Freddie csalódott, jobbat érdemelt volna

GettyImages-530179734
2016.05.15. 10:01

Freddie csalódott, amiért csak 19. lett  az Eurovíziós Dalfesztiválon, dala, a Pioneer szerinte jobb helyezést érdemelt volna - mondta el az MR2-nek adott telefonos interjúban a verseny másnapján.

Arról is beszélt, hogy mindent kihozott magából, és nagyon jó, emlékezetes tapasztalatként élte meg azt a kétszer három percet, amit a színpadon tölthetett.

A szombati este Stockholmban megrendezett döntőn Freddie 108 pontot szerzett. Ez a 19. helyre volt elég a 26 fős mezőnyben. A nyertes Ukrajna lett Jamala 1944 című számával, a másodikok helyen az ausztrálok végeztek, akiket szabadkártyával hívtak meg az eseményre.

"Belélegeztem az atmoszférát, és a lehető legjobban próbáltam énekelni" - mondta a szombati döntőről az MR2 vasárnap reggeli műsorában Freddie, polgári nevén Fehérvári Gábor Alfréd. Az énekest a stockholmi reptéren, gépére várva érte el telefonon a rádió.

Tetszett neki az érezhetően "belülről" éneklő, győztes ukrán énekesnő előadása, valamint az örmény versenyző dala is. Arról is beszélt, hogy rendkívül fáradt, mivel csupán félóra alvásra volt ideje a hazaindulás előtt. 

Az idei Eurovíziót is élőben közvetítettük, a tudósításunkat  itt lehet elolvasni, és ismét úgy izgulni, mintha ott lennénk.