Vilmos
19 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Ma már megölnének a Brian élete miatt

08
2015.05.29. 20:39
Vasárnap mutatják be a Budapest Sportarénában a Brian élete című kultfilm alapján írt Nem a Messiást. A vígoratórium helyett leginkább vigyoratóriumként emlegetett színdarab adaptációját a Monty Python egyik tagja, Eric Idle készítette, és a héten Magyarországra jött, hogy személyesen felügyelje a grandiózusnak szánt premier előkészületeit. A 72 évesen is sziporkázó humorú, brit létére Amerikában élő író-rendező-színésszel egy belvárosi hotel teraszán beszélgettünk az angol humorról, a Monty Python Repülő Cirkuszáról, a Brian életéről, a Gyalog galoppról és az egyre zuhanó színvonalú hollywoodi filmekről.

Gyűlölöm a modern technikát. Pont olyan esetlenül nyomkodom ezeket a vackokat, mint akik 50 év fölött megvakulnak, és beletenyerelnek a saját születésnapi tortájukba.

- reagált Eric Idle arra, hogy az interjúhoz elindítottam a diktafont a telefonomon, mert ő meg közben alig tudta kikapcsolni a saját mobilját. 

Ez az első alkalom, hogy Magyarországon jár?

Igen, most először vagyok Budapesten. Viszont 12 éves koromban már láttam egy Honvéd-meccset, amikor 1954-ben Wolverhampton Wanderers ellen játszottak. Nem tudja véletlenül, hogy Puskás akkor is a Honvédban játszott? Igaz, honnan is tudhatná, maga még olyan fiatal.

Eric Idle a leghétköznapibb helyzetekben is hihetetlenül vicces!

Az egykori Monty Python-társulat tagja egyébként pontosan olyan, ahogyan mi magyarok elképzelünk egy kedves, kicsit bogaras, de talpig úriember angol nagypapát. Aki még az itala kihozásakor is agyzsibbasztó szóviccekkel fárasztja a pincért:

Black tea? No, I asked for a Black Sea!

A tea egyébként ízlett neki, és miközben kortyolgatta, nem tudta megállni, hogy ne kösse össze a teaivást a hotelben zajló Jews for Jesus-rendezvénnyel:

So, this is the juice for Jesus.

Ezután egy vicces mozdulattal borrá akarta változtatni a poharában lévő vizet, én meg majdnem kiestem a székből a röhögéstől.

Felismerik a magyar Monty Python-rajongók az utcán?

Igen, néhányan felismertek, bár nem tudom, hogy magyarok voltak-e vagy turisták. Egyáltalán nem voltak szemtelenek, mert az emberek valahogy mindig nagyon kedvesek a komikusokkal. Nem úgy, mint a rockzenészekkel. Tényleg a legváratlanabb helyzetekben találnak meg a Monty Python-rajongók, de ezzel együtt kell tudni élni. Sosem öltök álruhát vagy változtatom el az arcomat csak azért, hogy ne ismerjenek fel az utcán meg a repülőtéren, pedig egész könnyen át tudnék változni Sepp Blatterré.

Ilyenkor mit mondanak a rajongók? Felidézik a kedvenc Monty Python-jelenetüket? Vagy arra kérik, mondjon valami vicceset?

Nem, többnyire csak mosolyognak. És kedvesen megköszönik, hogy olyan jókat nevethettek a jeleneteinken. Amiket nagyjából 400 évvel ezelőtt csináltunk. Néha legalábbis így érzem.

Mikor találkozott utoljára a többi Monty Python-taggal?

Pár hete, New Yorkban. Mindannyian a Tribeca filmfesztiválon ünnepeltük a Gyalog galopp mozibemutatójának 40. évfordulóját, annak ellenére, hogy a poénok egy része sokkal régebbi. Egy partyn bemutatták nekünk Robert de Nirót, akiről kiderült, hogy a munkásságunk nagy rajongója, szóval egészen kellemes volt az az öt nap, amit New Yorkban töltöttünk. És most is együtt dolgozom a Monty Python-tagokkal: dokumentumfilmet forgatunk a tavalyi újraegyesülő show-nk, Monty Python Élőben előkészületeiről. De forog egy másik, szintén rólunk szóló dokumentumfilm is, úgyhogy lassan több dokumentumfilmünk lesz, mint Repülő Cirkusz-epizódunk.

