Feladták az ellenállást a művészek?

„Egy év alatt sok minden változott, ma már kicsit szkeptikusabb vagyok” – mondta Mélyi József művészettörténész a Kívül tágas című projekt záróeseményén, a Műcsarnok előtt. Az akció még egy éve kezdődött, hetente egy művész jelent meg az intézmény előtt, és ott valamilyen kötetlen gyakorlatot hajtott végre: felmutatta egy művét, vagy rövid performanszot tartott, és erről fotó készült. „Az egész még protesztként indult, akkor, amikor az MMA egy határozatban megkapta a Műcsarnokot – vázolta fel Mélyi az esemény hátterét. – Tiltakozni akartunk az ellen, hogy az intézményt átadták a Művészeti Akadémiának.”

Legurult babakocsi

Az intézmény függetlenségéért indult művészi akcióban részt vettek a magyar kortárs képzőművészet ismert alkotói.

Benczúr Emese az épület főlépcsőjére krétával írta fel üzenetét, Gerhes Gábor egy baltával pózolt („Hálát érzek, amiért nem vehettem részt a teremtésben” szöveggel), Koronczi Endre egy ventilátort állított a bejárat elé, Szabó Dezső Darth Vaderként pózolt, Tarr Hajnalka takarított az oszlopcsarnokban, Várnai Gyula pedig a Patyomkin páncélos híres jelenetét, a babakocsi gurulását játszotta újra a Műcsarnok előtt. És még sokan mások.

Az akció egy idő után átalakult, a tiltakozás háttérbe szorult. „Azt gondoltuk, hogy a választásokig kitarthat a projekt üzenete, hogy ne hagyjuk feledésbe menni a kultúra kiárusítását. Ma már kevésbé hiszem, hogy művészeti eszközökkel fel lehetne tartóztatni az intézményrendszer átalakítását. Szkeptikusabban tekintek a tiltakozás lehetőségeire.” – mondta elégikusan a művészettörténész.

A Kívül tágas másik szervezője, Kozma Eszter megvilágította nekünk a projekt pozitív oldalát is. „A Kívül tágas dokumentumként is fontos. Keresztmetszetét adja 2013 képzőművészeti életének, a dokumentációból kiderül, hogyan gondolkodtak a művészek ebben az évben.”

Mélyi József szerint az egyéves projekt végül nem arra volt jó, hogy megállítsa a kultúra elfoglalását, hanem hogy megmutassa, miként lehet az intézményeken kívül megszervezni a független kulturális életet, úgy ahogy az a nyolcvanas években is működött.