Meghalt Bitskey Tibor

2015.02.02. 09:27
A nemzet színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes művész 85 éves volt. Láthattuk többek között A kőszívű ember fiaiban, az Egy magyar nábobban, a Kárpáthy Zoltánban, az Egri csillagokban, a Zrínyiben, a Rab ember fiaiban, A fekete városban, a Honfoglalásban és a Sobriban is. A fiatalabb generációnak pedig ő volt a Vuk narrátora, valamint Sean Connery és Brian Cox szinkronhangja. A Blikk úgy tudja, rövid betegség után halt meg a színész.

„Rengeteget sportoltam, fociztam, úsztam, kézilabdáztam. A Vasasban atletizáltam, s mivel minden számban jeleskedtem, tízpróbásként ki akartak vinni az 1952-es olimpiára. A lehetőség elszalasztásáért csak az kárpótol, hogy atlétikai karrieremet a Színművészeti Főiskola akasztotta meg” – mesélte Bitskey Tibor a Művész Világnak 2009-ben. Olimpikon is lehetett volna, mégis inkább a színházat választotta. Ezt is csak azért tehette meg, mert akkoriban esti tagozaton is képeztek színészeket. Napközben ugyanis dolgoznia kellett, miután a család vegyeskereskedése tönkrement.

Pedig színészi tehetségét már gyerekkorában felfedezték, először elemi iskolai tanárai biztatták szereplésre. Később nagybátyja, Altziebler Pál zeneszerző, karmester színitársulatban próbálkozhatott először a színjátszással. Ezután jött a Színművészeti Akadémia, ahová barátai biztatására jelentkezett. „Úgy vettek föl egyetlen vizsga alapján, hogy három verset tanultam meg, és azokat sem hagyták végigmondani. Néhány sor alapján látták, hogy ki tehetséges, ki nem. A mai jelentkezőknek húsz monológot, harminc verset, sok dalt kell fújniuk szegényeknek, s a háromfordulós felvételin sem sikerül mindig jól választania a bizottságnak. A nagy öregek, köztük Básti Lajos, Gellért Endre, Rátkai Márton, tudtak és mertek dönteni” – emlékezett később.

Három óra alatt egy egész élet

1951-től a Magyar Néphadsereg Színháza tagja volt, aztán a Nemzeti Színházban, 1964-től pedig tíz éven át a Vígszínházban játszott. Később a Thália, majd az Arizona Színház művésze lett. Bitskey Tibor igazi hősalkat volt, rengeteg Jókai-adaptációban játszott, az országos hírnevet is egy film, a Rákóczi hadnagya című film hozta meg neki (a címszereplőt, Bornemissza János kuruc hadnagyot alakította).

Ennek ellenére jobban szerette a színházat: „A színpadon három óra alatt végig lehet élni egy egész életet, egy sorsot, a film pedig földarabolja az embert, apró mozaikkockákból kell összeállítani az alakítást." Játszott Az ember tragédiájában, a Koldusoperában, A fizikusokban, a Cyranóban, de mindig elmondta, hogy legjobb szerepe a Trisztán volt Illyés Endre és Vas István darabjában.

Bitskey Tibor az ötvenes, hatvanas, hetvenes években elképesztően népszerű volt, amit főleg olyan filmeknek köszönhetett, mint A kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, az Egri csillagok, a Szerelem, a Zrínyi sorozat vagy a Rab ember fiai, A fekete város, de később játszott a Honfoglalásban és a Sobriban is. Volt időszak, amikor napi 2-300 rajongói levelet kapott. Utóbb elmesélte, hogy a legaranyosabbak azok voltak, akik fényképet kértek, de nem ismerték azt a szót, hogy autogram. Helyette kapott monogramos, diagramos vagy redukált fényképet kérő leveleket, de volt olyan is, aki detonált fotót kért.

A Vuk narrátora

A fiatalabb generációk számára Bitskey Tibor elsősorban a Vuk című rajzfilmsorozat narrátora volt. Több száz szinkronszerepe volt, többek között Sean Connerynek és Brian Coxnak, Michael Cainnek, Gary Coopernek, Kirk Douglasnak, Gregory Pecknek és Orson Wellesnek kölcsönözte a hangját.

Vuk (1981) - intro

„Gyönyörű évtizedeim voltak, és amikor hullámvölgybe kerültem, akkor az önálló estem erkölcsileg is megmentette az életemet. Nyugdíj után az Udvaros Béla vezette Evangélium Színháztól kaptam a mentőövet, rendszeresen játszottam főszerepeket” – mesélte időskoráról. Emellett többször játszott Szolnokon, és sokat szinkronizált.

Munkáját kétszer ismerték el Jászai Mari-díjjal (1958-ban és 1962-ban), a Kossuth-díjat 2000-ben kapta meg. A nemzet színészei közé Cserhalmi Györggyel együtt 2014-ben választották be. Két házasságából három gyermeke született. Blikk úgy tudja, rövid betegség után halt meg a színész.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport