Ők bizonyítják, hogy a művészet nem lila köd

2015.03.24. 14:48

Április 24-én nyílik és egészen május végéig tart a független kortárs művészeti színtér első budapesti biennáléja, az OFF-Biennále Budapest, amiről itt már írtunk korábban. Azt kell tudni róla, hogy egy szinte civil szerveződésről van szó, ami fittyet hány az állami intézményrendszerre, és inkább saját pénzből és erőből akarja bemutatni a magyar kortárs képzőművészetet. 

A tervek szerint majdnem 150 külföldi és hazai művész vesz részt a programban, ami legalább 50 helyszínen fog jelentkezni, amik nemcsak galériák lesznek, hanem magánlakás, üzlethelyiség, parkoló, elhagyott épület, szórakozóhely és fodrászüzlet, valamint különféle közterek és parkok is, de helyszínné válik a pesti rakpart, sőt a Kelenföldi Erőmű is helyet biztosít egy művészeti programnak. 

A művészek között olyan nevek vannak, mint:

  • Maurer Dóra
  • Csörgő Attila (az ő bemutatásra kerülő művét megvette a párizsi Pompidou központ) 
  • Kis Varsó csoport
  • Németh Hajnal
  • Kokesch Ádám
  • Csákány István
  • és Andreas Fogarasi, aki a 2007-es Velencei Biennále magyar pavilonjában megvalósított kiállításáért elnyerte az Arany Oroszlán-díjat.

Nemzetközi alkotók is lesznek, a szervezők szerint az egyik legismertebb művész a New York-i MOMA-t is megjárt román Dan Perjovschi, aki egy hatalmas belvárosi kirakat üvegfelületén hozza létre helyspecifikus művét.

A brand ernyője alatt többek között Pécsett, Szegeden, Miskolcon, Veszprémben, Esztergomban, Szombathelyen is lesznek programok, illetve több külföldi városban, így New Yorkban, Párizsban, Pozsonyban, Prágában és São Paulo-ban is lesz egy-egy OFF-szatelit.