Aki Johnny Rotten helyén is állt

2013.12.18. 17:07
Ma meghalt Ronald Biggs, a '63-as nagy vonatrablás egyik elkövetője, aki a 20. század egyik Robin Hoodjaként vált popkulturális ikonná. Arcképe könyveken és bögréken köszönt vissza, punkzenekarok élén énekelt és filmeken is szerepelt.

"Sajnálattal tudatjuk, hogy az éjszaka során elvesztettük Ront. Mint mindig, az időzítése ezúttal is tökéletes volt. Őrizzék meg emlékezetükben!" – olvashatjuk Ronald Biggs, minden idők legjelentősebb vonatrablójának Twitter-profilján. A kultikus státuszba emelkedett bűnözőt valóságos ikonként tisztelték, mindmáig a 20. század Robin Hoodjaként vagy Butch Cassidy-jeként tartja számon a modern folklór. A brit csirkefogó éppen ötven évvel ezelőtt, 1963. augusztus 8-án tizenöt társával rabolta ki a brit királyi posta Glasgowból Londonba tartó  szerelvényét. A zsákmány mai értéke – az inflációval számolva – közel 15 milliárd forint lenne.

Mivel a banda még a bűncselekmény évében lebukott, Biggs harminc évre szóló ítélettel vonult a dél-londoni Wandsworth hírhedten szigorú börtönébe, ahonnan másfél év után, ablakából leereszkedve megszökött, majd némi párizsi és ausztráliai tartózkodás után Rio de Janeiróban telepedett le, ahol felvette a brazil állampolgárságot, családot alapított, de felénekelt például pár punkhimnuszt és elvállalt néhány filmszereplést is.

A belseni koncentrációs tábor és a nagy rock`n`roll svindli

Biggs hamar valóságos punkidollá vált, énekesként például két dalban is közreműködött a Sex Pistolsról szóló The Great Rock 'n' Roll Swindle című filmben. Julian Temple, 1980-ban bemutatott rockdokujában Biggs stílszerűen a szökésben lévő vonatrablót alakítva énekelte fel az együttes No One is Innocent és Belsen Was a Gas című számait. A No One Is Innocent a Sex Pistols ötödik kislemeze volt, amely 1978. június 30-án jelent meg, noha az együttes már 1978 elején feloszlott, miután Sid Vicious basszusgitáros és Johnny Rotten énekes kivált a zenekarból. A számot a két együttmaradt tag, Paul Cook és Steve Jones végül Ronnie Biggs énekével rögzítette Brazíliában. A dal címe eredetileg Cosh the Driver (magyarul kb. Vágd kupán a vezetőt) lett volna, ami egy erősen morbid utalás a nagy vonatrablás során kishíján halálra vert mozdonyvezetőre, Jack Millsre, akit végül hét évvel az eset után, 65 éves korában hunyt el. Családja szerint Mills halálához jócskán hozzájárult, hogy az incidens során vasrúddal bántalmazták – a mozdonyvezető soha nem épült már fel teljesen. A szám végül a "Ronnie Biggs punk-fohásza" alcímet kapta. A klipben feltűnik egy brit színész is, aki Hitler személyi titkárának, Martin Bormannak öltözve basszusgitározik a zenekarban.

Sex Pistols feat. Ronnie Biggs - No One Is Innocent (The Biggest Blow)

Biggs egyébként His Own Story című könyvében így emlékszik vissza a felvételekre: "A felvétel egy riói templomban készült. A pap is ott volt, egész boldognak nézett ki. Elég részegek voltunk, mire odaértünk, ez magyarázza, miért fals néhol a felvétel. Felvettük a Belsen Was A Gast is, de meg kell mondjam, nem örültem neki. Megkönnyebbültem, amikor nem került fel a kislemez B-oldalára, a szövegét kissé gusztustalannak találtam." Az említett dalszöveg a bergen-belseni koncentrációs táborról szól, a kislemez B-oldalán végül a Sid Vicious-féle My Way kapott helyet, a Belsen Was A Gas pedig végül a filmével megegyező című 1979-es nagylemezre került fel.

Sex Pistols - Belsen Vos a Gassa (Ronnie Biggs)

A riói karneváltól a kísérleti dzsesszig

De nem a Sex Pistols volt az egyetlen punkzenekar, amellyel Biggs együttműködött: 1991-ben a hazánkat is megjárt, német Toten Hosen Police on My Back és Carnival in Rio című dalaiban énekelt, valamint az argentin Pilsen együttes Bajo otra bandera című, két évvel későbbi lemezének három számában is hallható.

