Hella
16 °C
28 °C

Bakteriális fertőzés okozta Szöllősy-Csák Gergely halálát

2014.06.23. 08:24

Mint ahogy azt mi is megírtuk szombaton, tragikus hirtelenséggel elhunyt a Dumaszínház egyik fiatal humoristája, a mindössze 36 éves Szöllősy-Csák Gergely. A halálhírt a társulat Facebook-oldalán tették közzé.

A halál okáról azonban a mai napig csak az tudható, hogy tragikus hirtelenséggel történt. A találgatások a hír felröppenését követően azonnal megindultak, sokan motorbalesetet emlegettek, de ezt senki nem erősítette meg, másutt kórházi kezelésről és bakteriális fertőzésről lehetett olvasni.

A Bors ma reggeli cikkében viszont azt állítja, felvették a kapcsolatot Szöllősy-Csák Gergely egyik közeli hozzátartozójával, aki határozottan cáfolta a motorbalesetre vonatkozó információkat, és kijelentette, hogy

Egy hónapja került kórházba, lázas volt. Az orvosok szerint egy olyan baktérium terjedt el a szervezetében, ami egészséges emberekben is megtalálható.

A Bors úgy tudja, a humorista családja nem kívánja vizsgáltatni a kórház esetleges felelősségét a haláleset miatt. A napilap egy orvost is megkérdezett a dologról, aki szerint

Igen ritka, de fiatal szervezetnél is előfordulhat olyan lefolyású bakteriális fertőzés, ami halállal végződik. Léteznek olyan rezisztens baktériumok, amik ellenállnak az antibiotikumnak is. Lehetséges, hogy valamilyen – eddig ki nem derült – alapbetegsége volt, ennek szövődménye is lehetett a tragédia. A fertőzés következtében kialakulhattak olyan szövődmények, amik létfontosságú szerveket – szív, tüdő, máj, vese – érinthettek.

A Bors értesülését a család is megerősítette egy hivatalos sajtóközleményben:

Családtagunk, Szöllősy-Csák Gedeon Gergely halálával kapcsolatosan az interneten és egyes újságcikkekben napvilágot látott és keringő találgatások okán az alábbi nyilatkozatot tesszük közzé:

Gergő halálát gyors lefolyású bakteriális fertőzés okozta, ezzel került kórházba. A kórházban lelkiismeretes és szakszerű ellátásban részesült, mindent megtettek annak érdekében, hogy ne a betegség győzedelmeskedjen, azonban Gergő szervezete az orvosok minden igyekezete ellenére sem tudott felülkerekedni a betegségen.

Nagyon megrendültünk Gergő hirtelen, tragikus elvesztése miatt. Nagyon köszönjük azt a sok szeretetet, amit az elmúlt napokban felé kinyilvánítanak. Mindenkit arra kérünk, hogy méltatlan találgatásokkal, feltételezésekkel ne súlyosbítsák senki bánatát, kérjük, hogy tartsák tiszteletben minden Gergőt szerető ember gyászát.