Magyarországon a mozikban is vetítették a londoni O2 arénában felvett show-t, mindenki nagyon szerette. A nagy sikerre való tekintettel nem akarnak még egy újabb „utolsó előadást”?

Tényleg szerették? Ezt örömmel hallom. Újabb „utolsó előadás” viszont biztosan nem lesz, mert már ezt a mostanit is 5 millió dollár volt színpadra állítani. Ráadásul csak két hetem volt megszervezni, hogy az összes díszlet a helyén legyen, és mindenki tudja, ki után következik, hová kell állnia. Viszont maga a rendezés nagyon szórakoztató volt, és egyben izgalmas tapasztalat is, hiszen ezeket a jeleneteket utoljára 33 éve játszottuk el ugyanígy együtt, a Hollywood Bowl-on.

Korábban a Gyalog-galoppból Spamalot címmel lett musical, most a Brian élete éledt újra Nem a messisáként. Lesz musical Az élet értelméből is?

Nem lesz. Korábban próbáltam már belőle Broadway-darabot írni, de nem működött. Hiányoztak hozzá a karakterek, és az egybefüggő történet, hiszen Az élet értelme csak szkeccsek sorozata. Ráadásul olyan humorral, amire Amerikában egyáltalán nem vevőek az emberek. A Brian életéből készült musicalemet sem tudtam soha bemutatni New Yorkban, mert a nézők megöltek volna miatta. Tényleg! Lelőttek volna a maguknál hordott fegyverekkel! Vagy ha nem is, de megvették volna a jegyet, csak azért, hogy utána állva tiltakozzanak a nézőtéren! Mert a Brian élete sérti a vallásos hitüket. Ez a vígoratórium náluk olyan, mint valami pestis: nem kell senkinek, nem adna érte pénzt senki. Az amerikaiak valahogy nem értik a Brian életében lévő iróniát.

Ez vajon miért lehet így? Ennyire sajátos lenne az angol abszurd humor?

Na ez egy érdekes kérdés. A Monty Python-jelenetekben gyakran éltünk kétértelmű kifejezésekkel, beszélő nevekkel, vagy elsőre bugyutának tűnő, de valójában nagyon is komoly mondanivalójú, néha már filozofikus dalokkal. De mi ezeknél kezdettől fogva automatikusnak vettük, hogy a néző úgyis mindent érteni fog. Nem is tudtunk volna máshogyan írni. Mi egyszerűen így gondolkodtunk, hiszen Cambridge-ben és Oxfordban tanultunk. Na jó Terry Gilliam nem, mert ő egy kaliforniai főiskolából jött, ahol előtte pomponlány volt. Szóval mindannyian olyan zárt, egyetemi színjátszókörökben kezdtünk, mint a Cambridge Footlights, egyedül John Cleese volt az, aki már a '60-as évek elején is sztárnak számított köztünk. Ő a BBC-nél szerzett rutinjával tudta, milyen az a humor, amin úgymond az átlagember is tud jót nevetni, így ezt a két világot próbáltuk egyesíteni a Monty Pythonban.

De hogyan lett önből hivatásos humorista? Sosem kérte öntől a családja, hogy keressen végre valami „tisztességes munkát”?

Már gyerekkoromban elhatároztam, hogy ez lesz a munkám. Minden általános iskolai osztályban szokott lenni egy viccmesélő bohóc, egy olyan gyerek, aki mindenáron túl akarja licitálni a tanárt valami szellemességgel. A mi osztályunkban én voltam ez a gyerek. De a többi Monty Python-tagról is tudom, hogy pont ugyanilyenek voltak a saját osztályukban, az ilyesmi nagyon korán kialakul. És minél jobban tiltják a szülők egy ilyen gyereknek a viccelődést, a gyerek annál jobban ráerősít, hiszen ő valójában csak az igazat mondja, azt amit lát a világról. Csak ezt mások nagyon viccesnek tartják.

Úgy tudom, John Cleese Graham Chapmannel, Terry Jones pedig Michael Palinnel párban gyártotta a Monty Python-jeleneteket, ön viszont mindig egyedül írt. Miért alakult így?

