóstorok és szemmel dugás

    Az első mentorházas napon a csapatok és a 25 év felettiek küzdöttek meg, köztük az expornós Krasznai Tünde és a most a döntőben vitézkedő Danics Dóra és a By The Way. Akkor így véleményeztük a két döntőst:

    Screen Shot 2013-10-06 at 10.13.22.png

    Danics Dóra hangja alapján simán a döntőbe várható, viszont manírjai, műkönnyei, a műsorban mutatott, patikamérlegen kimért "érzelmei" kicsit taszítóak. Nem volt képes természetesen viselkedni, és ha a nézők ezt észreveszik az élő adásban, nagyon hamar kihajítják onnan. (...) A fiatal lányok szavazataira hajtó RTL Klub továbbrugdosta még az egymástól teljességgel megkülönbözhetetlen MDC-t és By the Way-t is.

  • A harmadik évben pedig Geszti Péter nyerte meg a műsort, vagyis az ő mentoráltja, Oláh Gergő. Ő sima fiú kategóriában indult, vagyis 28 évnél fialatabb volt. Antal Tímeával kellett megküzdenie a győzelemért, az azóta műsorvezetővé lett Csobot Adél pedig harmadik helyezést ért el. 

  • Elég sokáig fel lehetett hozni az eredeti X-Faktor ellen is, hogy még ha van is benne néhány jó pillanat, azért valóban releváns énekeseket nem produkált. Na ennek a mítosznak akkor lett vége, amikor 2010-ben az X-Faktorból indult el a One Direction.

    Ez egyrészt lehet, hogy minden sikertelenségnél többet elmond az X-Faktorról ürességéről. Másrészt viszont kétségtelen, hogy a One Direction karrierjét egy RTL-es programigazgató hirtelenjött hangulatváltozása már nem tehetné tönkre.

    Csak harmadikok lettek egyébként, dehát a konkrét helyezésről soha senki nem gondolta,  hogy számítana.

    Szóval itt a lista, ők az eredeti, angol X-Faktor legismertebb felfedezettjei.

  • Legismertebb szám: Impossible (nem saját).

    Ezt énekelte az X-Faktorban is? Igen.

    Megnyerte? Igen, a 2012-ben.

    James Arthur sings Shontelle's Impossible - The Final - The X Factor UK 2012

    Azért emeljük ki, mert Magyarországon az ő feldolgozását majdnemhogy jobban ismerik, mint az eredetit. És mert James Arthur maga az xfaktorparagon: egy másik előadó számának karaoke változatával nyert, később a saját számaival messze nem ért el akkora sikert, mint az eredeti produkcióval, és rendesen megtámogatta a rá leadott szavazatmennyiséget az emberi dimenzió. Az ő esetében ez az volt, hogy az egyik elődöntőben / válogatáson pánikrohamot kapott a színfalak mögött.

  • Szikora Róbert hétfőn lesz hatvanéves. Szóval ha a mentoráltjai nyernek, akkor akár születésnapi bulit is lehet ma tartani.

  • Ilyen volt az X-Faktor 2013: A tinifiúk esete a Tóth nővérekkel

    Folytatódott a mentorházas színjáték, a továbbjutók személyéről természetesen nem a mentorok döntöttek (legalábbis nem egyedül), egy ilyen drága műsor sikerét nem fogják egy pár hosszú combra bízni. Az már ekkor tisztán látszott, hogy Alföldivel jól járt az RTL:

    Az adás első felét Alföldi vitte a hátán, aki az előre megírt sablonszövegeken tudott annyit tekerni, hogy ne akarjuk belevágni a macskát a lapostévébe kétpercenként. A pali hitelesnek és őszintének tűnik továbbra is, ha valami, akkor az ő beválogatása az, ami megmenti ezt a műsort.

    Untitled 16.png

    És az is, hogy milyen szerepet szántak Tóth Gabinak:

    A második mentorházas etap jóval erősebbnek és érdekesebbnek bizonyult, mint az első, és nem azért, mert Tóth Gabi olyan ruhát vett fel a Nagy Döntésre, amiből hol a bolti csöcsök, hol a szeméremajkai villantak elő, így egyik kezével a tetejét, a másikkal meg az alját igazgatta kényszeresen.

  • Legismertebb szám: Hallelujah (nem saját)

    Ezt énekelte az X-Faktorban is? Igen.

    Megnyerte? Igen, 2008-ban.

    X Factor 2008 FINAL: Alexandra Burke - Hallelujah: FULL HD

    Leona Lewis után sokáig Burke volt az X-Faktor első igazi felfedezettje. Nem lenne fair azt mondani, hogy a döntőben elénekelt Hallelujah-remake az egyetlen ismert száma, mert 2010-ben készített Flo Ridával (vagy Flo Riderrel) egy Bad Boys című, közepesen sikeres számot is, de a helyzet az, hogy ezt azóta 3 milliószor nézték meg a Youtube-on. Flour Tomit meg 16 millióan, pedig az magyarul van.

