Rihanna és Metallica a Sportarénában?

2014.11.27. 11:09

A Papp László Budapest Sportaréa jövő évi programjának a metálosok is örülhetnek: Kelet-Európában egyedül nálunk lép fel a Slipknot, sokadjára tér vissza a két magyart (Bánhegyi Katát és Katona Viktort) is tagjai között tudó Cirque de Soleil, ismét hazánkba látogat a Roxette, áprilisban pedig World Wrestling Entertainment pankrációshow lesz.  A második félév programja még tervezés, illetve tárgyalás alatt áll, a szerdai sajtótájékoztatón sejtelmesen (és viccelődve) úgy fogalmaztak:

Mondhatnék akár olyan neveket is, mint a Metallica, Rihanna, Avicii, az AC/DC vagy a Red Hot Chili Peppers...

Már azt is tudni, hogy tesztüzemben van az Aréna új, számítógépekre és okoskészülékekre egyaránt optimalizált honlapja, emellett aktívabbá szeretnék tenni a Facebook-jelenlétüket, valamint hamarosan az Instagramon is követhetjük majd a létesítmény történéseit.

Mivel a látogatók többsége Budapestről, illetve a főváros 60 kilométeres körzetéből érkezik, olyan csomagokon is dolgozunk, amelyek szállással egybekötött kombinált jegyet biztosítanának a távolabbról jövőknek

– mesélt még a tervekről a gazdasági igazgató. A Papp László Budapest Sportarénában félmillió látogató volt idén. 

Úgy tűnik, a piac kezd magához térni, növekedésnek indultak a jegyeladások, az emberek az elmúlt évek pangóbb időszaka után hajlandóbbak többet költeni a szórakozásra

2014 legnépszerűbb eseményei a  Deep   Purple , a  Robbie   Williams , az  Iron   Maiden Kylie   Minogue , James  Blunt  és  Michael   Bublé  koncert volt. A  Sportaréna kínálatának egyébként 60 százalékát teszik ki a kulturális programok, a fennmaradó 20-20 százalékon pedig  a különböző kiállítások és kongresszusok osztoznak.