Nem léphet fel Petrás Mária a Zsidó fesztiválon, mert korábban énekelt a Magyar Szigeten

2015.08.24. 08:51

Nem lép fel Petrás Mária a Zsidó Kulturális Fesztiválon a zsinagógában, miután a szervezők számára kiderült, hogy többször is énekelt már a Magyar Szigeten, írja a mai Népszabadság. A Prima-Primissima-díjas énekesnő ugyanis korábban többször meghívottja volt az ismert szélsőjobboldali fesztiválnak, ezért a Zsidó Hitközség úgy döntött, inkább ne lépjen fel a fesztiválon.

A Népszabadság szerint a hitközségen belül is megoszlottak a vélemények arról, hogy gond-e az, hogy Petrás korábban a Magyar Szigeten is fellépett, - ahol például Wass Albert verseit szavalta, és rendszeresen szerepel ifj. Hegedűs Lóránt-féle Hazatérés Templomában is. Végül állítólag maga az énekesnő is úgy döntött, hogy ha ezek a tények ilyen erős érzelmeket váltanak ki, akkor inkább nem lép fel a zsinagógában.

Petrást külön meg sem hívták a fesztiválra, hanem a Muzsikás együttes vendége lett volna. A Muzsikásnak a fesztiválon más meghívott vendégei is lesznek, például Bob Cohen és Herczku Ágnes.

Hamar Dániel, a Muzsikás együttes zenésze közben reagált a cikkünkre, a nekünk írt levele szerint Petrás Mária "emlékezete szerint" nem a Magyar Szigeten lépett fel Verőcén, hanem az Erdélyiek Világtalálkozóján, verseket soha nem olvas fel, mert énekesnő. Szereplését a  Zsidó Kulturális Fesztiválon nem ő mondta le, ő egy csángó balladával készült.