Edit
10 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Eltűnt 620 millió forint Debrecenben?

2014.01.03. 10:53

2011. szeptember végén kellett volna befejezni a debreceni Déri Múzeum modernizálását, amire az Európai Unió 620 millió forintos támogatást adott, de a Népszabadság cikke szerint sem a külső és belső felújítás nem történt meg a mai napig, sem pedig azt nem tudni, hogy kinek kellene azt megcsinálnia.

A lap szerint a Déri Múzeum modernizálása a régió európai örökségének bemutatása céljából című rekonstrukciós pályázatot azzal harangozták be 2010-ben, hogy egy év alatt teljes egészében megújul az intézmény látványvilága: korszerű és különleges hang- és fénytechnikai effektekkel gazdagított miliőt hoznak létre, a múmiagyűjteményt az egyiptomi sírkamrák hangulatát idéző helyiségben helyezik el, a japán kollekció számára pedig szamurájházat építenek.

Az uniós támogatást még az egykori fenntartó, a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat nyerte el, az Orbán-kormány múzeumi államosítása miatt azonban a Déri Múzeum egy ideig az egykori Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központhoz került, most viszont a debreceni városi önkormányzat a gazdája.

Bár három év alatt semmi sem valósult meg az uniós projektből, a lapot a polgármesteri hivatal arról tájékoztatta, hogy tudomásuk szerint nem kellett az EU-nak visszafizetni a támogatást, de ebben az ügyben ők nem illetékesek. Mint írták, „jelenleg még arról folynak az egyeztetések, hogy mely szervezet a jogutódja, vagyis a kedvezményezettje a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat által 2009-ben elindított rekonstrukciós projektnek”.

A Népszabadság cikke szerint nehéz lenne most megmondani, hogy azért késik-e a munkálatok befejezése, mert időközben „eltűnt” a pénz, vagy azért, mert a projekt megvalósítását hozzá nem értő módon végezték.

Mindenesetre megnyugtató, hogy a debreceni önkormányzat szerint a múzeum munkatársai már mindent megtettek az ügyben: „a pályázatban szereplő installáció fizikai megvalósításának és a kiállítások szakmai tartalma összeállításának az előkészítése megtörtént, a Déri Múzeum munkatársai készen állnak a megvalósításra”.

Csak közben egy újabb határidő járt le: „a rekonstrukciós pályázat befejezésének jelenlegi határideje 2013. december 31.”