Menyhért, Mirjam
17 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Oda is bemehetett, ahova más férfi nem

02
2014.04.29. 15:40
Henri de Toulouse-Lautrec arisztokrata családba született, de súlyos genetikai betegséggel. Torz külseje miatt apja eltaszította magától, de pont ennek köszönhette, hogy festő lehetett. Így vált a századvég Párizsának egyik legfőbb krónikásává, a mulatók, kávézók, bordélyok megörökítőjévé. A lányok szerették, bizalmukba fogadták, oda is bemehetett, ahova más férfi nem. 150 éve született, most közel 170 művét láthatjuk a Szépművészetiben.

"Addig nem ismer valaki jól egy nőt, amíg nem látta öltözködés közben" - ezt állítólag Henri de Toulouse-Lautrec francia festő, grafikus mondta, aki rengeteg nőt ismert. Tette ezt annak ellenére, hogy egy genetikai betegség miatt torz volt a külseje, és sokat volt beteg. Gyerekkorában kétszer eltörte a lábait, amelyek megálltak fejlődésben. Így a festő csak 152 centire nőtt, a feje nagy volt, a végtagjai rövidek, kezei, lábfeje nagyon kicsi. Bottal járt, mindig kalapot hordott, és sűrű szakállat növesztett, hogy álla fejletlenségét elrejtse. Egész életében szenvedett attól, hogy így nézett ki.

És mégis: ő lett az egyik, aki munkáival létrehozta a századvég Párizsának mítoszát, a belle epoque (szép korszak) legendáját, amit - más korok mellett - nemrég Woody Allen sírt vissza az Éjfélkor Párizsban című filmjében. A kávéházak, mulatók és bordélyok világát, azt, ami ma is Párizs vonzerejének része. Toulouse-Lautrec születésének 150. évfordulója alkalmából a Szépművészeti Múzeum kiállítást rendez a festő utolsó tíz évében készített litográfiáiból. Kiállítják a múzeum egyetlen Toulouse-Lautrec olajképét is (Ezek a hölgyek az ebédlőben), és néhány olyan alkotást, amit a bécsi Albertinából kölcsönöztek. Közel 170 művet nézhetünk meg, ilyen sok Toulouse-Lautrec munkát utoljára 1964-ben állítottak ki Pesten.

De mi az a litográfia?

A litográfiát, vagyis a kőrajzolást, 1798-ban szabadalmaztatták Németországban. A lényege, hogy zsíros eszközzel, legtöbbször krétával rajzolnak kőre, majd bevizezik. Mivel a zsír taszítja a vizet, a rajz nem lesz vizes. Ezután a követ bekenik nyomdafestékkel, ami csak a rajzos részen tapad meg. A nyomtatáskor ez a kép jelenik meg tükörfordítottan a papíron.

Toulouse-Lautrec az egyik legtekintélyesebb francia arisztokrata családba született, szülei első unokatestvérek voltak, valószínűleg ez okozta betegségét. Amikor kiderült, hogy mennyire beteg, apja szinte lemondott róla. Ha nem léphet a nyomába, nem vadászhat, nem hódolhat semminek, ami apja szerint férfias, akkor csináljon, amit akar. Így aztán festőnek tanult Párizsban, diáktársa volt többek között Vincent van Gogh is. A kiállítás témák köré csoportosítva mutatja be a munkáit, nem véletlen, hogy az első a

párizsi éjszakák.

Toulouse-Lautrec könnyen beilleszkedett a Montmartre bohém világába, első plakátját a "kicsapongás fellegvárának", a Moulin Rouge-nak tervezte. Itt, ahol a közönség és a fellépők együtt táncoltak, ettek-ittak ugyanúgy törzsvendég volt, ahogy zenés kávéhazakban is, hiába volt az előadások többsége meglehetősen közönséges és erőltetten látványos. Plakátjain a mulatók sztárjai, táncosnők, énekesek láthatók, de feltűnik például Valentin, a kígyóember is. Nem mindenki volt elájulva a művészetétől, főleg azért nem, mert nem idealizálta ezt a világot. Gonda Zsuzsa kurátor elmondása szerint az is előfordult, hogy az egyik Rotschild letépette Toulouse-Lautrec plakátjait, mert a fiatal kokottal szórakozó gazdag, kövér bankár alakjában magára ismert.

