Tíz képregény, amit kötelező megvenni hétvégén
További Kultúr cikkek
Sok olyan magyar képregényrajongó van, aki év vége felé közeledve jobban várja az őszi Képregénybörzét, mint a Mikulást vagy a Jézuskát, hiszen a hazai kiadók amolyan előrehozott karácsonyi ajándékként mindig ilyenkorra időzítik a legfrissebb kiadványaikat.
Mások inkább a börzék családias hangulatát szeretik. Leginkább azt, hogy ez a rendezvény nem egy harsány Comic Con, gigadekoltázsú Fekete Özvegyekkel és rajongókkal szelfiző Darth Vaderekkel, hanem egy tematikus bolhapiac. Ahová bárki behozhatja a megunt Góliátjait és Tumakjait, hogy aztán beszerezze a Fazekas-féle, megfordítós filmsiker-füzetekben megjelent Halálosztót és A bolygó neve: Halált, mert általános iskolában botor módon elcserélte egy Schwarzenegger-poszterre vagy egy He-Man akciófigurára.
Aki pedig Marvel-fanatikus, horrorrajongó és sci-fiőrült (netán mindhárom egyszerre), az a hét hátralévő részében már tényleg csak fokhagymás pirítóst egyen, mert egy kisebb vagyont fog elkölteni a rendezvényen ezekre:
Dylan Dog #4: Az alkonyatzóna lakói
Kezdjük rögtön a kedvencemmel, a vegetáriánus okkult nyomozóval. Dylan Dog kitartó és kemény magánnyomozó, mint Sam Spade, de tud kifinomult ízlésű, cinikus, világjáró szoknyabolond is lenni, mint James Bond. Igaz, Aston Martin DB5 helyett ő csak egy rozzant bogárhátúval jár, de így is minden kalandban más nőt visz ágyba. A télen-nyáron farmert és zakót hordó Dylan puszta kedvtelésből olyan okkult bűntények felderítésével foglalkozik, ahol a londoni rendőrök egyszerűen tehetetlenek, mert nem nagyon tudnak mit kezdeni az olyan elkövetőkkel, akik zombik, vámpírok, kísértetek, űrlények vagy épp démonokkal cimboráló, szektás sorozatgyilkosok.
Bár itthon egyszer már megbukott az olasz fumetti a szépemlékű vámpírvadászos Dampyrral, a műfaj rajongói egyszerűen nem tudtak meglenni olcsó, fekete-fehér, önironikus európai horrorképregény nélkül, ezért bizalmi alapon előre megígérték, hogy ha lesz Dylan Dog, mindenképp megveszik az összes példányt. A dolog bejött: idén jelenik meg a sorozat negyedik kötete, az enyhén klisés, de annál szórakoztatóbb Az alkonyzóna lakói és A szörnyeteg visszatér című történetekkel. Az író ezúttal is Tiziano Scalvi, aki tarantinói magabiztossággal mixeli össze a klasszikus rémtörténetek szereplőit és helyszíneit (fantomszerű rémpofa, buta púpos, elhagyott kúria, dohos kripta, mély kút a sötét és kísértet járta erdőben, stb.) a klasszikus krimikkel és az agyzsibbasztó viccekkel. (Fumax, 196 oldal, ár: 3000 forint, a börzén csak 2700)
Az új bosszú angyalai: Az invázió vége
Természetesen a Marvel-képregények és a Bosszúállók-mozifilmek szerelmesei is megkapják a maguk csemegéit a Képregénybörzén, nemcsak a fumettirajongók. A Kingpin kiadó legújabb kötete végleg lezárja a Titkos invázió-ciklust, vagyis azt az eposzi ívű sorozatot, amikor a kedvenc világmegmentőink, úgymint Amerika kapitány, Vasember, Hulk, Sólyomszem, Hangya és a többiek megfékezik az idegen inváziót.