  • Azóta sem lett a hazai zenei élet meghatározó alakja, de nézzük mi történt vele 2010 decembere óta. Nyert egy csomó közönségszavazást. Idén is, illetve 2012-ben is ő lett az év énekese a Fonogram különdíján, de az év dala is ővé lett 2012-ben ugyanezen az eseményen. Ezt gondolta a közönség ennyire jónak:

    Amúgy rengeteget haknizik, szülővárosában, Veszprémben nagyon szeretik őket, annyira, hogy most az Eddával adnak közös koncertet az ottani arénában. Lemeze is van ám, kettő is. A most megjelent Conecto címűn ráadásul még Müller Péter Sziámi is dolgozott, úgyhogy ha mér így belecsapott a magyar alterbe, el is énekelhenté a Ha előrelátó csecsemő lettél volna című Sziámi-klasszikust.

  • 0-5 Londonban, hoppácsak. You'l Never Walk Alone.

  • Ilyen volt az X-Faktor 2013: Alföldi-show lett az X-Faktorból

    Nosztalgikus elrévedésünket az első adás posztjával fejezzük be, amiben az RTL Klub felvázolta, nagyjából mire számíthatunk az évadban.

    Az első élő X-Faktor-adás nagy tanulsága, hogy a zsűri vérfrissítése még úgyis megmenti a műsort az unalomtól, hogy Szikora Róbert néhány megnyilvánulása már-már Somló Tamást idézte. A mentorházból továbbjuttatott 12 versenyzőből nyolcat már most haza lehetne zavarni, kiemelkedően jó hangot pedig jó ha kettőt hallottunk, de hol van még a vége ugye.

    És persze lőttünk bakot is menten:

    Szikora a várakozásoknak megfelelően hozta a Voice-ból megismert Somló-figurát, képes volt zenei predátornak nevezni az egyik versenyzőt, és voltak olyan eszmefuttatásai, amik hallatán a zsűri tagjai összenéztek és szimplán kiröhögték. Sebaj, ő ezért van itt, mint ahogy a csapatai is csak áldozati bárányok a műsorban, igen meglepő lenne, ha a legjobb hat közé akár csak egyikük is beférne.

    Illetve Danicsot már ekkor hosszabb útra predesztináltuk, de a BTW-jelenséget nem értettük:

    Az énekesek között, mint ahogy minden évben, most is van tényleg tehetséges, Batánovics Lili vagy Csordás Ákos hangját bármikor elhallgatnám, és ha Danics Dóra visszavesz a manírból és az arcból, belőle is lehet jó énekes. Nagy kérdés, kinek, minek volt a színpadon az MDC, a By the Way vagy a Fat Phoenix. A Sebestyén Balázs-hasonmással súlyosbított MDC tönkre vágta a Beatles Helpjét, a By the Way-nél felejthetőbb együttes nem nagyon volt még a műsorban (...)

    És megjósoltuk, hogy Krasznai az első háromba juthat:

    A középszert a semmilyen Péterfy Lili, a poronósból bluesénekessé avanzsáló Krasznai Tünde és a Csobot Adél 2.0-nak megcsinált Eckert Anikó képviseli, akik közül az egyik - az eddigi évadokból kiindulva - simán a legjobb háromba juthat, de hogy melyik, azt tulajdonképpen pénzfeldobással is eldönthetnék. 

    A többi adásról írtakat itt lehet elolvasni.

    alfoldi.gif
  • Ezt tudta? Csak mert róla szinte semmit nem lehetett hallani 2011 óta, valahogy Vastag Csaba jobban bekerült a köztudatba. Minden bizonnyal ő is sokat haknizott, és neki is két stúdióalbuma jelent meg. A legutóbbi pont most decemberben, hátha megtámogatja ezt is a mostani felhajtás. Mutatunk róla egy számot:

  • Legismertebb szám: Bleeding Love

    Ezt énekelte az X-Faktorban is? Nem.  

    Megnyerte? Igen, 2006-ban. 

    Na egészen néhány évvel ezelőttig tényleg ő volt az egyetlen olyan versenyző az X-Faktorban, aki később tényleg híres lett. Ez egyébként már abból látszik, hogy nem azt a számát ismeri legjobban a világ, amit a döntőben énekelt, a 108 millió Youtube-letöltés pedig már tényleg abszolút versenyképes akármelyik közepesen ismert A-listás popsztárral.

