A színpadon halt meg a Guinness-rekorder nagybőgős

2016.05.16. 19:14

Előadás közben, a színpadon halt meg az Atlantai Szimfonikus Zenekar 87 éves nagybőgőse, aki az ugyanabban a zenekarban a leghosszabb ideje játszó muzsikus Guinness-rekordere volt.

Jane Little a There's No Business Like Show Business című műsor közben esett össze vasárnap. Rövid időre sikerült újraéleszteni, de nem sokkal később meghalt egy atlantai kórházban, jelentette az MTI.

A zenész több mint hét évtizeddel ezelőtt, 16 évesen kezdett muzsikálni a társulat elődjénél, az Atlantai Ifjúsági Szimfonikus Zenekarnál. Február 4-i fellépésével kereken 71 év telt el a zenekarral és annak elődjével adott első koncertje óta, ezt ismerte el világrekordként a Guinness.

Jane Little két éven át tanult zenélni basszushangszereken a középiskolában, mielőtt belépett a zenekarba. Sikere egy olyan területen, amely hagyományosan a férfiak birodalmának számít, inspirálóan hatott másokra is - jelentette ki Jennifer Bariament, a zenekar igazgatója.

Nekrológjában a társulat szerencsésnek mondta magát, hogy 71 éven át tagjai sorában tudhatta a "szenvedélyes, életvidám, szellemes és hihetetlenül tehetséges" zenészt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport