25 éve nem énekel többet Karády Katalin

FMAFI19472427004
2015.02.08. 20:02 Módosítva: 2015.02.08. 20:17
Negyed évszázada, 1990. február nyolcadikán New York-ban hunyt el a Horthy-korszak végzetasszonya. Előbb polgári szexszimbólumként ünnepelték, később sörösüvegekkel hajigálták. Az FBI szerint leszbikus és kurva, felmerült, hogy egyenesen Winston Churchill kitartottja, de Hitlertől is kapott ajándékot. A Karády-jelenség még a magyar parlamentben is napirendre került. Élet a hamvadó cigarettavégen túl.

Bár születésének ideje máig vita tárgyát képezi, egy keresztlevél szerint Kanczler Katalin Mária 1910. december 8-án született, és a Rózsák terén álló templomban keresztelték meg. Egy kőbányai prolicsalád hetedik gyermekeként nevelkedett a Százados úti lakótelepen, apja igazi lump ember volt, aki bár cipészként dolgozott, jövedelme nagy részét a lóversenypályán ügyeskedve szerezte. Már amikor nyert, legtöbbször azonban vesztett.

A könyörtelen apa gyermekeinek megtiltotta az újságolvasást, és nem volt szabad színházba vagy moziba járniuk sem. Ha valamelyikőjük bármit is vétett, mindannyian megbűnhődtek azért: szíjjal fegyelmezték őket.

Dühe egyre fokozódott, szinte mámorosan tudta verni a gyerekeit

– emlékezett vissza évtizedekkel később Karády, aki a családi körülmények elől Svájcba és Hollandiába menekült.

Hazakerülve folytatta iskolai tanulmányait. A külföldi nevelőintézetből hozta magával jellegzetes öltözködését, higiénés igényességét és nyelvtudását is. Osztályfőnöke rendszeresen vitte operába a tanítványait, amit a kislány eleinte halálosan unt, ám egy nap a Városi Színház színpadán meglátta Lábass Jucit, és ekkor szerelembe esett nemcsak a színművészettel, hanem a színésznővel is. Cikkeket gyűjtött róla, és ha tehette, belógott előadásaira is, majd amikor a primadonna 36 éves korában váratlanul elhunyt, a fiatal rajongó napokra ágynak esett.

A kétes hírű Katinka

Apja halálakor csak tizenhat éves volt, ezután anyja egyedül nevelte hét gyermekét a szoba-konyhás lakásban. Antalffy Tibor, az ország legidősebb bloggere szerint:

Kanczler Katót némi ellenszolgáltatás fejében bárki megdughatta a kőbányai szürkületben állva, a palánknak döntve, vagy a gázgyári tartályok tövében.

Úgy hírlik, a mama hamar megszabadult lányától, és feleségül adta a nála harminc évvel idősebb, többször házasodott Vargha Rezső adóhivatali vámtiszthez. (Egyesek szerint a 46 éves férfi egyszerű géplakatos volt, csupán a kozmetikázott életrajz szépítette meg a valóságot.) Kató ekkor csak 16 éves, de a kőbányai nyomorból örömmel szabadul a Bartók Béla úti kétszobás lakásba. Kereskedelmi tanulmányait megszakítja, és inkább otthon főz, bár állítólag pocsékul. A házasság nem tart sokáig, Vargha ugyanis hamar belátja, hogy a háziasszonyszerep nem illik fiatal feleségére.

Egy ilyen dísznő, mint amilyen te, nem való kétszobás lakásba. Te ne főzzél! Te ne várd az uradat! Te ragyogjál és pompázzál! Én kimerültem. Teljesen tönkremennék, ha még egy évig együtt élnénk. Koldusbotra jutnék. Hát inkább váljunk el!

– mondta neki.

Már egyedülálló nőként kezd el színészetet tanulni, ám hamar elkedvtelenedik, és a tandíjat kifizeti ugyan, de többet nem jár az órákra. Szerencséjére az előkelő pesti meleg körökben otthonosan mozgó bátyjai összehozták húgukat Egyed Zoltánnal, a színház világában is jártas újságíróval, aki fantáziát látva a lányban szavaltatta, mozgástanárhoz járatta, és bemutatta a rendező Csathó Kálmán feleségének, Cs. Aczél Ilona színésznőnek is. Három kemény esztendő alatt az ő tanodájában tanult meg színészkedni, énekelni, öltözködni és viselkedni is.

A nagy kártyás hírében álló Hunyady Sándor ekkor arról ír, hogy barátja, Egyed

egy közismert meleg tyúkba szeretett bele, aki olyan szenvedélyesen meleg, hogy aligha képzelhető el, hogy egy férfit tartósan viszontszeressen.

Az örök felfedező, Egyed találta ki a lány számára a Karády Katalin nevet is, beprotezsálta a Vígszínházba, sőt, saját maga írt újságcikkekben méltatta kora színházi szaklapjaiban. Karády a Vígszínház akkori kamaraszínházában, a Pesti Színházban a brit Somerset Maugham Az asszony és az ördög című darabjában debütált 1939. február 4-én, ám az átütő siker a zömében kedvező kritikák ellenére is elmaradt. Egy évvel később Bókay János Első szerelem című darabjában a női főszerepet kapta meg.

Tanulnia kellene még sokat, és reméljük, fog is még, és tud is tanulni. Játéka most még bizonytalan, egész egyszerű dolgokban hamis hangokat fog, néha sablonokkal segíti ki magát. Olyasfajta színésznőre, amilyen belőle lehet, nagy szükség van a színpadon. Erősen kézbe kellene venni, talán előbb néhány könnyebb szerepben kipróbálni, megtanítani mindarra, amit valamirevaló színésznőnek tudnia kell

– írta róla a szerep kapcsán a híres műkritikus, Schöpflin Aladár a Nyugatban.

Már úgy tűnt, hogy Karády pályája hamvába holt, amikor villámgyorsan partnert kerestek Jávor Pál mellé, egy váratlanul visszalépő színésznő helyére. Szinte még a szerepet sem ismerte, amikor a kamerák elé lökték. Ez volt a Halálos tavasz című film, amellyel az akkor még szakmailag éretlen Karády valóságos forradalmat csinált a magyar mozivásznakon. Sóvár tekintetével, erotikusan búgó hangjával, erős lábaival, femme fatale-karakterével a kor ünnepelt dívája, sőt valóságos szexszimbólum lett.

Pedig a színésznő szépsége nem volt mindenki számára egyértelmű:

Karády 42-es lába, csontos lópofája és mély-alt fekvésű búgása nem dobogtatta meg a szívemet. Anyám szerint, akinek volt szerencséje személyesen ismerni, egy tehetségtelen trampli kurva volt

– írta róla például a senior blogger, Antalffy Tibor.

A kitartott golfozó

Imázsát reménytelenül szerelmes menedzsere, Egyed teremtette meg olyan hollywoodi sztárok mintájára, mint Marlene Dietrich. Karády kosztümjeivel és kalapkölteményeivel az önálló és modern nő látszatát keltette, aki a férfiak nélkül is boldogul az életben. Megjelenése még a parlamentben is kérdéssé vált, hiszen ekkor öltözködését és viselkedését már fiatal nők ezrei próbálták utánozni: Karády-klubok alakultak, a lányok pedig Karády-frizurában jártak. Márpedig a magyar néplélektől az ilyen dolog távol áll, tartották akkoriban.

Karády magánéletét számos pletyka övezte, úgy tartják, ekkoriban luxusprostiként is élt, valóságos férfifalónak, mások pedig leszbikusnak tartották. Jó pénzért cserébe állítólag fogadásokra és estélyekre járt, olykor külföldre is. Azt beszélték, egy barátnőjének azt mesélte, hogy gróf Tisza István még egy Mercedesszel is hódolt neki. A sztori azonban erősen sántít, hiszen az egykori miniszterelnököt az őszirózsás forradalom utolsó napján, 1918. október 31-én otthonában agyonlőtték. Karády ekkor még csupán nyolcéves volt, ennyi idősen az ember – bármilyen nehéz körülmények közül is érkezik – még nem nagyon prostituálja magát.

Az Urban Legends ezzel szemben úgy tudja, Karády fényűző életmódjának költségeit egy gáláns úr állta. Néhány éve még az a hír is lábra kélt, hogy maga Winston Churchill volt a titokzatos kitartó. Pusztaszeri László történész azonban azt sejti, hogy nem Tisza István, hanem a miniszterelnök Kálmán nevű unokája, az akkoriban huszonéves nagybirtokos lehetett az ismeretlen férfi.

Más források szerint maga Egyed "javasolta" neki az autót, ám mivel a túlbuzgó rajongók hamar szétlopták az alkatrészeket, a sztárstátuszba emelkedett színésznő hamar megvált tőle. Ekkor már saját cipésze volt, egyedi tervezésű táskákat hordott, és golfozni is járt, hiszen az kiemeli a láb szépségét – ennek ellenére a filmjeiben lábdublőrt használt.

Bár a prostitúció vádját a Karády-rajongók mélyen elítélik, sokan mégis tényként kezelik. A Szomszédok Lenke nénijét alakító Komlós Juci életrajzi könyvében például így mesél:

Csortos (Gyula színész) kint napozott az udvaron, amikor Karády érkezett, és meglátta őt napozni. Odakiáltott neki, hogy „üdvözlöm, kolléga úr!”. Mire Csortos visszakiáltotta, hogy „mióta vagyok én kurva?

