Amerikai vámosok csaptak le a Fesztiválzenekarra

2014.06.04. 16:25

New York-i vámosok az elefántcsont-kereskedelemre vonatkozó szabályozás miatt koboztak el hegedűvonókat az ott fellépő Budapesti Fesztiválzenekartól, írja a hvg.hu. A vámosok összesen hét hegedűvonót foglaltak le a zenekartól a JFK repülőtéren szombaton, mert arra gyanakodtak, hogy elefántcsontot is tartalmaznak. A New York Times beszámolója szerint a vonókat csak kedden kapták vissza, az Avery Fisher Hallban tartott koncertjük után. A zenekarnak 525 dolláros (körülbelül 120 ezer forint) pótdíjat kellett a vonókért fizetni.

Stefan Englert, a Fesztiválzenekar ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a lefoglalt hangszerek eredetét dokumentumokkal igazolták, ezek szerint nem tartalmaztak elefántcsontot. Volt két olyan vonó, amelyek ugyanattól a mestertől, ugyanabból az időből származtak, ugyanabból az anyagból készültek, de csak az egyiket foglalták le.

A világon már 1989 óta tiltott a nemzetközi elefántcsont-kereskedelem, mégis évente körülbelül 40 ezer elefántot ölnek meg illegálisan. Vonókészítéshez szintén a nyolcvanas évek vége óta nem használható elefántcsont. A tiltások ellenére minden negyedórában elpusztul egy állat. Sierra Leone 2009-ben vesztette el utolsó afrikai elefántját, Szenegálban már csak 5-10 példány élhet. Az elmúlt ötven évben az afrikai elefántállomány körülbelül 90 százaléka elpusztult. Erről részletesebben ebben a cikkünkben olvashatnak.