Az árvíz és Horthy Istvánné a nyerők közt

2014.02.27. 17:45

Csütörtöktől olvashatók a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának honlapján a 2013-as Ember Judit- és Macskássy Gyula-pályázaton támogatást nyert filmek. A harmadik fordulóban 15 dokumentumfilm és 10 animációs film nyert.

A 196 milliós támogatások közül 114 millió forintot dokumentumfilmekre, 82 milliót animációs filmekre ítéltek meg. A 15 nyertes dokumentumfilmet 2015. március 31-ig, a 10 animációs filmet 2015. május 31-ig kell elkészíteni, ezeket később a közszolgálati televíziók mutatják be először.

Megörökítik a 2009-es csepeli kettős gyilkosság hátterét, a hazai juhtenyésztés anomáliáit, a tavalyi dunai árvíz elleni védekezést, helytállást és az 1943-as szárszói találkozó történelmi szerepét is.

– írja a közlemény. Film készül még Tessedik Sámuel evangélikus lelkészről, gazdasági szakemberről, Romzsa Tódor kárpátaljai görögkatolikus püspökről és Horthy Istvánnéról is.

Képernyőre viszik Ámos Imre életét, akit magyar Chagallként említenek, Márkus Péter szobrász mindennapjait, aki Szent László hermájának másolatán és indiai istenségszobrok ihlette munkákon is dolgozik, és Müller Árpád festőművész életútját, aki saját meghatározása szerint boldog képeket szeretett festeni. Három részes sorozatban dolgozzák fel a magyarországi romák helyzetét.

A Médiatanács az Ember Judit-pályázatokon eddig 109 dokumentumfilmet támogatott összesen 854 millió forinttal, a Macskássy Gyula-pályázatokon 49 alkotás nyert összesen 427 millió forintot. Az Ember Judit-pályázat keretösszege idén 330 millió forint, a Macskássy-kiírásé 180 millió forint.