A sztárok

viszont szerették, sokan kifejezetten ragaszkodtak ahhoz, hogy ő tervezze meg a fellépéseiket hirdető plakátokat. Pedig szokatlan megoldásokat választott, háttal ábrázolta őket, vagy elsőre talán össze nem illő színeket használt, de az is előfordult, hogy a művészt a közönség soraiban ábrázolta. Egyik legötletesebb munkája Jane Avril fellépését hirdette a Jardin de Paris mulatóban. A táncosnőt a zenekari árokban ülő bőgős szemszögéből látjuk, úgy, hogy a színpadot és az egész képet keretező vastag, fekete vonal a bőgő nyakától indul. A lapok versengtek azért, hogy melyikük közölje le a plakátot.

A lányok

külön termet kaptak a kiállításon, nem véletlenül. Ahogy mestere és egy időben lakótársa, Edgar Degas a balerinák, úgy Toulouse-Lautrec a prostituáltak festője volt. Ebben az időben Párizsban az utcai prostitúció illegális volt. A prostituáltak bordélyokban éltek, ahonnan szinte alig járhattak ki. Egyszerre védték őket ezek a házak, és a börtöneik is voltak. Toulouse-Lautrec egyedül a bordélyokban érezte, hogy nem kell szégyenkeznie a külseje miatt. Előfordult, hogy hetekig lakott egy-egy ilyen házban. A lányok szerették, mert kedves, illedelmes és együttérző volt. Nemcsak a kliensük, hanem a barátjuk is lett.

Lányok című sorozatán a reggel ébredő, öltözködő, szépítkező, beszélgető, vagy munka után fáradtan, összetörten üldögélő nőket látjuk. Amiben mások voltak a képei, mint a kor többi művészéjé, az a részvét. Ennek köszönhette, hogy oda is bemehetett, ahová más férfi nem. A századvég Párizsának több női sztárja leszbikus vagy biszexuális volt, külön számukra fenntartott kávéházakkal, éttermekkel. Ide férfiak nem léphettek be, de Toulouse-Lautrec kivétel volt.

A színház

"Nem érdekel, mit játszanak, a színházban mindig jól szórakozom" - Toulouse-Lautrec hatalmas színházrajongó volt. Az első sorban szeretett ülni, ahonnan részletesen megfigyelhette a színészek ruháját, sminkjét, mimikáját. Erre szüksége is volt, mert a színház munkát is adott neki: színházi jeleneteket örökített meg, színlapokat tervezett.

De nemcsak a színészeket, hanem a közönséget is szívesen ábrázolta. Az egyetlen magyar vonatkozású képen egy színházi páholyban látjuk Rigó Jancsi cigányprímást és szerelmét, az amerikai Clara Wardot. Ez a kapcsolat hatalmas botrányt kavart annak idején, mert a detroiti milliomos örökösnő már egy belga herceg menyasszonya volt. A francia és a magyar sajtó is csüngött a páron, akárhova mentek, beszámoltak róla.

A szabadban, barátok között

Annak ellenére, hogy nem kevés hátránnyal indult az életben, Toulouse-Lautrec szerette a társaságot, sok barátja volt. Inni is nagyon szeretett, híres volt különleges koktéljairól. A kiállításon külön teremben nézhetjük végig barátairól készített képeit. De azzal is kedveskedett a nála vendégeskedőknek, hogy litográfiákat készített róluk, karikatúrákat például, aztán ezekre kézzel ráírta az este elfogyasztott menüt, amit végül emlékbe mindenki hazavihetett.

"Csak az emberi alak létezik, a táj csak kiegészítő, és nem is lehet több - aki pusztán tájképfestő, az vadember" - vallotta és tájképeket nem is készített, de lovakat és kutyákat annál gyakrabban rajzolt. Élete vége felé kénytelen volt újra vidékre, anyjához költözni, mert nemcsak fizikai, de lelki egészsége is egyre romlott. Hallucinációk gyötörték, egy időben bekerült a pszichiátriára is. 36 évesen halt meg, 1901-ben. Hogy mennyivel megelőzte a korát, az különösen most szembeszükő: a kiállítás képei ugyanis ma is modernek, frissnek tűnnek, ezekre a rajzokra most is felkapjuk a fejünket.

(A Szépművészeti Múzeum Toulouse-Lautrec kiállítása április 30-tól augusztus 24-ig látható. A litográfiák mellett 1900 körül készült filmek, hangfelvételek keltik életre a kor Párizsát.)