Sokkal jobban szeretlek, mint máskor

Karády négy év alatt, 1939 és 1943 nyara között, 22 filmben játszott, és hét filmben is együtt szerepelt első szerepének párjával, Jávor Pállal. Közben beindult énekesi karrierje is, legnagyobb slágere a Hamvadó cigarettavég lett, amit nemrég a Karádynak öltözött és sminkelt Pál Dénes is előadott a Sztárban sztár színpadán.

Titokzatos szerelmi élete ellenére rövidesen nyilvánossá vált, hogy Karády egy párt alkot Horthy Miklós kémfőnökével, Ujszászy Istvánnal, aki rövidesen eljegyezte, és megvásárolta neki azt a budai  villát, amelyben később Antall József és Horn Gyula is lakott. A szerelmesek azonban mégsem házasodhattak össze, mert miután a második világháború során a németek lerohanták Magyarországot, a Gestapo "a német birodalom elárulása miatt" az elsők egyikeként kereste a kormányzó bizalmasát. Őt és Karádyt is letartóztatták. Újszászy sorsa azonban váratlan fordulatot vett: a németek egy kémcsere folytán átadták a szovjet hadvezetésnek. További holléte ismeretlen maradt: egyesek azt rebesgették talán Moszkvába került, a KGB tanácsadója lett, mások szerint visszatért Magyarországra és az ÁVH-nak dolgozott.

A német bevonulást követően Karádyt fokozatosan lehetetlenítették el: "lélekromboló" dalait előbb letiltották a Magyar Rádióból, Machita című kémfilmjét(!) levették a műsorról, és Gazdátlan asszony című filmjének forgatása is leállt (ezt később Simor Erzsivel forgatták le). Végül az énekesnőt 1944. április 18-án, a szövetségeseknek való kémkedés vádjával, letartóztatta a Gestapo. Három hónapig tartották fogva, mialatt naponta vitték fel a Sváb-hegyre vallatásokra.

Ütöttek, vertek naponta, agyba-főbe. A fogaimat kiverték. Hajamat tépték. Hadd ne részletezzem, hogy mi mindent csináltak, hiszen ilyesmire ennyi év távlatából sem emlékszik vissza az ember szívesen. De én ebben sem voltam kivétel, hiszen mindenkivel ezt tették. Hiába vallattak, nekem nem volt mit bevallanom, nem volt mit elárulnom, mert nem tettem mást, csak segítettem néhány embernek. Nem volt énnálam semmiféle adó-vevő. Nem tudom ma sem, mi az a leadó

– emlékezett vissza később.

Valamiről azonban sosem mesélt. Vannak, akik fültanúi voltak, amint néhány őr cigarettára gyújtva a színésznővel eltöltött intim perceivel henceg németül. A kirendelt őrök és katonák afféle juttatásként kapták az ilyen pásztorórákat a cigaretta mellé. Bizonyára nem véletlen az sem, hogy Karády a Hitlertől kapott vázát első mozdulatával a földhöz vágta.

Jóakarói segítségével, fizikailag és lelkileg is meggyötörve szabadult a börtönből, de lakását kifosztva találta, és szinte csak vőlegénye viszontlátásának reménye tartotta életben.

Sokkal jobban szeretlek, mint máskor,

minden percben rád gondolok százszor,

valahol Oroszországban...

valahol Oroszországban...

– énekelte.

Ám '45 nyarán, egy ismerőse azt a hírt hozta Moszkvából, hogy vőlegényét meggyilkolták. Bár a később nyilvánosságra került dokumentumok szerint Ujszászy ekkor még életben volt, Karády a szerelme halálhíre hallatán idegösszeomlást kapott, és kilenc hónapig ágyban feküdt.

A nehéz idők ellenére Karády sok emberen segített, lakásain zsidókat bújtatott. A vele egy házban élők viszont alig látták a titokzatos és visszahúzódó énekesnőt, állítólag ha még kérdezték, akkor sem felelt.

Tisztességes, becsületes ember voltam és az is maradtam, ugyanúgy, mint a többi neves ember, akiket velem együtt elvittek, hogy csak Jávor Pált és Titkos Ilonát említsem a hosszú sorból azok közül, akik még csak nem is másvallásúak, hanem katolikus emberek voltak. Keresztények, velem együtt. Az én gyenge lelkületem nem bírta elviselni, hogy tízezrével viszik az embereket a vagonokba, a halálba. Segítettem, bújtattam, hiszen három lakásom volt akkoriban, és ha már elvittek valakit, utánamentem, és kihoztam Kistarcsáról is

– emlékezett vissza később.

