Esterházy írni fog betegségéről

2015.10.19. 08:50

A Blikk kereste meg az írót emailben, hogy nyilatkozzon nekik október elején bejelentett hasnyálmirigyrákjáról. Esterházy azt válaszolta, hogy

Köszönöm az érdeklődést, de nem nagyon tudnék erről interjúban beszélni. Majd próbálok írni róla.

Esterházy a betegségéről először szintén írásban, egy, a göteborgi könyvvásárra írt levelében beszélt.

Erről sokat tudnék beszélni, a varázsról, a titokról. És milyen lelkesen, ihletetten. Hiszen ez tölti be az életem. (Zárójel. Ez kicsit megváltozott, ezért is nem vagyok személyesen jelen, most igyekszik más betölteni az életem, de így meg a hasnyálmirigyrákról tudnék lelkesen és ihletetten beszélni, amitől ugyan most megkímélem a tisztelt publikumot, de ne reménykedjen, előbb-utóbb hosszabban is szólok róla, I am afraid.) Folytatom zárójelen kívül, mintha mi sem történt volna.

A Blikk információi szerint Esterházy nincs kórházban, de rendszeresen jár kezelésekre, és a körülményekhez képest jól van, állapota nem romlik. Pár nappal a bejelentés után Görgey Gábortól kapott egy levelet, amiből kiderül, hogy pályatársa három rákbetegségből gyógyult fel, és Esterházynak nem szabad feladnia a reményt és a küzdelmet.