Tízéves lesz a Művészetek Palotája

2014.04.10. 17:20
Világhírű magyar és külföldi fellépőkkel, bemutatókkal, koprodukciókkal, fesztiválokkal és új bérletsorozatokkal ünnepli fennállásának tizedik évét a Művészetek Palotája.

2005. március 14-én nyitotta meg kapuit a budapesti Művészetek Palotája, amely az elmúlt több mint kilenc év során a régió egyik vezető kulturális központjává vált. Tízéves fennállását a 2014/2015-ös évadban ünnepli, amelyet a Müpa a műfajok és korosztályok átívelésének, valamint az együttműködéseknek szentel. "Nem csak komolyzene lesz, több fiatal jazzművész is fellép majd. Nem titkolt célunk, hogy minél több fiatalt vonjunk be a programba" – mondta Káel Csaba vezérigazgató az épület üvegtermében.

A szezon során fellép például Sir Simon Rattle és a Berlini Filharmonikusok, akik régi és kortárs klasszikust, Beethoven 9. szimfóniáját és Kurtág György egy művét adják elő, az Izraeli Filharmonikusok – Zubin Mehta irányításával – Csajkovszkij 6. (Patetikus) szimfóniáját játsszák, John Scofield amerikai dzsesszgitáros a Medeski Martin & Wood trióval koncertezik majd, Vladimir Jurowski és a Felvilágosodás Korának Zenekara pedig klasszikus orosz remekműveket mutat majd be.

A tizedik évfordulón, azaz 2015. március 14-én a Müpa kétnapos ünnepi rendezvénysorozattal ünnepel, az intézmény első tíz évében fellépő, kiváló magyar művészek közreműködésével. 2014-től a Bécsi Filharmonikusok kiemelt vendégzenekarként rendszeres fellépői lesznek a Bartókról elnevezett hangversenyteremben, mégpedig olyan sztárkarmesterek vezényletével, mint Michael Tilson Thomas, Herbert Blomstedt, Valerij Gergijev és Tugan Sokhiev.

A jubileumi évad művésze a kétszeres Kossuth-díjas Ránki Dezső lesz, aki szólóestet és nagyzenekari koncertet is ad, továbbá egy különleges hangversenyen felesége, Klukon Edit és fia, Fülöp is mellette zenél majd. Az évad zenekara a harmincéves születésnapját ünneplő Amadinda, a legjelentősebb magyar ütősegyüttes lesz, akik a tajvani Ju Percussion Grouppal, az MR Szimfonikusokkal és a Muzsikás együttessel lépnek majd fel.

Az exkluzív előadások mellett folytatódnak a Müpa már ismert sorozatai: lesz Jazz Showcase tehetségbörze, zenés irodalmi estek, újcirkusz és filmklub is. Júniusban a tizedik Budapesti Wagner-napok műsorán először csendül fel A bolygó hollandi című opera Kovalik Balázs rendezésében, James Rutherford főszereplésével és Fischer Ádám vezényletével.

Betekintés a kulisszák mögé

Koprodukcióban valósul meg a Nemzeti Filharmonikusok Richard Strauss-sorozatában a bibliai József-legenda, Juronics Tamás koreográfiájával, a Szegedi Kortárs Balett előadásában. A Budapesti Fesztiválzenekarral együttműködve a nézők Stravinsky életművével ismerkedhetnek és a Varázsfuvolát is bemutatják, a szeptemberi Bridging Europe – Európai Hidak fesztiválon pedig ezúttal Németország és a német kultúra kerül fókuszba. A Litván Nemzeti Operával együttműködve, a vilniusi bemutatót követően, a Müpában lesz látható Händel Nagy Sándor ünnepe című oratóriuma is, félig szcenírozott előadásban.

Mindeközben megújul a Müpa honlapja, keresőnapára és hírlevélküldő-rendszere is, ami Egri Gábor, az intézmény értékesítési és marketingigazgatójának reményei szerint könnyen kezelhető, átlátható és felhasználóbarát lett. Május 20-án indul a Müpa új, ingyenes hűségprogramja, a Müpa+, amely összegyűjtött pontokon keresztül biztosít fokozatosan bővülő előnyöket a lojális látogatók számára: jegyárkedvezményeket, elővásárlási jogot, különleges, ismeretterjesztő rendezvényeket, valamint betekintést a Müpa kulisszái mögé.

Újdonság még a Müpa zenei könyvsorozata, amelyet a Rózsavölgyi Kiadóval közösen valósít meg, így az Oxford University Press több száz címnél tartó Very short introduction sorozat kötetei közül most néhány magyar nyelven is olvasható lesz. A könyvekben egy-egy szakterület elismert szaktekintélye szellemes és olvasmányos formában vezeti be az olvasókat az adott terület alapjaiba. A Müpa-könyvek első darabjában Nicholas Cook, a Cambridge-i Egyetem zenetörténet-professzora kalauzol el a zenével kapcsolatban felmerülő alapkérdések között,  míg a második kötetben Kathryn Kalinak, a filmzenekutatás nemzetközi szaktekintélye ír a filmzenékről.

Közben a Ludwig Múzeum és a Müpa megújította azt a kezdeményezésüket, amelynek köszönhetően a Müpa előadásaira váltott jeggyel egy alkalommal ingyenesen látogathatóak a múzeum kiállításai, így újra élni fog a kedvezmény. De a Müpa  tematikus bérletsorozatai is különleges ajánlatokkal várják a kultúra barátait, a legkisebbektől egészen a legidősebbekig. A 18-féle bérlet értékesítése a mai napon vette kezdetét.