Hol bulizzunk szilveszterkor?

2014.12.31. 11:18
Ki mondta, hogy az új esztendőt csak otthon köszönthetjük? Persze tökéletesen megértjük azokat is, akik a barátaik habitusát ismerve inkább meghátrálnak a házibuli-szervezés megtisztelő, ugyanakkor nem túl hálás feladata elől. Az sem gond, ha még mindig nem tudja, hol búcsúztatja az idei évet, az Index most mutat egy tucat bulit, ahol búcsút inthet 2014-nek. Élményfürdőzhet az Akváriumban, tombolhat a Parlamentben, végre kiengedheti a gőzt és a Kuplungot is. Szilveszteri programajánló.

Ha igazi különlegességre vágyik, mindenképpen ejtse útba a Léhűtőt, a kézműves és kisüzemi sörök Gozsdu udvari lelőhelyét, ahol a megszokott italokon és a sörkorcsolyán túl, szilveszteri specialitásként, lencsés hotdogot is kérhetünk. A házigazdák szerint lesz tánc és univerzális balhé is, hiszen tudják. 16:00, Léhűtő (Budapest, VII. kerület, Holló utca 12-14.)

A Kuplung holmi altermalter házbulik helyett a saját byebyepartiját emlegeti, amelyen játszani fog a Kaukázus, a Blahalouisiana és a Meztelen Diplomaták is. Utánuk Zenit Incompatible, a gyáli gettófunk- és mashup-mester zenél majd. A személyzet szeretettel vár mindenkit egy jó kis trombitázásra, illetve azt is üzenik, hogy szeszen lehet majd csúszkálni és szörfözni. Kuplung (Budapest, VI. kerület, Király utca 46.)

Hazai pályán, a Corvintetőn köszönti 2015-öt a Tesco Disco. A slágeres indie-maraton előtt koncertek is lesznek majd: fellépnek a honi színtér nagy öregjei, vagyis a Hangmás és a Moog zenekarok, valamint a még nagyon friss SirVive is. Reggel hattól akár afterpartizni is lehet a Bisztróban. 20:00, Corvintető (Budapest, VIII. kerület, Blaha Lujza tér 1-2.)

Az egész Akváriumot beveszi a tízéves NVC promotercsapat, akik ezúttal háromtermes újévköszöntőt hoznak a belváros szívébe. A többhelyszínes bulin a budapesti underground elektronika színe-java a lemezjátszók mögé áll majd: az éjszakai életben már bejáratott nevek közt megtaláljuk például a Technokunstot, a Farbwechselt, a Lavalavát és a Girls and Mathematicsot is. Az este külföldi vendége a berlini Dapayk Solo lesz. 21:00, Akvárium (Budapest, V. kerület, Erzsébet tér)

Szintén háromtermes bulit tartogat a Central Passage mélyén megbúvó G3 is: az egyik termet a magyar Depeche Mode- és Cure rajongók veszik be, a másikban főleg Scooter szól majd, míg a harmadikban főleg sötét és indusztriális számok pörögnek majd. A szervezők ezen kívül Depeche-remixeket, sőt, alterórát is ígérnek. 20:00, G3 (Budapest, VI. kerület, Király utca 8-10., Central Passage)

A múltba révedők és az örök gombafejűek bizonyára a Muzikum Beatles-szilveszterén találhatják meg leginkább a számításaikat: lesznek Beatles-filmek, kétszer is fellép a Bits feldolgozás-zenekar, utána pedig beat-buli várható a hatvanas és a hetvenes évek legjavával. A Beatles 2015-ben sem lesz bitlisz. 20:00, Muzikum Klub & Bisztró (Budapest, VIII. kerület, Múzeum u. 7.)

Bár nagyon hideg szilveszternek nézünk elébe, a PRLMNT mégis megpróbálja megidézni a nyarat. Fedett minifesztiváljuk fő fellépője az MTV EMA díját is bezsebelő Ivan and the Parazol lesz, előttük a Carbovaris zenél, utánuk az Adam Handdel kiegészült Monkz élőzik. A buli reggel hatig tart, miközben a hely szinte minden szegletéből különböző zenék szólnak majd. Hat után afterparti is lesz, nagyjából délig, nem kell a Cézárt visszasírni. 20:00, PRLMNT (Budapest, VI. kerület, Teréz körút 62.)

Ha szereti okádék zenékre kitombolni magát, akkor a KVLT BP szilveszteri Suttyódiszkóján a helye, ami a tornatermi sulidiszkók hangulatát igyekszik ismét feleleveníteni. "Euródensz, hepihárdkór, memóriába égett rádióslágerek és minden, ami miatt újra 15 évesnek érzed magad" – ecsetelik a felhozatalt a helyiek, akik betonrészegségről és tükörsimára gyalult agyi barázdákról is beszélnek. 22:00, KVLT BP (Budapest, III. kerület, Fényes Adolf u. 28.)

Az év utolsó napján két nagymúltú zenekar is lemezbemutatót tart majd a Rohamban: a ColorStar a Solarize című anyagával, az Anima Sound System pedig a Gravity And Grace című korongjával áll majd színpadra. Utána az indexes Pándi Balázs pörgeti majd a lemezeket Zomblaze, Yapo és még többek társaságában. 21:00, RoHAM Bar (Budapest, VII. kerület, Dohány utca 22.)

"Előre a kiváló 2015-ös évért!" – hirdeti a Fogas bulikomplexuma, ami a hetedik kerületi disznóvágás után ezúttal a szilvesztert sem aprózza el, hiszen egyszerre négy helyszínen szól majd a zene. A Házban Ludmilla, Metha és a többi nagyágyú pörget majd, a Kertben csikkpöckölés és hiphop-funk lesz terítéken, a frissen nyílt Lieblingben a feltörekvő elektrógeneráció fog pakolni, de a LÄRM is biztosan megtelik majd. Hajnal öttől Citymatiné afterparti. 22:00, Fogaskert és -ház és a többi (Budapest, VII. kerület, Akácfa utca 51.)

Szilveszteri házibulira készül a Beat on the Brat is, ami ittas dj-kkel, zenészekkel és pultosakkal csalogat. Koncertezik majd a Gustave Tiger, a Zombie Girlfriend, Hó Márton, valamint a titokzatos Tankcsapda 92 projekt is. Hangos buli várható itt is. 21:00, Beat on the Brat (Budapest, VII. kerület, Nyár utca 20.)