    Leona Lewis - X Factor [Final] - A Moment Like This

    Az egyetlen szépséghiba, hogy azért az utolsó valóban sikeres dala 2009-ben jelent meg, pedig próbálkozott bőven azóta is. A Wikipédia szerint az X-Faktor versenyzők albumeladásainak összesítésében még 2013-ban is ő állt a legjobban.

  • Oláh Gergőből arra emlékszem, hogy jól táncolt és jól énekelt és Salgótarjánból jött. Ja, meg arra, hogy lényegében nem volt ellenfele a műsorban. Ő az, középen, a másik két eddigi nyertes mellett:

    Fotó: Oláh Gergő Facebookja
    Fotó: Oláh Gergő Facebookja

    A kép amúgy most készült, fellépnek ugyanis így együtt, a mostani döntöben. Itt biztos lesz közönsége, és ezt csak azért mondjuk, mert a haknikörútjai alkalmával volt olyan hely, ahol állítólag a kutya nem volt rá kíváncsi. Oláh amúgy Radics Gigi másodunoktaestvére. Tudják, ő nyerte meg a Megasztárt. Mutatunk Oláhtól is klipet:

  • Legismertebb számuk: What makes you beautiful

    Ezt énekelték az X-Faktorban is? Nem.

    Megnyerték? Nem, harmadik helyezést értek el 2010-ben.

    One Direction sing Your Song - The X Factor Live Final - itv.com/xfactor

    Nahát róluk igazán nincs mit mondai, a One Direction albumai teljesen hallgathatatlanok, mégis az egész világ mindig arra figyel, hogyan hancúroznak egymással huncutul a videoklipekben. Eredetileg külön indultak, Simon Cowellék találták ki az egész fiúbanda dolgot, úgyhogy az ő tehetségüket mindenképp dicséri a sikerük.

  • Vagy legalábbis róla rengeteget beszéltek, és volt egy pillanat, amikor még majdnem Nagy Nemzeti Összefogás is lett belőle, ugyanis Orbán Viktor kinyilatkoztatta, hogy szorít neki a 2011-es Eurovízión, amin a fogadóirodák igen előkelő helyre sorolták az énekesnőt. Akkortáj mindenhonnan ez a dal folyt:

    Aztán csak a lista végén, a 22. helyen végzett, szidták is Orbánt rendesen, miért kellett mellette kiállni, egyesek szerint emiatt nem szavaztak rá sokan. Amúgy neki is két lemeze van, egy még az X-Faktoros szereplése előtt jelent meg. Mellesleg ő csak hatodikként végzett a 2010-es X-Faktorban, de nem csodálkozunk, hogy így is ismert lett, elvégre 1981-ben elénekelte a Vuk dalát.

  • Hogy az apja miatt-e, de Janicsák Veca neve is ismertebb lett, mint mondjuk a 2011-es nyertes Kocsis Tiboré. Janicsák veszettül próbálkozik, hogy rendes popzenei karriert fusson be, még azt is megcsinálta, hogy megírta élete első dalát, amivel az Eurovízióba jutásért is versenyzett.

     A Lángoló Gitárokon csak egyszer írtunk róla, mikor kiderült, hogy vendégekkel együtt is alig volt valaki a sportarénás koncertjén. Ezt ő így is előrelépésnek tekintette, szóval tényleg lelkes, nem adja fel.

  • Az Erdélyből jött Baricz Gergő már a műsorban is feltűnt a melankólikus, visszafogott, szimpatikus attitűdjével, azóta pedig teljesen vállalható popzenét kezdett játszani. A Lángoló Gitárokon többször is foglalkoztunk vele (dal és lemezpremier), a legutóbbi szerzeménye pedig kifejezetten jó kis blues rock dal lett. Itt a klipje:

  • Legismertebb szám: Dear Darlin

    Ezt énekelte az X-Faktorban is? Nem.

    Megnyerte? Nem, 2009-ben (meg az egyik másik évben sem, de 2009-ben indult)

    The X Factor 2009 - Olly & Robbie Williams: Angels - Live Show 10 (itv.com/xfactor)

    Olly Murs a 2009-es X-Faktor egyik versenyzője volt. Ebben az időben valószínűleg az volt a legnagyobb eredménye, hogy miatta küldték haza John és Edward “Jedward” Grimest (akiket aztán Írország sajnos még kijátszott a világ ellen az Euróvízión). Azóta teljesen tisztességes számai is születtek, mostanában sikeresebb, mint valaha volt, de azért nem vagyok benne biztos, hogy amit csinál, sokkal izgalmasabb lenne egy közepesen cuki Karmin számnál.

  • Az RTL Klub hivatalos X-Faktor oldalán lőtte egy olvasónk:

    1526278 10200584354085986 484801194 n