Alfréd
-3 °C
3 °C

A cunamira és Anne Frankra emlékszik a Budapesti Táncfesztivál

2014.03.19. 17:51

"Rettegve félek, hogy fogják lefikázni ezt a darabot is, mert Magyarországon mindent csak lefikáznak" – mondta az idei Budapest Táncfesztivál sztárprodukciójáról Roboz Ágnes koreográfus-balettmester. A világhírű Jiří Kylián tavaly állította színpadra East Shadow című előadását, amelyben a 2011-es japán földrengés és cunami áldozatairól emlékezik meg. Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója elárulta, hogy a tragikomédiát Roboz Ágnes ajánlotta figyelmébe, miután Kylián meghívta őt a darab házibemutatójára. A cseh koreográfussal immár harmincöt éves barátságot ápoló magyar balettművész szerint az East Shadow rendkívül szívbemarkoló alkotás, amelynek egyik érdekessége, hogy két idősebb táncos is szerepel benne, akik közül az egyik maga Kylián felesége.

A Nemzeti Táncszínház egyhetes, április 22 és 29 között tartó fesztiválja, a magyar és külföldi előadásokon túl, ezúttal ifjúsági és gyermekelőadásokkal is bővíti kínálatát. A Horda2 tánc- és színháznevelési programja kifejezetten a fiatalokat szólítja meg, míg Bozsik Yvett gyermekdarabja, a Csillagokkal táncoló Kojot a Cseh Tamás által válogatott indiánmeséken keresztül mutatja be az ember természethez, halálhoz és élethez való viszonyát a kicsiknek.

Budapest Dance Festival 2014 from Robert Szilagyi (tanGate) on Vimeo.

A Szegedi Kortárs Balett a táncfesztiválon tartja az újragondolt Tavaszi áldozat budapesti bemutatóját, valamint előadják új darabjukat, a keleti és nyugati zenét ötvöző Mimikrit is. A Budapest Táncszínház a Kislányom, Anne Frank című előadásával adózik a holokauszt-emlékév előtt, amelynek egyik főszerepét a Kossuth-díjas, Érdemes Művész, Gálffi László alakítja. Ady költészete inspirálta a PR-Evolution Örök kikelet című produkcióját, míg az immár ötéves Duda Éva Társulat Flashbackje az orosz zeneszerző, Muszorgszkij legismertebb zongoraciklusát, az Egy kiállítás képeit gondolta újra.

A táncfesztivál nemzetközi kínálatát gazdagítja még az amerikai Doug Varone táncosaival, akik első magyarországi látogatásukat mindjárt három különböző darabbal (Boats Leaving; The Bench Quartet; Rise) teszik még emlékezetesebbé.

A tánc világnapját a fesztivál zárónapján, április 29-én, gálaesttel ünneplik meg a Művészetek Palotájában, ahol a Magyar Táncművészek Szövetsége kiosztja szakmai elismeréseit, valamint az Imre Zoltán-díjat is átadják. A gála rendezője Kiss János, Érdemes Művész, a Győri Balett igazgatója, Kossuth-, Liszt- és Hevesi díjas balett-táncos.