2024. június 18. 18:00
Törökország
Georgia
BVB Stadion Dortmund I. forduló
2024. június 18. 21:00
Portugália
Csehország

Építészek tiltakoznak a magyar pavilon ellen

2014.05.30. 10:11

32 győri építész tiltakozik a világkiállításra tervezett magyar pavilon ellen – írja a Kisalföld.hu. Ahogy az Index is beszámolt róla, Szőcs Géza kormánybiztos nemrég Milánóban mutatta be a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonjának terveit. A szakmát meglepte, hogy nem Gettó Tamás és Hutter Ákos a zsűri döntése szerint első díjas „A Malom” című terve, hanem a második díjas „Alakor”, Sárkány Sándor és Ertsey Attila elképzelése szerint épül meg a magyar pavilon. Szőcs Géza szerint a megvalósíthatóság időbeni korlátai, valamint a nehezen tervezhető költségek miatt döntöttek úgy, hogy nem a győztes, hanem a második helyezett munkát valósítják meg.

Ez ellen tiltakoznak most a győri építészek, pontosabban a győri Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszékének harminckét oktatója. „A győri építészképzés oktató közössége minden szempontból vállalhatatlannak és értelmezhetetlennek tartja az Alakor névre keresztelt, jelen pillanatban a fent összegzett eljárás folyamán megvalósításra kiválasztott pavilont.

1815 9189 pavilon oldalrol n
Fotó: expohungary.com

Ha ez a 'valami' építészet, ha ez a 'valami' méltó arra, hogy Magyarországot, a magyar társadalmat, a magyar embereket és a magyar építészetet fél éven át a világ előtt képviselje, akkor amit mi mindannyian az építészetről gondoltunk és gondolunk, az teljes tévedés” – tették közzé az Építészfórum.hu oldalon levelüket.

„Ha a győri tanszéken hasonló munkát adna le bármelyik hallgatónk, a legkevesebb az lenne, hogy azonnal hazazavarnánk” – fűzte hozzá mindehhez a Kisalföld.hu-nak Bodrossy Attila építész.