Alfréd
-3 °C
3 °C

Most még fájdalmasabb volt

2014.03.11. 13:28
Nagy Zsolt legújabb filmje, a Couch Surf már a mozikban van, de idén jön még mellé két másik is. Közben próbálja a Krétakör következő előadását, A Pártot, és dolgozik számos más színházi projektben. Ősszel pedig újra láthatjuk az HBO-n, a Terápia második évadában. Beszélt arról, hogy miért volt az új évad készítése még fájdalmasabb élmény, milyen egy brutális filmforgatás, milyen most a Krétakörrel dolgozni, és milyen Othellót fog egyszer rendezni.

Sokféle projektben vagy benne itt, a Jurányi Közösségi Inkubátorházban. Most éppen mit próbálsz?

Kárpáti Péterrel csinálunk egy új darabot, a Negyedik kaput, most készítjük elő, áprilisban kezdjük el próbálni, április végén lesz a bemutató. Vajdai Vilivel pedig csinálom a Furniturt, amit nemrég mutattunk be. Plusz itt vannak a Színházi Jamek szintén Kárpáti Péterrel, improvizációs színházak, amikben részt veszek.

És közben a Krétakörrel is próbálod A Pártot. Mennyire érzékelitek a felfokozott várakozást? Nyomaszt vagy inkább spannol?

Jólesik, ha érdekli az embereket, amit csinálunk, ha kíváncsiak rá. De különösebben nem tudsz ezzel foglalkozni, mert sokkal fontosabb az, hogy amit el akarsz készíteni, működőképes-e. Van ezer kérdés a fejedben, hogy mikor, hogyan készülünk el, elkészülünk-e időben.

Te a Vállalkozót alakítod majd az előadásban. Milyen ez a karakter?

Ez egy vidéki kisvárosban élő építési vállalkozó. Az előadásban folyamatosan panaszkodnak az emberek, az iskolavezető, a vállalkozó, a feleségeik, aztán ebbe a nagy panaszáradatba belép egy jól szituált ember, és azt mondja nekik, hogy ha ennyit panaszkodtok, akkor vegyétek a kezetekbe a sorsotokat, induljatok el a polgármester-választáson, és akkor tehettek is valamit azért, hogy jobb legyen. Onnantól kezdve minden kicsúszik a kezemből. Mert van egy múlt, ami rám maradt, plusz a vágyaim, a feleségem vágyai, azokkal is kezdeni kell valamit.

Mennyire lesz ez az előadás megfeleltethető a mai magyar viszonyoknak?

Ez nagyon furcsa, mert sok darabunk éveken keresztül aktuális volt, olyan egzisztenciális kérdéseket is feszegetett, amelyek folyamatosan érvényesek maradtak. Nem akarjuk ezt most leszűkíteni a jelenlegi helyzetre, egyszerűen csak mint jelenséget próbáljuk meg vizsgálni, hogy a politika hogyan mászik bele az emberek hétköznapjaiba, hogyan hat a kapcsolataikra, hogyan választ szét barátokat.

Kálomista Gábor, aki neked ügynököd, barátod is volt egy időben, már a bemutató előtt elég kritikusan beszélt A Pártról. Azt mondta, hogy Krétakör markánsan kampányol, ez is annak része.

Teljesen másik téren mozog a Kálomista Gábor, mint én. Őt más érdekli ebből az egészből, mint ami engem érdekel. Ügyesen össze tudja pakolni a pénzeket, jók a kapcsolatai, egy menedzser típusú ember. Amit csinál, azt látszólag nagyon jól is csinálja, sikeres benne, rengeteg pénze van, sok embernek tud munkát adni, cégeket üzemeltet, létrehoz nagy filmeket. De engem nem érdekel, hogy kinek milyen politikai állásfoglalása van. Az sem érdekel, hogy ő melyik oldalon áll. Nem szoktam a magánéletemben politikáról beszélgetni, mert egyáltalán nem érdekel. Nem azt mondom, hogy unalmas, mert azzal megsértenék egy csomó embert, aki naponta ezzel foglalkozik, csak számomra unalmas. Sokkal jobban izgat megformálni ezt a vállalkozót, azt, ahogy ő találkozik A Párttal, a politikával. Ez egy pici ország, mindenki mindenhonnan kap pénzt.

Amikor 2008-ban Schilling Árpád feloszlatta a Krétakör társulatát, azt mondtad, hogy jó döntés volt, mert elfáradt a dolog. Most milyen újra együtt dolgozni?

