Vince
3 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Ákos dalaival emlékezne az Operaház 56-ra

2016.03.06. 13:02 Módosítva: 2016.03.06. 17:04
Kádár utolsó beszéde, egy negyven évvel korábbi kihallgatási jegyzőkönyv, és Ákos szerzeményei adnák a Magyar Állami Operaház idei ötvenhatos évfordulóra készülő darabjának alapját. Az ötlettel úgy tűnik, túl korán dicsekedett el az Opera, mivel Ákosék szerint még semmilyen megállapodás nem született, csupán egyszer tárgyaltak telefonon Ókovács Szilveszerrel. Ákos nevét így gyorsan kivették a kamaradráma leírásából, és elnézést kértek tőle.

Különleges nap lehet 2016. október 23-a a forradalom megünneplésének, és Kovács Ákos előadóművész karrierjének szempontjából is. Ugyanis, mint a Magyar Narancs kiszúrta, a Magyar Állami Operaház a nemzeti ünnepen - ami idén a forradalom hatvanadik évfordulója is egyben -, egy különleges darabot szeretne műsorra tűzni: 

az utolsó beszédből készült kamaradráma Kovács Ákos dalaival kerül színre az Operaház különleges helyszínén,

írták a programfüzetben egészen vasárnap kora délutánig. A hírt azóta Ákos menedzsere cáfolta, Ókovács Szilveszter pedig a Népszabadságnak nyilatkozva elmondta: néhány régi Ákos-számot szeretnének használni a kamaradrámához, de erről még nincs se szerződés, se engedély.

A hír véletlenül és túl korán került ki az Operaház honlapjára.

A darab alapjául szolgáló utolsó beszéd jelen esetben nem Nagy Imre híres rádióbeszédét, hanem Kádár János pártfőtitkár utolsó nyilvános megszólalását jelenti. Az 1989. április 12-én elmondott beszédben Kádár az államszocialista rendszerben betöltött szerepével próbált számot vetni. Ókovács azt mondta a meglepő témaválasztás kapcsán: unja már, hogy Kádár személye tabu. A kamaradráma a Kádár-beszéden kívül egy 1949-es kihallgatási jegyzőkönyvre épül.

"Miért ne lenne szabad megmutatni két 40 év különbséggel elhangzott, hiteles szövegen át, hogy ki is volt ő", tette fel a kérdést az Operaház igazgatója. Ákos dalai közül az 1956 címűt és még néhány másikat szeretnének felhasználni, ha sikerül megegyezni, de rajta kívül más zenészek szerzeményeit is bejátszanák. 

A tájékoztató a honlapon egyelőre nem túl részletes, csupán az derül ki belőle, hogy a koncepcióért maga Ókovács Szilveszter igazgató, a látványért Kiss Sándor felel, a rendező Novák Tamás lesz. Zeneszerzőként korábban Kovács Ákos neve szerepelt ugyanitt, de miután a zenész menedzsmentje tiltakozott ellene, hogy megállapodás híján feltüntessék, kikerült a leírásból. Ókovács azóta elnézést kért Ákostól a malőr miatt.  

A "dokumentarista történelmi áttűnések-műfajű" darabról még azt lehet tudni, hogy Kádár János, Rajk László, Péter Gábor, Farkas Mihály szerepeit fogják eljátszani egyelőre meg nem nevezett színészek. Az évfordulós ünnepi előadást nem csak a jeles napon lehet majd látni, az ősbemutató után elvileg műsorra tűzi az Operaház, úgyhogy senkinek nem kell félnie tőle, hogy netán lemarad.

A cikk megjelenése után közleményt küldött lapunknak az Opera. Ebben azt írják:

„Az Opera a produkció kapcsán nem bízta meg Ákost a mű dalainak megírásával, néhány dalt szerettek volna lemezéről bejátszani. Noha a szóbeli egyeztetés elkezdődött, az Operaház még nem kapta meg az engedélyt, így néhány más, idő előtt élesedett adattal együtt ezt az információt online felületeiken inaktiválták, a nézők, bérletújítók számára készülő végleges Műsorkalendáriumban pedig korrigálják. Többezer információról van szó az Opera évada esetében, a kiadvány készítői a sajtóhibáért az Olvasóktól, Ókovács Szilveszter főigazgató Ákostól kérnek, kértek elnézést".

Hozzáteszi, évek óta gyakorlat, hogy egy előzetes programfüzetet adnak ki, hogy az újságírók részletes tervezetet kapjanak a tervezett bemutatókról, repertoárokról. A tervezett Kádár utolsó beszéde/Történelmi áttűnések/ c. produkció Novák Tamás történész, dokumentumfilmes első színházi rendezése lesz, az előadást az Operaház nézőtere alatti, 80 fő befogadására alkalmas Trapéz pincében tervezik megtartani. Az ötlet (koncepció) Ókovács Szilvesztertől ered" - írják.