Koronavírus adatok

2021. nov. 26.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Stefánia
3 °C
8 °C

Ők lettek az állami írónevelde ösztöndíjasai

2016.06.09. 19:38

Kihirdették a Magyar Időknél rovatvezetői feladatokat ellátó Orbán János Dénes nevével fémjelzett, Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft (KMTG) első irodalmi pályázatának nyerteseit - közölte a Hvg.hu. A lista nem csak az állami pénzen irodalmi tehetség gondozásban részesülő fiatal írók és költők nevét tartalmazza, hanem a mentorokét is. Köztük megtalálható a Kukorelly Endrét leütő szerző és a 888.hu egyik volt munkatársának neve is.

Az Orbán János Dénes által állami pénzből alapított 150 milliós összköltségű projektből a 18 és 25 év közötti pályakezdő fiatalok látják a legkevesebbet, akik egy éven át havonta 40-100 ezer forinti tanulmányi ösztöndíjat kapnak a szervezettől - írja a Hvg.

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia első pályázatánn mentorok és pályakezdő fiatalok egyaránt indulhattak. (A pályázati felhívás itt olvasható.) A nyertes 18 és 25 év közötti pályázók a Magyar Írószövetség közleménye szerint a pályázat ideje alatt anyagi támogatásban részesülnek, továbbá „rendkívüli tanulási, továbbképzési lehetőségekben, műhelymunkában és korszerű önmenedzselési módszerek elsajátításában vehetnek részt” – írják. A KTMG azt ígéri, hogy biztosítja a szerzők szakmai érdekképviseletét, műveinek megjelentetését, író-olvasó találkozókat szervez számukra, és gondoskodik arról, hogy folyamatosan jelen legyenek a médiában.

A nyertes mentorok:

  • Ármos Lóránd (Budapest, Magyarország)
  • Bálint Tamás (Székelyszentkirály, Románia)
  • Bíró Szabolcs (Dunaszerdahely, Szlovákia)
  • Csender Levente (Budapest, Magyarország) – Csender Levente novellista, a Magyar Napló egykori munkatársa volt az, aki 2014 augusztusában a Tokaji Írótáborban egy ütéssel nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott Kukorelly Endrének.
  • Dobai Bálint (Budapest, Magyarország)
  • Erdős István (Budapest, Magyarország)
  • Kubiszyn Viktor (Budapest, Magyarország) – Kubiszyn Viktor tizenhat évig élt a kemény drogok rabságában. Rehabilitációja óta sikeres író és prevenciós szakember.
  • Lőrincz P. Gabriella (Beregszász, Ukrajna)
  • Márkus András (Budapest, Magyarország) – a 888.hu volt főszerkesztő-helyettese.
  • Muszka Sándor (Csíkszereda, Románia)
  • Nádasi Krisz (Budapest, Magyarország)
  • Noszlopi Botond (Budapest, Magyarország)
  • Sayfo Omar (Budapest, Magyarország), a Mandiner állandó szerzője.
  • Szabó Borbála (Budapest, Magyarország)

A KMTG mentorai részt vesznek az Íróakadémia állandó oktatói: Farkas Wellmann Endre, Orbán János Dénes, Farkas Wellmann Éva, Nagy Koppány Zsolt, Pál Dániel Levente és Szilágyi Tamás mellett a fiatal tehetségek gondozásában. A pályázat nyerteseivel a KMTG egy évre szóló szerződést kötött, havi bruttó 150 000–250 000 Ft erejéig.

A nyertes pályakezdők:

  • Ágoston Szász Katalin (Csíkszereda, Románia)
  • Bálint Szilárd (Varsolc, Románia)
  • Bék Timur (Szeged, Magyarország)
  • Bese Bernadett (Komárom, Szlovákia)
  • Birtalan Andrea (Budapest, Magyarország)
  • Csikár Norbert Adrián (Budapest, Magyarország)
  • Dezső Katalin (Rédics, Magyarország)
  • Erdélyi Dorina (Budapest, Magyarország)
  • Fehér Boldizsár (Fót, Magyarország)
  • Hernádi Anna Borbála (Budapest, Magyarország)
  • Huszár Eszter (Budapest, Magyarország)
  • Karkó Ádám (Békéscsaba, Magyarország)
  • Kopriva Nikolett (Munkács, Ukrajna)
  • Liszka Gyöngy (Gara, Magyarország)
  • Mizser Fruzsina (Arnót, Magyarország)
  • Molnár Dóra (Békéscsaba, Magyarország)
  • Nagyházi Márton (Páty, Magyarország)
  • Para Márton (Csíkszereda, Románia)
  • Pataki Tamás (Budapest, Magyarország)
  • Pejin Lea (Zenta, Szerbia)
  • Polgár Kristóf (Szolnok, Magyarország)
  • Szabó István (Szabadka, Szerbia)

A kategóriába olyan 18 és 25 éves kor közötti pályakezdők jelentkezését várták, akik még nem rendelkeznek kötettel, de „már fel tudnak mutatni tehetségüket bizonyító írásműveket”. A kiválasztottak a KMTG-től havi nettó 40–100 ezer forint erejéig terjedő, egy évre szóló tanulmányi ösztöndíjat kapnak, amely bizonyos feltételek mellett szintén meghosszabbítható.