Az a Krétakör már nincs. A Krétakör név persze megmaradt, Süsü (Schillig Árpád, a Krétakör művészeti vezetője) sokfelé csinált projekteket ezen a néven, de az a Krétakör nincs, elment. Ez most egy új projekt, Süsü máshogy szeretné működtetni a színházat, azt gondolja, hogy másképp is kell beszélnie a színháznak. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a mostani munkából, mindig is érdekelt, hogy Árpád mit gondol. Egy időben elfáradtam, nem tudtam őt követni, akkor kiszálltam. Egzisztenciális gondjaim is voltak, nem tudtam vele menni, muszáj volt a családomra gondolni. De most ugyanolyan vele dolgozni, mint tíz éve. Ugyanolyan hiperaktív, ugyanannyira jól értjük egymást. Csak az változott, hogy ő most más formában beszél a színházról. Most ez a divat. Mármint az ő fejében.

Feltűnt, hogy az összes veled készült interjúban nagyon kritikusan beszélsz a munkáidról. Akár film, akár színház, mindig elmondod, hogy milyen hibákat találsz az alakításaidban.

Mert ez az igazság. Nincs kész dolog, semmiben soha. Ha hátradőlök és azt mondom, hogy ezt befejezettnek tekintem, akkor ott meg is halt az egész. Mert akkor mi a motiváció? Vannak jól és kevésbé jól sikerült dolgok. Jól sikerült dolognak itt van a hamlet.ws, amit már öt vagy hét éve nyomunk, elég jó, de azért ott is van még mit dolgozni. De ettől még szeretem a tökéletlen dolgokat. Mindenkinek van hibája, ha ezeket megtalálod, nem tagadod le, akkor tudsz vele valamit kezdeni, elkezdheted javítgatni. Persze abban a pillanatban, ahogy elkezded javítani, följön egy másik hiba.

Lassan egy éve, hogy eljöttél a Nemzeti Színházból. Hogy értékeled a nagyszínpados munkáidat?

Kísérletek. A mai napig kísérletezek azzal, hogyan lehet négyszáz embert megszólítani úgy, mint egy stúdiószínházban. Biztos megvan a módja, én még nem találtam meg. Nem tudok egyszerre 400-600 embert megszólítani. Majd egyszer eljön ez is, dolgozom rajta, sőt, Árpáddal is beszéltünk arról, hogyan lehetne 700-800 embernek egyszerre igazi, jó színházat csinálni úgy, hogy mind aktívak legyenek, és ne legyen hátsó sor. Bevonni ennyi ember, nagyon nehéz munka, csak kivételes képességű emberek tudják megcsinálni.

Kaptam a Nemzetiben is nagy feladatokat, de kicsit outsider voltam, és másból, máshogy fogalmaztam. Egyszerűen csak más érdekelt. Olyan színházban gondolkodom, ami megállítható, kiszállhatsz belőle, reagálhatsz önmagadra, a közönségre, ha belecsörög egy telefon, vagy valaki elaludt. Ott ezeket a Robi (Alföldi Róbert, a Nemzeti előző igazgatója) nem nagyon engedte, ami teljesen rendben van, mert ő egy másik fajta színházat csinált. Mi a Krétakörben ezeket az irányokat fogalmaztuk meg, amiről az Árpád egy idő után azt gondolta, hogy nem tud már a társulattal együttműködni, tovább kell lépnie, mert sokkal jobban érdekli a színház sérülékenysége, hibája. A színészek nem nagyon szeretnek hibázni, ha történik valami hiba, azt érzik, hogy nagy baj van, pedig ezeket simán be lehet vállalni, be lehet építeni. De ehhez idő kell, ezen dolgozni kell.

Az Othello kapcsán, amit a Vígszínházban játszottál, azt mondtad, hogy egyszer szeretnéd megrendezni.

Még van egy csomó dolgom mint színész, még fejlődni kell rengeteget. De egyszer szeretném megcsinálni, csak még bátortalan vagyok hozzá. Rendezni komoly dolog, ott össze kell fogni egy csapatot, pontosan kell tudni, hogy mit akarsz. De egyszer az Othellót meg kéne csinálni, tudom is, hogy hogyan. Az Othellóban nagyon fontos, hogy ez egy ártatlan lány, akit elsodornak az események. Othello nagyot hibázott, hogy elvitte oda. Bevitte ötven éhes férfi közé a bombázó csajt, olyan, mintha börtönbe vitte volna évek óta elzárt elítéltek közé, akiknek semmi más nem jár az agyukban, csak megdugni egy nőt. Ezt nem bírja el egy férfi sem, hogy így mustrálják végig a csaját, hogy gyakorlatilag szétszedik a szemükkel. Ezt szeretném látni egy előadásban. Nem kell hozzáérni egy nőhöz, hogy pusztító legyen a vágyad. Nem lehet normálisan viselkedni egy ilyen közegben, ahol nyomják egymásba a férfiak a hülyeséget.

