Fotózható lesz a Dávid-szobor

2014.02.12. 16:22

Az olasz múzeumokban őrzött műkincsek, köztük Michelangelo Dávidja fotózásának engedélyezését kérte a firenzei műemlékvédelmi hivatal a kulturális minisztériumtól. A szervezet azután állt elő az ötlettel, hogy a firenzei Akadémián tíz napon át a látogatók okostelefonokkal és táblagépekkel lefényképezhették a Dávid-szobrot és Michelangelo ott kiállított többi márványszobrát - írja az MTI.

vacs

Innen eredt a kezdeményezés, hogy a fotózást Firenze és Olaszország többi múzeumában is engedélyezzék. A múzeumokban őrzött műkincsek fényképezését egy 1993-as olasz törvény tiltja, amelyet 2000-ben a mobiltelefonokra is kiterjesztettek.

A firenzei műemlékvédelmi hivatal szerint azonban a tiltás idejétmúlt, a technológia rég meghaladta a korlátozásokat. A hivatal hozzátette: az okostelefonokkal készített felvételek nem okoznak kárt az alkotásokban, ugyanakkor növelhetik a turisták számát. A látogatók többsége ugyanis szerintük ma már azért is megy múzeumba, hogy saját telefonjával, táblagépével lefotózza a neki tetsző műveket. Vagy saját magát a művek társaságában.

A hírt közlő olasz internetes honlapok ezt rögtön azzal a felvétellel támasztották alá, amelyet George Clooney amerikai színész-rendező készített Milánóban Az utolsó vacsora előtt. A Műkincsvadászok című film rendezője és színésztársai a fotót rögtön feltették saját internetes oldalaikra - pedig a freskó fotózása tilos.