Meghalt Peter O'Toole

2013.12.15. 20:03 Módosítva: 2013.12.15. 20:51

Meghalt Peter O'Toole. 81 évet élt, írja a BBC. A világhírű, írországi angol színész halálhírét vasárnap este jelentették be. A közleményből kiderült, hogy O'Toole szombaton halt meg egy londoni kórházban. Peter O'Toole 1962-ben az Arábiai Lawrence főszereplőjeként lett világhírű. Nyolcszor jelölték Oscar-díjra – először az Arábiai Lawrence-ért –, végül csak 70 éves korában kapott egy életmű-Oscar-díjat. 

A BBC rövid cikke szerint O'Toole 17 évesen Bristolban kezdte a színészkedést. Iskoláit 14 évesen hagyta félbe, ezután egy helyi lapnál volt küldönc, később kritikus – írja az MTI. Katonáskodott, aztán ösztöndíjjal jutott be a londoni királyi színiakadémiára. A hatvanas évekre elismert Shakespeare-színész lett.

O'Toole játszott melodrámában, musicalben, komédiában és történelmi eposzban, emlékezetes volt mint II. Henrik a Becketben (újabb Oscar-jelölés), mint Lord Jim és mint hamisítvány-szakértő magánügyvéd Audrey Hepburn partnereként a Hogyan kell egymillió dollárt lopni? című filmben, illetve Don Quijoteként a La Mancha lovagjában. A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején újabb három alkalommal jelölték Oscar-díjra, a Viszlát, Mr. Chips és Az oroszlán télen című filmekben. 

A színésznek zűrös volt a magánélete: botrányok, válás, alkoholizmus. Karrierjének mélypontja az 1977-ben készült, néhol pornográfiába hajló Caligula volt. Ennek bemutatója után a közönség a Macbeth premierjén lefütyülte a színpadról.

1980-ban A kaszkadőr, majd két évvel később A legkedvesebb évem című filmben ismét, immár hetedszer jelölték az Oscar-díjra. A gáláról azonban mindig üres kézzel távozott, így amikor 2003-ban életmű-Oscarral jutalmazták, szarkasztikus levélben kérte: várjanak még tíz évig, ő pedig igyekszik egy „rendes” díjat kiérdemelni. A filmakadémia nem hajlott a halasztásra, így a színész végül mégis átvette a kitüntetést. A helyzet iróniája, hogy nem sokkal később, 2006-ban a Vénusz című filmért, amelyben egy idős színészt (többé-kevésbé önmagát) alakított, nyolcadszor is jelölték az Oscar-díjra, amelyet nyolcadszor sem kapott meg.

Kapott viszont négy alkalommal Golden Globe-díjat, de büszkélkedhet a brit filmes akadémia BAFTA-díjával, valamint televíziós szerepért járó Emmy-díjjal is, színpadi pályafutását 2000-ben Laurence Olivier-díjjal ismerték el. Kilencvennél több filmben szerepelt.