Elhunyt Kóti Árpád színész

2015.04.26. 13:17 Módosítva: 2015.04.26. 13:52

letének 81. évében vasárnap hajnalban elhunyt Kóti Árpád, a nemzet színésze, Kossuth-és Jászai Mari-díjas, érdemes művész - közölte az MTI-vel a debreceni Csokonai Nemzeti Színház vasárnap.

A Békés megyéből származó Kóti Árpád életművének döntő része a debreceni színházhoz kötődött. Legismertebb címszerepei Ványa bácsi, Lear király, Dundo Maroje és Károli Gáspár.

A Jászai Mari-díjat 1978-ban kapta meg. 1985 óta érdemes művész, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. 2001-ben kiváló művész lett, 2014-ben Kossuth-díjat kapott, majd tavaly decemberben a nemzet színészének választották.

Kóti Árpád 1934. november 15-én született a Békés megyei Bucsán. Az érettségi után egyszerre három intézménybe is felvételt nyert: a testnevelési főiskola, a soproni erdőmérnöki kar és a színművészeti főiskola közül az utóbbit választotta, bár saját bevallása szerint korábban színházi előadást sem látott.

A Színművészeti Főiskolát 1958-ban végezte el, osztálytársa volt Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Madaras József, Margitai Ági. 1958-ban a Békés megyei Jókai Színházhoz szerződött. 1960 és 1963 között az egri Gárdonyi Géza Színházban, a veszprémi Petőfi Színházban és a szolnoki Szigligeti Színházban is játszott. 1963-ban Lengyel György hívására a debreceni Csokonai Színházba szerződött, a rendező először G.B. Shaw Szent Johanna című darabjában instruálta. Az intézménynek több mint öt évtizede volt tagja, a várost és a társulatot a budapesti Nemzeti Színházért sem volt hajlandó elhagyni.

Kóti Árpád első komoly sikerét a Kapaszkodj Malvin, jön a kanyar című színdarabban a magyar hősi halott katona megformálásával aratta. Elsősorban drámai karakterszerepek alakítója, a legszebben, legtermészetesebben beszélő magyar színészek egyike.

Szerepei közül kiemelkedik Csehov Ványa bácsija, Hamvai Kornél Márton partjelző fázik, Marin Drzic Dundo Maroje, valamint Tóth-Máthé Miklós Én, Károli Gáspár című darabjának címszerepe. Shakespeare Lear királyában először Edmund, majd Gloster szerepe találta meg, 75 évesen eljátszotta a címszerepet is. Nagy sikert aratott Háy János Gézagyerek című darabjának Herda Pityujaként is. Filmen is játszott, többek közt a Tűzoltó utca 25. és a Ponyvapotting című alkotásokban.

Kóti Árpádot, aki április 11-én lett Debrecen díszpolgára. A városi önkormányzat saját halottjának tekinti, ahogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma is.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport