Újabb három színház ellenőrzése zárult le

2014.02.26. 10:47
Tovább folytatódik a budapesti és a vidéki színházak költségvetéseinek ellenőrzése, a napokban újabb három színház ellenőrzése zárult le. Hiányosságokat a leltározásra és a számlarendre vonatkozó szabályok betartásánál tárt fel az Állami Számvevőszék.

Makkai Mária, az Állami Számvevőszék felügyeleti vezetője már korábban elmondta, nem azért vizsgálják a színházak gazdálkodását, mert ártani akarnak nekik, hanem mert kíváncsiak arra, hogy helyesen használják-e a közpénzeket a színházak. Az összes színház állami támogatásból él ugyanis, ez teszi ki a bevételeik közel felét. Ehhez közel 21 százalékot tesz hozzá az önkormányzat, 12 százalék a társasági adó révén befolyó támogatás és van még több mint 22 százaléknyi egyéb, nem támogatásból befolyó bevétel. Vagyis a bevételeik körülbelül 70 százaléka közpénz, de van olyan színház is, ahol ez meghaladja a 80 százalékot. Kilenc színház vizsgálata zárul le, és további 8 teátrumé még hátra van.

Az eddigi megállapítások szerint a színházakkal csak részben elégedett a számvevőszék. A közfeladataikat teljesítették, ami azt jelenti, hogy megtartották a vállalt előadásokat, az előzetesen beígért premiereket. Ugyanakkor mind a hat színháznál kiderült, hogy a díszletek, jelmezek elszámolása nem felel meg a számviteli törvénynek.

Most újabb három fővárosi teátrum, a Madách és a Thália Színház, valamint a Trafó Kortárs Művészetek Háza ellenőrzése zárult le. Az ÁSZ megállapította, hogy a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat és a három színház teljesítette a közszolgáltatási szerződésekben meghatározott feladatokat. A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft.-nél a számlarendben és a leltározási szabályzatnál tártak fel hiányosságokat a számvevők, a Madách Színház Nonprofit Kft.-nél és a Thália Színház Nonprofit Kft.-nél pedig emellett az önköltség-számítási szabályzat sem felelt meg mindenben a jogszabályok előírásainak.

Az ÁSZ a budapesti főjegyzőnek és a színházi társaságok vezetőinek fogalmazott meg javaslatokat a feltárt hiányosságok kijavítása érdekében, ezek alapján az ellenőrzötteknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük. További négy budapesti és négy vidéki színházi társaság ellenőrzése van folyamatban, ezeket a jelentéseket az ÁSZ a közeljövőben hozza nyilvánosságra.