Igaz, a filmbéli chitaurik helyett itt most az alakváltó skrullok a nagy ellenfelek, sikeresen becsempészve a képregénybe a Battlestar Galacticából is ismerős, testrablós "Tényleg te vagy Sólyomszem, vagy egy szemét skrull van a maszk alatt?"-hangulatot. Ráadásul a Brian Michael Bendis-féle képregényes Bosszú angyalai azért sokkal vagányabbak a filmes Bosszúállóknál, mert itt nincsenek pitiáner viták a Marvel-karakterek jogai körül, így egy ideje már Pókember és Rozsomák is vidáman együtt pofozkodik Amerika kapitányékkal. (Kingpin kiadó, 120 oldal, 2990 forint - a börzén 2390)
Marvel+ különszám: Fenegyerek
A tavalyi évhez hasonlóan idén is kijött egy Fenegyerek különszám, benne egy újabb teljes, háromrészes Daredevil-sztorival, Az évszázad perével, ami szervesen kapcsolódik a 2014-es kötethez. Az író ezúttal is Brian Michael Bendis, aki a rajongók szerint a Frank Miller-féle noir Fenegyerek óta a legjobb szakértője annak, milyen egy igazán élvezetes bűnügyi történet egy olyan vak főszereplővel, aki nappal a tárgyalóteremben, éjjel pedig New York bűntől fuldokló sikátoraiban harcol a gonosz ellen.
Már a tavalyi kötet sem egy tipikus spandexruhában ugrálós, köpenylobogós, világmegmentős szuperhőstörténet volt. Egy pitiáner bűnöző azzal próbált vádalkut kicsikarni, hogy felfedte az ügyvéd Matt Murdock titkos énjét, azaz hogy ő az önjelölt igazságosztó Fenegyerek. Ráadásul az esőben monologizáló főhős életét egyszerre három femme fatale (a Fekete Özvegy, Elektra, és Vanessa) is megkeserítette. A noir hangulat természetesen Az évszázad perében is hangsúlyos: Bendis ezúttal is a gengszter- és zsarufilmek, no meg persze a tárgyalótermi krimik jól bevált narratív eszközeivel mutatja be az álarcos igazságosztók életének árnyoldalát. Ezúttal épp azt, amikor Matt Murdock elvállalja annak a Fehér Tigris nevű szuperhősnek az ügyét, akit gyilkosságért akarnak elítélni. (Kingpin Kiadó, 72 oldal, 1190 forint - börzén csak 1000)
Peter Parker Pókember #24
A Kingpin természetesen azokra a képregényrajongókra is mindig gondol, akik nem a Bosszuállók-mozifilmekkel szerették meg a Marvel-hősöket. Hanem még a '80-as évek végén, amikor Pókember olyan tarka ruhás, vicces magyar nevű figurákkal verekedett, mint Rakéta Robi, Benyelő Benő és Boronás Jónás. Ennek a kemény magnak évek óta készül egy kizárólag előfizetéses úton és képregényes dzsemborikon beszerezhető sorozat, csupa régi, klasszikus Pókember-történettel.
Ezek a füzetek tényleg igen hangulatosak, hiszen minden oldalon olyan gyerekkori ismerőseink bukkannak fel, mint Fátum doktor, Homokember, Füsti Willy vagy a csíkos hajú Norman Osborn. A nosztalgiadivatot ráadásul néha maga a kiadó is meglovagolja azzal, hogy poénból kerítéslogós, Kandi Lapok-stílusú képregényborítót tervez ezeknek a füzeteknek, mintha egyetlen perc sem telt volna el a boldog '90-es évek óta. A retróláz jegyében kedvenc hálószövőnk a Mielőtt meghalok című sztori befejezésében is az egyik örök visszatérő ellenfelével, a kopasz Keselyűvel csap össze. De egy másik régi ismerőse, Rinó is beköszön neki néhány oldal erejéig. (Kigpin Kiadó, 80 oldal, 1750 forint)
Batman #11
A DC-rajongóknak sem kell annyira bánkódniuk, mert az újságosnál kapható Batman-füzetekkel a Kingpin kiadó nekik is visszahozott egy kicsit a rendszerváltás utáni évekből, amikor még a trafikban vettük a havi betevő képregényadagunkat. Már aki persze, mert én a legújabb számot elolvastam az ABC-ben amíg anyukám elintézte a bevásárlást, aztán amikor indulni kellett a pénztárhoz, szépen visszatettem a Batman & Supermant a forgatható állványra.
