Elhunyt az NDK egyik legjelentősebb írója

2016.08.15. 11:22
Hermann Kant volt a német Moldova György: ünnepelték a szocializmusban, elfeledték az új rendszerben, ő maga humorral ábrázolta az NDK hibáit, de bírálta az újraegyesítést.

Vasárnap két hónappal 90. születésnapja után elhunyt Hermann Kant, az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) egyik legismertebb és legsikeresebb írója, a keletnémet kommunista rendszer egyik legbefolyásosabb kultúrpolitikusa.

A villanyszerelőként induló Kant lengyel hadifogságban töltött éveket a háború után, majd sok éven át volt a keletnémet írószövetség elnöke és a keletnémet kommunista párt (NSZEP) központi bizottságának tagja. Az írószövetség elnökeként olyan jelentős írók kizárását kezdeményezte, mint Stefan Heym vagy Rainer Kunze.

Regényei milliós példányszámban keltek el az NDK-ban. Legsikeresebb könyve Az aula volt, az 1965-ben megjelent önéletrajzi fogantatású, az NDK "kultúrforradalmáról" szóló regényt csak Kelet-Németországban 650 ezer példányban adták el és 15 nyelvre fordították le. Szellemes nyelvezete miatt még Nyugat-Németországban is ajánlott iskolai olvasmány lett.

Az aulán kívül Kant további mintegy 20 regényt írt, kiemelkedik közülük az Impresszum (1974) és a Futásod véget ért (1977). Az újraegyesített Németországban megjelent írásait többnyire nem különösebben jól fogadta a kritika. Szinte élete végéig alkotott, utolsó novellája, az Ein strenges Spiel, amely a betegség és a halál témájával foglalkozik, két éve jelent meg a Kulturmaschinen kiadónál.

Kritikusai szemére hányták a kommunista rendszer iránti csaknem feltétlen lojalitását. Kiadója szerint azonban kevés más szerző tudta lefesteni az egykori keletnémet államapparátust és társadalmat olyan hozzáértően és ironikusan, mint ő. 

Tavaly, a német újraegyesítés 25. évfordulóján Kant azt mondta, hogy "felőle" akár el is maradhatott volna az újraegyesítés, amely "merő kapitalizmust" eredményezett. Az író mindig is szocialistaként képzelte el az egyesített német államot. 

Magyarul több elbeszélésén kívül megjelent Az aula, az Impresszum és a Futásod véget ért (1980) című regénye, ez utóbbiból játékfilm is készült.

(MTI)