Egy igazán felemelő, 2015 filmjeiből összerakott montázs után (amibe belekerült a jelölés nélküli Beasts Of No Nation és Mission Impossible 5 is) Chris Rock fehér zakóban kilépett a színpadra és a következőket mondta:
"Legalább 15 feketét számoltam össze a montázsban"
"Ez a Fehér Emberek Választása-díjátadó"
"Ha a műsorvezetőket is jelölnék, Neil Patrick Harrist nézném"

Szóval kapásból belekezdett abba, hogy az Oscar legnagyobb botrányával foglalkozott. Rock elmondta, hogy gondolkodott, hogy visszamondja, dehát nem akart egy újabb munkát elveszíteni Kevin Hart előnyére!
Rock azzal tréfálkozott, hogy biztos korábban is volt olyan Oscar, amin nem voltak fekete jelöltek, dehát akkoriban a feketék nem tiltakoztak amiatt, hogy nincs fekete operatőr, mert éppen meglincselték őket.
"Amikor nagyanyád lóg a fáról, nehéz a legjobb rövid dokumentumfilmen vitatkozni!"
Szerinte az, hogy Jada Pinkett Smith bojkottálta az Oscart, olyan, mintha ő Rihanna bugyiját bojkottálta volna. Nem hívták meg! És ugyan durva, hogy Will Smitht nem jelölték, de az sem fair, hogy 20 millió dolcsit kapott a Wild Wild Westért.
Azt is mondta, hogy nem sok értelme van a külön férfi és női színészi kategóriáknak, mert hát ez nem atlétika. És az is segítene, ha lenne fekete kategória, mint például az, hogy "a legjobb fekete barát". Azt mindig Wanda Sykes nyerné.
De a legnagyobb kérdése, hogy Hollywood rasszista? Nem keresztégető rasszista, de az! De úgy, ahogy hozzászoktunk.
"Creed? Én úgy hívom, hogy Fekete Rocky!" - mert egy olyan világban játszódik, ahol a fehér sportolók olyan jók, mint a feketék. Ez egy scifi! - fakadt ki Rock.
Rock egyik kedvenc színésze Paul Giamatti. És nézzék meg, tavaly a 12 év rabszolgasában feketéket ostorozott, idén meg Easy-E temetésén sírt a Straight Outta Comptonban! Ben Affleck nem képes ilyesmire!
Rocknak ahhoz is volt szava, hogy miért nem kérdezik meg a férfiakat arról, hogy mit viselnek. Hát mert mindig ugyanazt! És ezzel megnyitotta a 88. Oscart, és hívta a színpadra Emily Bluntot, és valaki fehérebbet, Charlize Theront!
Rovataink a Facebookon