A sorban tizenegyedik Batman-füzetben folytatódik a Nyugodjék békében című, izgalmas Batman-sztori, amit a képregényes körökben kisebb istenségként tisztelt Grant Morrison írt, de befejeződik Ragadozók (eredetiben: Birds of Prey) sorozat Aratás című epizódja. A szereplők között az éjjelente háztetőkön ugráló Bruce Wayne mellett felbukkan Gordon felügyelő, az Aratás címét pedig ezúttal szó szerint tessék érteni: egy gonosz, csuklyás nőszemély kaszával támad rá a kukoricaföldön Fekete Kanárira és a Vadásznőre. Utóbbi csajos történet érdekessége, hogy a kevés női mainstream képregényszerzők egyike, Gail Simone jegyzi. (Kigpin Kiadó, 48 oldal, 850 forint - a börzén csak 700)
ÉRDEKESNEK TŰNIK, MUTASS EGY MINTAOLDALT!
Cser Gábor: Optimista kicsengés
A retróvonalon maradva egy nagyon érdekes, limitált példányszámú szakmai kiadványt is kézbe vehetnek majd a képregényrajongók az őszi börzén. Cser Gábor nevét ugyan valószínűleg kevesen ismerik. De ha azt mondom, ő volt a Dörmögő Dömötör főszerkesztője, aki ráadásul egy seregnyi képregényt is írt a Pajtásba, a Hahotába, a Kockásba és a Kádár-korszak egyéb ifjúsági lapjaiba, akkor valószínűleg minden 30 év feletti olvasónk találkozott már a munkáival.
Cser Gábor írói munkásságából a Képregénykedvelők Klubjának házigazdája, Kiss Ferenc szerkesztő válogatott. A gyűjteménybe bekerült rajzolók között olyan nagyágyúk is vannak, mint Zórád Ernő, Rusz Lívia, Verebics János, a Bucó, Szetti, Tacsi-sorozat egyik atyja, Haui József és Endrődi István, akinek az összetéveszthetetlen stílusú rajzai a Füles rejtvényújságokból vagy a Ludas matyiból lehetnek ismerősek. (Linea Comics, 56 oldal, 3000 forint - de aki itt előrendel, annak csak 2600)
Usagi Yojimbo #14: Démonmaszk
Stan Sakai vagány szamurájnyula itthon az egyik legnépszerűbb képregényhősnek számít, nem csoda, hogy a róla szóló sorozat már 14. résznél tart. A legújabb, hagyományosan fekete-fehér kötet több rövidebb történetet tartalmaz. Az egyik például egy krimi, amelyben Usagi egy bonyolult gyilkosságsorozat elkövetőjét keresi, és ahol a távol-keleti meséket kötelezően átszövő természetfeletti lények ezúttal gigantikus pókszörnyek képében jelennek meg. Egy másik történetben Usagi találkozik a szamurájból fejvadásszá vedlett indiai orrszarvúval, Murakami Gennoszukéval, a kötet végén pedig néhány rövidebb, vicces történet Usagi gyerekkorába kalauzolja az olvasót.
Aki az elmúlt éveket esetleg egy tányér tavaszi tekercs alatt töltötte, és nem tudja, ki az az Usagi: egy rónin, azaz urát vesztett szamuráj, aki egy olyan XVII. századi Japánban kóborol, ahol mindenki valamilyen állat - és ahol még a Tini Nindzsa Teknőcök is felbukkannak! Usagi mindig, minden körülmények közt kiáll az igazságért, harcol a gonosszal és védelmezi az ártatlanokat. De számára ez egyáltalán nem vagány hősködés két vicces beszólás között, ahogy a Bosszúállók tagjai esetében, hanem amolyan magától értődő dolog, mint a levegővétel. (Vad Virágok könyvműhely, 248 oldalas, 3650 Ft - a börzén 2700)
A reménység úttörői #3: A 67-es űrállomás
A Nero Blanco Comix izgalmas időutazásra invitál mindenkit ezzel a szintén elég retró hangulatú, fekete-fehér képregénnyel. A Reménység úttörői ugyanis egy igazi klasszikus: ez volt a francia kommunista ifjúsági lap, a Vaillant (neki köszönhetjük Pifet és Rahant) válasza az amerikaiak Flash Gordonjára. Egyúttal a Star Trek előképe is, mivel az Enterprise űrhajó legénységének '60-as évekbeli kalandjai kísérteties hasonlóságot mutatnak a Reménység úttörőinek 1945-ben elstartoló történeteivel: itt is és ott is egy nemzetközi legénységű hajó járja a világűrt, és jó úttörő módjára ahol tudnak, segítenek.
