A dekabrista feleség boldog akar lenni

Schilling Árpád, a Krétakör vezetője Lúzer, a remény színháza címmel csinál előadást a Trafóban október 5-én és 6-án. "Vége a visszafogottan elemző, jelenünket és múltunkat feltáró művészi gondolkodásnak. A hatalom súlyos bakancsával az arcunkba lépett. Üvölteni kell! Ezért nincs többé A párt, és ezért van helyette Lúzer. Ha eljössz, megtudod, mit kell tenned. Itt minden kérdésre választ találsz. A miénk az igazi Remény Színháza. Mi tudjuk, hogy mitől lesz szebb a jövő.” - írja az alkotó. 

A Lúzer nem csak napjaink görbe tükre, hanem merész és váratlan alkotói gesztus. A történet főszereplője ezúttal Lilla, a színésznő, aki hűségesen követi a rendszerrel hadakozó rendező férjét, Árpádot. Közös életük a forradalmár művész akaratának rendelődik alá, aki következetesen és megalkuvás nélkül száll szembe az elnyomó hatalommal.  )Schilling Árpád rendező felesége egyébként Sárosdi Lilla színésznő.)

Az előadás készítéséről itt beszélnek az alkotók, még mindig lehet őket támogatni egy-egy ötszázassal. 

A Lúzer bizonyos értelemben egyébként a Párt című előadás továbbgondolása. A történet azonban az alkotás során alapjaiban változott meg, erről ebben a videóban beszél Schilling Árpád rendező. 

"A Párt című előadásunknak az volt a célja, hogy megvizsgálja a kisvárosi környezetben élő magyar középosztály viszonyát a hatalomhoz, az országos politikához. (...) Azóta eltelt egy év, nagyon sok minden történt, hiszen Magyarországon tulajdonképpen napról napra változik minden. Egy nagyszabású improvizáció kellős közepében élünk, amelyet átjár a cinizmus. Olyan események is történtek, amik kimozdítottak a szemlélődő, vizsgálódó, dolgok mélyére látó állapotból. Azt érzem, hogy a balliberális értelmiség becsődölt Magyarországon. Képtelen a hatalom ellenpólusaként, kontrolljaként funkcionálni – morális tartalékai elfogytak, megalkuvóvá vált." - mondja a videóban Schilling, akinél akkor telt be a pohár, amikor Kertész Imre elfogadta a Szent István rendet.

Erről hosszabban is ír szöveges közleményében, amit most itt is idézünk:

"Ennek az egyik különös pikantériája, hogy ez ugyanaz a díj, amelyet Horthy Miklós a 40-es években Hermann Göringnek adományozott. Egy olyan díj, amellyel tulajdonképpen a magyar kormány az erős kötődését akarja kifejezni a Horthy-korszakhoz, tehát a két világháború közötti Magyarországához. Ez az a bizonyos állami kitüntetés, amit Kertész Imre átvett. Az a Kertész Imre, aki az elmúlt években különböző Európai lapokban, többek között a die Zeitban, a Le Monde-ban nagyon élesen kritizálta ezt a kormányt. Nagyon helyesen és nagyon tisztán próbálta leírni a magyar társadalom állapotát. Ennek egyik legfontosabb eleme a történelmi bűnök szőnyeg alá söprése, élükön a magyar állam II. vh-ban betöltött szerepével. Ennek egy fényes bizonyítéka, hogy a jelenlegi magyar kormány megrendel egy olyan szobrot Budapest egyik igen fontos főterére, amely a második világháború áldozatainak állítana emléket. A szobor a zsidó és a magyar áldozatokat egyként szimbolizálja egy angyalfigurában, és van egy csúnya sas az angyal fölött, ami a német megszálló hatalmat képviseli. Azt üzeni, egyfajta történelemszemléletként, hogy volt a német megszállás, és ezzel szemben a magyar áldozatok. Aki picit is járatos a történelemben, például Kertész Imre nyilvánvalóan, az pontosan tudja, hogy nem lehet egy kalap alá hozni a zsidó és magyar áldozatokat egy szimbolikus, főleg a holokauszt emlékév kapcsán átadott szobor esetében. Ugyanezen holokauszt emlékév kapcsán ezt a díjat Kertész Imrének, mint holokauszt-túlélőnek és Nobel-díjas magyar írónak átadják, és Kertész Imre ezt a díjat elfogadja. 

Engem sokkolt ez a hír. Ez a nagy tudású ember ezzel a gesztussal üzeni, hogy itt és most kellene megbékélnénk nekünk magyaroknak: jobboldaliaknak és balliberálisoknak. Ez azt jelentené, hogy ki kéne békülnünk ezzel a szoborral, ki kéne békülnünk ezzel a díjjal, ki kéne békülnünk azzal a kormánnyal, amelyik láthatóan nem szégyenkezik meghamisítani a történelmet, és továbbra is cinikus módon sugallja a gyalázatos ostobaságot polgárainak. 

Tehát minden mindegy. Az a lényeg, hogy valahogy parolázzunk a miniszterelnök úrral, mert jobb vele jóban lenni. Ezt az üzenetet olvastam én ki Kertész Imre tettéből. 

Ebben a közegben azt éreztem, hogy már nem A Párt című előadás elemző attitűdje szükséges, hanem valami nagyon személyes vélemény arról, hogy egyáltalán milyen itt élni még éppen gondolkodó emberként, attól rettegve, hogy esetleg én magam is elhülyülök egyik pillanatról a másikra, és tulajdonképpen bármilyen díjjal, vagy nemesnek látszó gesztussal bármikor megvesznek kilóra, mint egy zsák krumplit.

A Lúzer című előadás egy sikoly, hátha még meg tudjuk fékezni ennek a bornírt, cinikus és rendkívüli módon veszélyes hatalomnak az európai előretörését. Hogy ezt kikkel és hogyan, nehéz lenne megmondani, mert ma már tisztán gondolkodó, felelős, morális tartással bíró értelmiségiről beszélni Magyarországon szinte lehetetlen."