David Cameron nem a haverunk

A brit Munkáspártnak rendkívül sok támogatója akad a hírességek között is. Az énekesnők közül például Paloma Faithnek és Lily Allennek biztosan Ed Miliband pártjához húz a szíve, de hasonló állásponton van JK Rowling, a Harry Potter-könyvek írónője, valamint a moziváltozatok főszereplője, Daniel Radcliffe és a halálfaló Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs is.

És a sornak ezzel még nincs vége: David Tennant, a Ki vagy, doki? tizedik dokija (magyar hangja többek között Haás Vander Péter és Szokol Péter), valamint a Sherlockból, a Hivatalból és a Hobbitból egyaránt ismerős Martin Freeman szintén a Munkáspárt mellé állt.

Az idén (meleg)házasodott Stephen Fry humorista, író és színész ugyan hosszú időn keresztül tory-szimpatizáns volt, Margaret Thatcher miniszterelnöksége alatt mégis egyre inkább a munkáspártiak felé sodródott. Olyannyira, hogy aztán olyanoknak segített beszédeket írni, mint Tony Blair vagy Gordon Brown.

Hasonlóan gondolkodik egyik kollégája, Frank Skinner is:

Szerintem azoknak, akik jómódúak, segítenie kellene azokat, akik nem azok.

Stephen Hawking, a népszerű fizikus szintén a munkáspártiakkal szimpatizál. Márpedig, aki – állítása szerint – a nők kivételével az egész univerzumot érti, az bizonyára a politikát is alaposan ismeri, és alaposan megfontolja a döntését.

A Lepattintva és Felhangolva című filmekből ismert Russell Brand bár tudatos nemszavazó, ennek ellenére egyik interjújában Milibandnek kampányolt, amit a konzervatív David Cameron egyszerűen csak viccnek nevezett. 

David Cameron talán azt gondolja, csak egy vicc vagyok, de nem hinném, hogy bármi vicces is lenne abban, amit a Konzervatív Párt tesz az országunkkal. Meg kell őket állítanunk!

– mondta a színész, aki egyébként a Katy Perryvel való szakítása után egy magyar modellel is járt.

A kiábrándult feketelobogósok

Nem mindenki ilyen kedves azonban a Munkáspárttal: miután Miliband egyik tavalyi beszédekor felcsendült az egyszer már nálunk is koncertező (egy másik budapesti fellépését pedig lemondó) Horrors I Can See Through You című dala, a zenekar billentyűse, Tom Cowan a Twitteren fakadt ki:

A faszomat már! Hagyd ezt ki, Ed, és tartsd távol tőlünk az idejétmúlt politikai nézeteidet! A mi színünk nem a vörös, és nem is a kék, hanem a fekete.

A Horrors később törölte a bejegyzéseket. A zenekar egyébként valószínűleg teljesen apolitikus, hiszen a hórihorgas énekes, Faris Badwan a mostani választások kapcsán arról beszélt az NME-nek, mennyire hidegen hagyja ez az egész cécó. A nyilatkozaton sokan megdöbbentek, hiszen Badwan köztudottan az ország egyik legelitebb privát bentlakásos iskolájában (Rugby) tanult, és többekben is felmerült, hogy ha már a legjobb eszű fiatalok is elfordulnak a közügyektől, akkor már lehet komoly a probléma.

Számomra a politika semmit semmit sem jelent. Azok a dolgok, amikről a Newsnightban vitáznak, számomra nem fontosak. Nem hiszem, hogy bármit is nyerhetnénk a választásokkal.

És Badwan nem maradt egyedül a kilátástalanságában, idén több fiatal brit zenész is hangot adott a kiábrándultságának. Chilli Jesson az Index által is kedvelt Palma Violetsből például azt mondta:

Megpróbáltunk tudatosan nem politizálni, elvégre annyi minden másról írhatnánk számokat, ami lényegesebb, mint a politika. A punk-éra alatt, ugye, mindenki arról írt, de mostanában már annyira kurvára politikailag korrekt minden, hogy ha egy kicsit is kilógsz a sorból, akkor már rögtön azzal jönnek, hogy provokálsz.

Egy másik angol duó, a Drenge nevében Rob Graham azt nyilatkozta:

Régebben volt egy alternatíva, ami mellé állhattál, most pedig már minden párt teljesen egyforma. Egy kibaszott zűrzavar az egész.

Ezzel szemben Bez, a Happy Mondays és a madchaster irányzat ikonikus arca úgy látja, hogy a mostani fiatalok egyre inkább a politika felé fordulnak megint, csupán a zeneipar jelenlegi állapota nem teszi lehetővé, hogy az üzenetük eljusson a többséghez.

A szart is kiperelem belőled

Ám nem a Horrors az egyetlen, akiket sért a gondolat, hogy politikai célzattal használják fel valamelyik dalukat. Hasonlóan járt a Keane együttes is, akiknek Everybody's Changing című slágerüket használta fel a Konzervatív Párt egy 2010-es rendezvényen.

Meg vagyok rettenve. Biztosan nem fogok rájuk szavazni

– reagált akkor a zenekar dobosa, Richard Hughes.