A címadó űrhajót, a Reménységet a történet szerint egy Robert nevű, kapitalisták ellen harcoló francia mérnök tervezte, hozzá csatlakozott később kötelező jelleggel egy Rodion nevű a szovjet fizikus, Maud, az amerikai orvos, Tsin-Lu, a kínai vegyész, Wright professzor, az angol természettudós és Tom, a Martinique szigetéről származó mérnök. A mostani válogatás a széria legkésőbbi, 1970-es évekbeli epizódjait gyűjtötte össze, így a füzetben tényleg van minden, amiért szeretjük a régi vágású space opera műfaját: dögös nők, ronda űrlények, és az előbbieket az utóbbiaktól mindig megmentő, focistafrizurás űrhajósok! (Nero Blanco Comix, 64 oldal, 2200 forint - a börzén 1800)
A Hegy: Töredékek
Íme egy sötét tónusú, poszt-apokaliptikus-disztópikus sci-fi képregény, horror, noir és fantasy elemekkel, meg némi Mike Mignola utánérzéssel két lelkes magyar alkotótól, Varga Bálint Bánktól és Pintér Márktól. Akik nem mellesleg tavaly megnyerték A hegy tervével a Libri kiadó képregénypályázatát, de végül financiális nehézségek és időhiány miatt (nem egyszerű dolog a rendes munkahely mellett otthon még másodállasban képregényezni is, na) most még csak egy Indiegogo-kampány indult a külföldi kiadáshoz. Jó hír viszont, hogy elkészült egy 40 oldalas, hangulatteremtő képregény.
Bár A hegy történetében nincsenek sivatagban repesztő tuningolt autók, se mutánshordák, a poszt-apokaliptikus zsáner kötelező föld alatti bunkerkomplexuma itt is fel lett használva: az emberiség maradéka ugyanis egy hegy belsejében talált menedéket a kataklizma idején. Ezer év háborúskodás után épp egy békésebb korszakban járunk, de ez nem jelenti azt, hogy egyszerű volna az élet a hegyoldalnyi óvóhelyen. A nagyon gazdagok és nagyon szegények közti ellentét polgárháborúval fenyeget, felbukkan egy új emberi faj, ráadásul a hegyen kívül is értelmes élet nyomait fedezik fel. (48 oldal, 1700 forint - a börzén dedikálva 1600)
Cafe Postnuclear
A végére hagytuk a mi kutyánk kölykét, azaz a 15 éves jubileumát ünneplő Totalcar.hu meglepetéskiadványát, amit kifejezetten az autók, a motorok, a hangalámondásos VHS-filmek és a Fallout videojátékok szerelmeseinek készítettünk. A 72 oldalas, színes, keményborítós album egyszerre remake-je és folytatása annak az 5 évvel ezelőtti, fekete-fehér képregénynek, amit 2010-ben, Mikulás-napon úgy harangoztunk be a Random antológia blogján, hogy ez a magyar Mad Max. Vagy ha úgy tetszik: Az országút ahrcosa és a Kádár-korszak találkozása egy sosemvolt poszt-apokaliptikus jövőben.
A Cafe Postnuclear kívül-belül megújult a dupla jubileum alkalmából. Budai Dénes szinte minden oldalt újrarajzolt, és a korábbi, Sin Cityt idéző, búskomor monologizálás is ki lett cserélve Ford Fairlane-es beszólogatásokra. Egy dolog nem változott semmit: a hangulat. A tuningolt Skodával furikázó, Orion-pólós pisztolyhős nemcsak hogy megmaradt, új társakat is kapott! Ezúttal már egy fekete macskával, egy álmodozó sztriptíztáncosnővel, egy szürkemarhán lovagló, harcias amazonnal és két Commodore 64-mániás neo-barbárral együtt próbál szembeszállni a gonosz erőivel egy olyan világban, ahol egy babkonzerv, egy kanna benzin és egy pohár víz is többet ér, mint az emberélet, és ahol a bűneid zsoldja: halál! (Totalcar.hu, 72 oldal, 3480 forint, a börzén 3100, de ha valaki nem bírja ki addig, már szombaton megveheti a Parkoló Parádén)
30. Képregénybörze: 2015. október 18.
Kispesti Művelődési Ház (Budapest, XIX. ker. Teleki u. 50.)
reggel 10-től délután 3-ig
beugró: 400 forint