Friderika
13 °C
29 °C

Jelenlegi formájában megszűnik a Krétakör

2015.01.13. 16:24

A Krétakör színházként indult, civil szervezetté alakult, majd most alapítvány lesz belőle, derül ki a friss sajtóközleményükből. Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetője, aki 2010 és 2014 között töltötte be ezt a pozíciót, elköszön, helyét a szervezet eddigi produkciós vezetője, Potyondi Linda veszi át.

Potyondi azt mesélte az Indexnek, hogy most ezzel elkezdődik egy harmadik korszak a Krétakör életében. Az alapítványi formát nem azért választották, hogy előnyösebb helyzethez jussanak bizonyos téren, nekik ez egyáltalán nem kényszerpálya. Ebben a formában viszont idéntől a Krétakör Alapítvány a nemzetközi társadalomfejlesztésre fog koncentrálni, miközben továbbra is támogatni fogják Schilling Árpád művészeti projektjeit.

Az új ügyvezető kifejtette, hogy a nemzetközi társadalomfejlesztés előtt először is azt értik, hogy hasonló szervezetekkel próbálják meg felvenni a kapcsolatot, ugyanis hozzájuk hasonló itthon nem működik, pont azért, mert egyszerre voltak aktivisták és színházasok is. Potyondi hozzátette, hogy Gulyás Márton egyelőre csak formálisan búcsúzik el a Krétakörtől, a futó projekteket még befejezi.

2015. január 31-ével megszűnik a Krétakör Bázis, ami a szervezet irodája mellett közösségi térként is működik. A Gönczy Pál utca 2. alatt alakult meg a Humán Platform, amely otthona volt a +1 stúdiójának, illetve itt lehetett megtalálni a Szabadiskolát, ahol átmenetileg dolgozott a Kék Pont, a Káva Kulturális Műhely, az Accord Quartett,  A Város Mindenkié, a Kontrabajusz kórus, és még sokan mások. A Krétakör pénteken és szombaton vásárt tart a régi iroda bútoraiból.

Potyondi elmondta, hogy egy kisebb irodába fognak költözni, ahol csak ők lesznek és nem fog közösségi térként működni.

A Krétakör tavaly egy közösségi finanszírozás keretében magánadományokból 2.5 millió forintot, vállalati támogatásból 10 millió forintot tudott összeszedni.