A fölöslegessé vált sztár

Szabadulása után a közönség szeretete tartotta benne a lelket. Ekkor aratta egyik legnagyobb színpadi sikerét is Jacobi Viktor Sybill című operettjének főszerepében. Szerepei ellenére (netán épp azok miatt?) mégis fokozatosan mellőzötté vált, filmjeit pedig 1949-ben azzal az indokkal tiltották be, hogy azok a Horthy-korszakot és a polgári-nemesi kultúrát szolgálják ki.

Karády népszerűsége idővel meg is bicsaklik: vidéki színházakba száműzik, és szerelmes menedzserének halála sem tesz jót a karrierjének.

Letettek vidékre, és minden héten koncertet kellett adni vidéken kocsmákban, ahol a sörösüvegeket dobálták hozzám. Hát ez volt. Megszűnt a sztárrendszer, Karády fölösleges volt

– mesélte sokkal később az egykori csillag, aki ekkoriban Budán él bizalmasával és feltételezett szeretőjével, Frank Irmával. Vele emigrál 1951-ben előbb Ausztriába, majd Svájcba, Brüsszelbe, és végül a brazíliai Sao Paulóba is, ahol kalapszalont nyitnak. Karády azonban az Egyesült Államokba vágyik, és mintegy 15 évet rostokol Dél-Amerikában, míg végre megkapja a bevándorlóvízumot. Mint később híre ment, a színésznő a róla vezetett FBI-akta miatt nem telepedhetett le az országban:

Karády együttműködött a kommunistákkal, emellett prostituált és leszbikus

– áll az 1963-as feljegyzésben.

A dokumentumokból kiderült, hogy végül John F. Kennedy testvéreinek, Edward Kennedy szenátor és Robert Kennedy későbbi elnökjelölt, segítségével telepedhetett le az USA-ban. A jelentés szerint a két Kennedy valósággal őrjöngött, amikor kiderült, hogy az amerikai konzul nem állította ki a vízumot a magyar színésznőnek.

Magányos évtizedek

1968 augusztusában kezdett új életet New Yorkban, ahol szintén kalapszalont nyitott Frank Irmával. A vásárlók azonban csak ritkán látták, mert egy hátsó, zárt térben dolgozott. Néhány fellépést még elvállalt ugyan, és lemezei is megjelentek, de a nyilvánosságot határozottan kerülte.

Némelyek azt mondják, hogy akárcsak Greta Garbo, én is elzárkózom az emberek elől. Erről szó sincs, de a zajos társasági életet sosem kedveltem. Egyébként reggeltől késő délutánig dolgozom. Színészi-énekesi pályám véget ért, idegen földön nem kezdhetem elölről a karrieremet, így hát szakmát kerestem magamnak

– mondta.

Bár médiaszerepléseket sem vállal, Sándor Pál a Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező mégis forgathat vele 1973-ban.

Közeli fotográfiát ne csináljanak rólam, mert nem szeretném! Nem szeretnék rossz illúziót adni a publikumnak, a barátaimnak, az embereknek, a nézőknek, és ezért nem kívánom, hogy közeli fotográfiát csináljanak rólam

– szögezte le a rendezőnek a korát szégyellő Karády, aki azt szerette volna, ha egykori közönsége inkább a filmjeiből emlékezne rá. Az interjút végül csak 2005-ben, az RTL Klub XXI. század című műsorában vetítették le. Mellé egy friss New York-i riport is készült Karády apámnak szólított barátjával és angoltanárjával, Krénusz Józseffel.

Amikor hetvenedik születésnapja alkalmából Magyarországra hívták, csak egy kalapot küldött maga helyett. Állítólag rettegett a repüléstől. Nyolcvanadik évéhez közeledve már gyakran szédült és gyengélkedett, sokat fogyott, majd végül 1990. február 8-án, este 20 óra 50 perckor a kórházban életét vesztette. New York-i ravatalozásán tiszteletét tette sok ismert személyiség, köztük Carelli Gábor operaénekes, Claire Kenneth írónő és Székely András is, a BBC televízió igazgatója. Három nappal később Budapesten, a Szent István-Bazilikában ravatalozták fel, majd a Farkasréti temető művészparcellájában helyezték örök nyugalomra, végakaratának megfelelően régi barátnője, Gobbi Hilda mellé.

2001-ben Bacsó Péter filmet forgat róla, 2004 decemberében a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet embermentő cselekedeteiért posztumusz a Világ Igaza kitüntetést adományozott neki, 2012-ben pedig a színház világnapja alkalmából bélyeget bocsátottak ki emlékére.

Nekem lényegében mindegy, hogyan gondolnak rám, csak fontos, hogy érezzem a szeretetüket

– mondta utolsó tévéinterjújában a Horthy-éra végzetasszonya.