Teljesen összetörve érkezett haza Freddie

2016.05.17. 08:57

A mai bulvárlapok mindegyike foglalkozik Freddie-vel, aki a Bors és a Blikk szerint is rettenetesen összetörve érkezett haza a Liszt Ferenc repülőtérre. A Bors szerint azért is hatalmas csalódás a 19. hely, mert az elődöntő után mindenki az egyik legnagyobb esélyesnek tartotta. „Értetlenül állok a dolog előtt, nem tudom, hogy sodródhattunk ennyire hátra. Csalódott va­gyok, és nyomaszt, hogy nem sikerült egy nagyon szép helyezést elérni. Nem tudom, mit kellett volna még tennünk” – mondta az énekes a Borsnak.

„Ez a dal, úgy érzem, méltatlan helyen zárta a versenyt, jóval nagyobb potenciál volt benne, és megérdemeltük volna a jobb eredményt” – mondta el a Blikknek is.

„Az Eurovíziós Dalfesztiválok szavazásai mindig a politikáról, az érdekelt országok egymásra voksolásáról szólnak, és ránk nem nagyon szavaznak. A magyar dalok és előadók mindig ebbe a »kitaszítottságba« esnek bele” – foglalta össze Frenreisz Károly, hogy miért lett csak a 19. Fehérvári Gábor Alfréd.

A szombati este Stockholmban megrendezett döntőn Freddie 108 pontot szerzett. Ez a 19. helyre volt elég a 26 fős mezőnyben. A nyertes Ukrajna lett Jamala 1944 című számával, a második helyen az ausztrálok végeztek, akiket szabadkártyával hívtak meg az eseményre.

Közben hatalmas politikai botrány tört ki a dalfesztivál körül Oroszországban, az oroszok is politikai döntést emlegetnek, és teljesen kiakadtak, miután tizenkét év után ismét Ukrajna nyert. Mégpedig egy

olyan dallal, amely a krími tatárok ellen, Sztálin által elrendelt etnikai tisztogatásokról szól.

Az orosz sajtóban nyíltan csalásról írnak és beszélnek, mivel az orosz versenyző, Szergej Lazarev nagy esélyesként érkezett, és a közönségszavazást meg is nyerte, a szakmai zsűri pontjainak kiosztása után viszont csak a harmadik lett – írja a Népszabadság. 

Azt egyébként, hogy az 1944 című szám a közelmúlt eseményeinek is emléket állít, Jamala is elismerte. A  Guardiannek  adott interjújában mesélt arról, hogy mennyire rosszul érintette a Krím-félsziget elfoglalása, és két éve nem tud hazamenni.  Az oroszok fontolgatják, hogy jövőre nem indulnak majd az Ukrajnában rendezett versenyen.