Idén három filmben is láthatunk. A Couch Surf már a mozikban van, a Fekete leves és a Viktória, ami Svájcban dolgozó magyar prostituáltakról szól, később jön. Mi már láttuk, nagyon jó lett.

Tényleg? Én még nem láttam. Brutális volt forgatni azt a filmet. Men (Men Larieda, a rendező) tudta, hogy mit akar, ott volt a fejében az egész, de mi, színészek, nem nagyon. Hatalmas veszekedések voltak, szétfeszítette az agyunkat, én is elküldtem a francba, de ő direkt ezeket a helyzeteket akarta. Igaza volt, hogy ha a film jó lett. Ő ezzel a módszerrel dolgozik. Azóta jóban vagyunk, de akkor kikészített mindenkit azzal, hogy senkinek nem mondott semmit.

A Couch Surf szkeccsfilm, csak tíz percig szerepelsz benne te is, de mintha most nem a szokásos nagyon kemény csávót kellett volna hoznod, hanem egy kicsit esendőbb, humorosabb, könnyedebb valakit. Nem unalmas a sok erőscsávó-szerep?

Ha megbíznak megint egy erősfiú-szereppel, akkor elkezdem kicsit lágyítani, megtörni. Egy viccel, vagy azzal, hogy megtörik a srác egy pillanatban. Dolgozom azon ezekben a filmekben, hogy ne csak az legyen, hogy így nézek ki, én vagyok a kemény csávó, a könyökömön jön ki, rutinból megy. Persze szeretnék én is romantikus vígjátékban játszani, hogy én legyek a Csányi Sanyi.

Stohl András azt mondta, hogy neki mindig vicces, amikor egy magyar színész azt mondja, hogy hosszasan mérlegeli, hogy elvállalja-e a felkínált filmszerepet. Annyira kevés ilyen van ugyanis, hogy mindnek örülni kell. Te hogyan szelektálsz?

Nem nagyon kaptam még olyan feladatot, ami ne érdekelt volna, még akkor is, ha vadállatságnak tűnik. Itt volt például Novák Erik filmje, a Fekete leves. Azt volt a feladat, hogy improvizáljunk. Filmen. Teljes jeleneteket, semmi előre megírt szöveg, zűrzavaros történetvezetés, állat tempóban leforgatva. Tegnap néztem a musztereket, dolgozni kell rajta még sokat.

Már leforgattátok a Terápia második évadát. Szamosi Zsófival játszol egy elhidegült házaspárt. Nekem ti tűntetek a legreménytelenebb, legszomorúbb esetnek Mácsai Pál betegei közül. Az első évad után azt mondtad, hogy fájdalmas munka volt.

Most még fájdalmasabb volt. Ott van a kisgyerekünk, akik túlsúlyos, és mindenféle problémái lettek miattunk. Most ő is beül velünk a pszichológushoz. Még nem láttam belőle semmit, csak utószinkronban elnyomtam egy mondatot, de a megrendelő elégedett. Azt hiszem, hogy ez a pár nem igazán akarta, hogy segítsenek rajtuk. Sokkal nagyobb volt a fájdalom, amit megéltek, mint hogy megértsék, hogy ez egy terápia, ami arra jó, hogy egy kicsit eltávolodjanak a problémáktól, kívülről nézzék.

Te voltál már ilyen helyzetben?

Persze, nem is használt a pszichológus semmit. Kapálóztam összevissza. Aztán egy idő után, amikor még jobban összekavartál mindent, és még nagyobb bajban vagy, valami elkezd átkattanni. Olyan jó lenne, ha lenne lehetőségünk elmondani egy öngyilkosnak, hogy csak egy kis türelem kell, mindig van miért várni, mindig van megoldás. Nem feltétlenül olyan, amire vágyunk, de valami megoldás lesz.

Akkor ez a szerep nagyon betalált.

Ez a fiú végképp én vagyok, aki tipródik a díványon.