Egyszerűen csak szerettem egyedül írni. És szerintem a legtöbb író pont ugyanígy van ezzel, és csak néhány humorista képes hatékonyan párban dolgozni. Én a mai napig a saját magam párja vagyok. A Monty Python fénykorában sem voltam nagy híve a beszélgetve írásnak, inkább felkeltem már reggel 5-6 óra tájban, és megírtam a jeleneteket. Aztán persze összeültünk, és csak azokat a jeleneteket tartottuk meg a show-ban, amin mindannyian nevettünk. Ha egyikünk nem nevetett valamin, akkor az azért volt, mert a jelenet egész egyszerűen nem volt vicces.

Minden poént előre megírtak? Sosem volt rögtönzés?

Nem rögtönöztünk, mindannyian pedáns rendben dolgozó televíziós írók voltunk. A tévéműsorgyártás pedig egy olyan szigorú közeg, ahol nincs helye a rögtönzésnek. Főleg, hogy a saját magunk producerei voltunk, így előre tudnunk kellett, mikor mit kell felvenni. Talán összesen egyetlen egyszer volt egy improvizációm a Gyalog galoppban, amikor hirtelen azt mondom Arthurról:

Biztosan ő a király, mert nem olyan fülig szaros mint mi.

Gyalog galopp - Visszük a hullákat

Mennyire tartották a kapcsolatot a többi híres angol komikussal az elmúlt évtizedekben? Nálunk ugyanis Benny Hill és Rowan Atkinson is legalább olyan népszerű, mint a Monty Python. Volt önök között rivalizálás?

Benny Hill nagyon virtuóz és látványos humort csinált, Rowan pedig elképesztően vicces volt a Fekete Viperában. Nagyon jó ötleteik voltak, és jó írókkal dolgoztak együtt. Rivalizálás egyébként sosem volt közöttünk, hiszen komikusként mindenki ismert mindenkit. És ez nemcsak a brit humoristákra, hanem az amerikaiakra is vonatkozik: Steve Martint régóta ismerem, Robin Williams nagyon jó barátom volt. Mindig megnéztük egymás filmjeit, de focimeccseken vagy más rendezvényeken is rengetegszer találkoztunk. Mi, humoristák olyanok vagyunk, mint egy nagy család.

Mi a véleménye a mai vígjátékokról? Min tudott utoljára jót nevetni a moziban?

A Grand Budapest Hotel nagyon tetszett. De sajnos az amerikai filmek egyre rosszabbak, a vígjátékaik pedig egyáltalán nem viccesek. Az Amerikai Filmakadémia tagja vagyok, minden évben szavazok a filmekről, de nem véletlen, hogy nincs külön vígjáték kategória: nem találnánk nyertest. Sajnos ma már szinte minden amerikai film képregényadaptáció. Azaz egy nagyon amerikai valami, ahol nagyon kevés az igazán jó szöveg és az igazán jó karakterábrázolás, viszont mindig megmentik a világot. Kíváncsi vagyok, hová fog vezetni ez a trend. Egyszer csak a Biciklijavító Emberből is mozifilm lesz? Tényleg, ez nem is rossz ötlet, szólok is Terry Gilliamnek, hogy intézze el!

Monty Python - A biciklijavító

Michael Palin világutazós tévésorozatokat csinál, John Cleese James Bond-szereplő lett a Monty Python után. Ön sosem gondolkodott ehhez hasonló radikális váltáson?

Azt mindig is fájlaltam, hogy Michael Palin végül feladta a komikus énjét, mert nagyon szeretem a gyilkos humorát. Ami viszont engem illet, változatlanul jól érzem magam ebben a szerepben, és nem tervezek semmin változtatni. Nagyon büszke vagyok az olyan szókimondó, újabb alkotásaimra, mint a Russell Branddel közös What About Dick, és továbbra is nagy élvezettel és lelkesedéssel fogok olyan forgatókönyveket, színdarabokat és regényeket írni, amilyeneket eddig. 

A Brian élete alapján készült Nem a Messiást vasárnap este 20 órától lehet megnézni a Papp László Budapest Sportarénában. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!