A Radiohead énekese, Thom Yorke két éve például perrel fenyegette David Cameront, amennyiben fel merné használni valamelyik dalukat valamelyik pártrendezvényen.

Nem mondanám, hogy tetszik a gondolat, hogy egy bankár szeresse a zenénket, vagy mondjuk David Cameron. Nem hinném, hogy annyira kedvelné a King of Limbset. De egyúttal azt is gondolom: kit érdekel?! Amíg nem használja fel a következő választási kampányához, addig tényleg nem érdekel. De ha megteszi, a szart is kiperelem belőle!

Yorke egyébként híres zöldpárti, ahogy Brian May, a Queen asztrofizikusi doktori címmel rendelkező szólógitárosa is.

A miniszterelnök nem a haverunk

Cameron hiába nagy hódolója a brit popzenének, a zenészek körében mégsem tud olyan népszerű lenni.  A héten új albummal jelentkező Mumford and Sonsot például annyira szereti, hogy három évvel ezelőtt még a Fehér Házba is magával vitte őket, ahol Barack Obama és vendégei előtt játszottak.

Tavaly a miniszterelnök viszont már arról beszélt, hogy a London Grammar személyében új kedvencei vannak, és ha most kellene egy zenekart magával vinnie Obamáékhoz, akkor őket választaná. A zenekar menedzsere akkor azt nyilatkozta, hogy nem beszélhet a tagok politikai hovatartozásáról, de szerinte egy zenekar csak örülhet annak, ha még a miniszterelnök is őket hallgatja. A London Grammar egyébként a tavalyi szigeten is fellépett volna, de végül az énekesnő hangszalaggyulladására hivatkozva lemondták a fellépést, és a szintén brit Clean Bandit jött helyettük.

Nem volt elragadtatva Nick Mulvey folkénekes sem, amikor Cameron egy interjúban a Cururucu című számáról és a lemezéről lelkendezett. A zenésztől a Twitteren kérdezték meg: milyen érzés a miniszterelnök egyik új kedvencének lenni?

Egy kicsit rossz

– válaszolta szűkszavúan Mulvey.

De Cameronnak nemcsak fiatal tehetségek, hanem legendás nagyöregek is nekimentek már. Amikor a politikus a Smiths zenéjét méltatta, Johnny Marr, az együttes remek gitárosa csak annyit reagált:

David Cameron, ne hangoztasd, hogy szereted a Smithst! Nem, nem szereted. Megtiltom, hogy szeresd.

A mod-mozgalom újjáélesztésén fáradozó The Jam zenekar énekese, Paul Weller akkor akadt ki, amikor a miniszterelnök elárulta, hogy az Eton Rifles az egyik legkedvencebb zeneszáma.

Vajon melyik részét nem érti?!

– csodálkozott Weller. Cameron ugyanis a brit elit híres iskolájába, az Eton College-be járt, Weller dala pedig egy olyan 1978-as afférról szól, amikor a gazdag etoni ficsúrok provokálni kezdték és összeverekedtek azokkal az állásukat vesztett és rosszul fizetett melósokkal, akik a munkához való jogért tüntettek.

Cameront elővette az év elején az oasises Noel Gallagher is – akivel nemrég egy magyar srác interjúzhatott:

David Cameron megpróbál a haverodnak tűnni, és közben ilyeneket mond: Óh, én nagyon bírom a Jamet!

Gallagher azonban nemcsak neki szólt be, szerinte Miliband is ugyanakkora szerencsétlen, Nigel Farage, a brit Függetlenségi Párt (UKIP) jelöltje pedig szerinte még egy sarki fűszerest sem tudna vezetni, nemhogy egy egész országot.

Ezeket nem a politika, hanem a hatalom érdekli!

Ne szavazz, hazudnak!

Annak ellenére, hogy Gallagher szerint Farage totálisan életképtelen, a Smithsből, szólókarrierjéről és csípős nyilatkozatairól egyaránt híres Morrissey két éve arról beszélt, hogy már komolyan elgondolkodott azon, hogy esetleg az UKIP-re kellene szavaznia, szerinte ugyanis Farage elképzelései egészen észszerűek.

Néhány hónappal később viszont már arról beszélt, hogy ő is (az azóta a Munkáspártnak kampányoló) Russell Brand nézeteit vallja.

Russelhez hasonlóan én is abban hiszek, hogy a legerősebb szavazat, amit adhatsz az, ha nem szavazol.

Cameronnak tehát hiába van remek ízlése, a művészvilágban valahogy mégsem örvend akkora népszerűségnek. Híresebb támogatói között főleg tehetségkutatók és valóságshow-k sztárjai vannak, na meg Gary Barlow a kilencvenes évek meghatározó fiúcsapatából, a Take Thatből. Egy óriási aduásszal azonban ő is büszkélkedhet: Sir Michael Caine, az angol színjátszás két Oscar-díjas nagyöregje, aki 1997-ben még a Munkáspártra voksolt, később a toryk mellé állt.

Persze az is lehet, kár ezen a kérdésen ennyit agyalni és görcsölni. A nemrég új lemezzel jelentkező Prodigy például a következő, rendkívül hangzatos mondatával került a legújabb NME címlapjára:

Minden politikus hazug és csaló!

Ki tudja, talán nekik van igazuk.