Die Toten Hosen - Carnival In Rio (Punk Was)

1974-ben Mailbag Blues néven egy teljes lemez is elkészült, amelyet Bruce Henry, Jaime Shields és Aureo de Souza zenészek készítettek, hogy jazzrock-dalaikban dolgozzák fel Biggs életét. Az albumot harminc évvel később, 2004-ben adták ki újra, először hivatalosan. Elismerően nyilatkoztak róla a Time Out, a Mojo és a Times magazinok is. "A kísérleti jazz, a blues és a funk találkozása, olyan tipikusan brazil műfajokat visszhangozva, mint a tropicalia vagy a bossa nova" – írta róla a Guardain.

Phil Collins és az özvegy Biggs

Ám Biggs filmes pályája nemcsak a punk-svindliig ér, tapasztalataival forgatókönyvíróként segítette például Lech Majewski 1988-as Prisoner of Rio című életrajzi drámáját, amelyben egy Mickey nevű karaktert alakítva mellékszereplőként is feltűnt. A híres riói fogoly alakját ebben a filmben a szuggesztív tekintetű Paul Freeman alakította, akit hét évvel korábban Steven Spielberg már Az elveszett frigyláda fosztogatóinak szereplőgárdájába is beválogatott.

Ezen kívül feltűnt még számos tévés produkcióban is: önmagát alakította például a Cutting Edge sorozat egyik 1996-os, "Összeházasodtam egy vonatrablóval" című részében, valamint még legalább közel fél tucat dokumentumfilmben a hetvenes évek végétől a nyolcvanas évek végéig (Geblieben ist nicht einmal der Ruhm, The Confessions of Ronald Biggs, Long Time No See, Ronnie, The Seven Million Dollar Fugitive), legutoljára pedig az idén augusztusban bemutatott Die Gentlemen baten zur Kasse című osztrák produkcióban tűnt fel.

Tavaly januárban bejelentették a Mrs Biggs című ötrészes brit filmsorozatot is, amely a nagy vonatrabló nejére fókuszálva ismertette az eseményeket. Mrs Charmian Biggs alakját Sheridan Smith vitte képernyőre, nem is akárhogyan, hiszen alakításáért idén elnyerte a legjobb színésznőnek járó BAFTA-díjat.

Biggs egyik tettestársáról, Buster Edwardsról szól az 1988-as Buster, amelyben a főszerepet Phil Collins kapta, aki kifejezetten ehhez a filmhez írta meg Two Hearts című örökzöldjét, amely amellett hogy a slágerlisták egyik állandó vendége volt, számos filmzenei díjat is bezsebelt.

Phil Collins - Two Hearts

Biggs karaktere felbukkant még például a The Easy Way című, 2008-as francia rablófilmben is, egy évvel később egy másik, The Great Train Robbery című tévéfilmben, idén pedig azonos címmel, az ötvenedik évforduló kapcsán szintén megjelent egy kétrészes dráma, amelynek első fele a vonatrablók, második fele pedig a rendőrség szempontjából  mutatja be az évszázad egyik legnagyobb bűntényének és az azt követő nyomozás körülményeit.

Bárcsak ne történt volna meg!

Ronald Biggs alakja tehát hamar ikonikussá vált az évek során, még a mozdonyt vezető Mills bántalmazása ellenére is, noha ezt sosem vállalta magára, végül 2012 novemberében egyik tettestársa, a Big Jimként ismert James Hussey beismerte, hogy ő támadt az idősödő férfire. "Tiszta szívemből sajnálom. Bárcsak ne történt volna meg! De sajnos nem tudom visszafelé forgatni az idő kerekét" – nyilatkozta az ügyről Ronnie Biggs.

"Biggs a humor egy ritka és szívesen látott formájával járult hozzá a bűncselekmények történelméhez" – mondta róla Robert Mark egykori rendőrbiztos is. Maga a nagy vonatrabló pedig csak így összegzi pályáját: "Ha megkérdeznéd, akkor azt felelném, igen, ez egy olyan élet volt, amelyet igazán érdemes volt élni. Még a megbánás ellenére is."