Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Akkor most tényleg Nádas Péter kapja a Nobel-díjat?

2016.10.06. 00:00
Nádas Péter és Krasznahorkai László a fogadóirodák szerint esélyesek a legnagyobb irodalmi kitüntetésre. De jelent ez bármit is? Egyáltalán, mitől lesz valaki Nobel-díjesélyes?

Az irodalmi Nobel-díj a legrejtélyesebb minden nagy elismerés közül. Egyrészt nincsenek jelöltek és szűkített listák, mint az Oscar-díjak vagy a másik neves irodalmi díj, a Man Booker esetében – pontosabban minden erről szóló dokumentumot ötven évre titkosít a díjról döntő Svéd Királyi Akadémia, semmi más nem érhető el, csakis a díjazottak listája. Másrészt még tippelni is szinte lehetetlen, vagy inkább értelmetlen, ezer és még egy okból.

Például mert az irodalom egy bizonyos szint fölött már tényleg ízlés dolga: az is megérdemelne valami komolyabb elismerést, aki pontos, objektív szempontok alapján bizonyítani tudná, hogy jobb író-e Murakami Haruki, mint Cormac McCarthy; vagy, mivel a díjazásban elvileg egyenlő esélyekkel indul a költészet és a próza, hogy jobb költő-e Margaret Atwood, mint amilyen író Philip Roth.

És azért is, mert az irodalomban nincsenek fokmérők, mint a sportban a versenyek vagy a tudományban a publikációk, kinevezések; akadnak ugyan más díjak, amelyek alapján latolgatni lehet, de ezek valójában egyáltalán nem jelzik előre az esélyeket. Jellemző, hogy a Kafka-díjat akkor kezdték el „a Nobel előszobájának” nevezni, amikor két díjazott (Harold Pinter és Elfirede Jelinek) később megkapta a Nobelt is; arról már inkább hallgatni szokás, hogy a másik 14 díjazottra ez nem igaz, azaz a Kafka-díjasoknak mindössze 12,5 százaléka kapott később Nobel-díjat. Vagy nézhetjük úgy is, hogy a 112 eddig díjazottnak kevesebb mint 2 százaléka kapott Kafka-díjat is. Úgyhogy itt talán nem érdemes leragadni.

Az antiszemitizmus árnyoldalai

Tovább nehezíti a tippmixet, hogy a díjazásnak még a kritériumai sem igazán ismertek. Alfred Nobel szűkszavú végrendeletében azt írta, a Nobel-díjakat minden területen olyanoknak kell adni, „akik az elmúlt esztendőben az emberiségnek a legnagyobb hasznot hajtották”, ezen belül az irodalmi díjat olyannak, aki „eszmei értelemben a legjobbat alkotta”, ami nemcsak hogy nem egy túl szűk kategória, de Horace Engdahl, a Svéd Akadémia tagja és egykori első embere a Magyar Narancsnak adott interjújában még azt is elárulta, hogy már ezt az „eszmei értelemre” vonatkozó elvet sem követik jó ideje. „Ez a sokféleképpen magyarázott nobeli idealizmus egészen a 60-as évek végéig kötötte az akadémia kezét. Samuel Beckett díja jelentette a végső szakítást Nobel útmutatásával” – mondta, elárulva azt is, hogy mivel Borges például elfogadott egy kitüntetést Pinochettől, az akadémia akkori főtitkára kézzel-lábbal tiltakozott az ő kitüntetése ellen. És mivel esetében már lejárt az ötvenéves titkosítás, azt is tudni lehet, hogy az amerikai költő, Ezra Pound is azért nem kapta meg a díjat, mert szabadidejében meglehetősen antiszemita volt, és sem Hitlerről, sem Mussoliniről nem volt épp megvető véleménnyel.

Úgyhogy az emberiség azon része előtt, aki képtelen beletörődni az egyik emberi fogyatékosság (vagy áldás) meglétébe, a jövőbe látás képességének hiányába, két út áll: vagy a fogadóirodák előrejelzéseire támaszkodik, vagy megpróbál valamit kiokoskodni az eddigi díjazások tendenciáiból. Amivel az az egyetlen baj, hogy ilyesmiket nem nagyon lehet felfedezni bennük, mert ami olyan, mintha szabályosság lenne, azt mindig megtöri egy-két kivétel is.

Ezekbe az országokba ment az irodalmi Nobel-díj

2015: Fehéroroszország/Ukrajna
2014: Franciaország
2013: Kanada 
2012: Kína 
2011: Svédország 
2010: Peru 
2009: Németország/Románia 
2008: Franciaország
2007: Anglia/Irán 
2006: Törökország 
2005: Anglia 
2004: Ausztria 
2003: Dél-Afrika 
2002: Magyarország 
2001: Anglia/Trinidad
2000: Kína 
1999: Németország 
1998: Portugália 
1997: Olaszország 
1996: Lengyelország 
1995: Írország 
1994: Japán 
1993: USA 
1992: Saint Lucia 
1991: Dél-Afrika 
1990: Mexikó

Ott van például a fogadóirodák listáin évről évre egészen előkelő helyen szereplő Nádas Péter és Krasznahorkai László esélyeit leginkább rontó tényező: hogy magyar író – Kertész Imre – nem olyan nagyon régen, tizennégy éve kapott Nobel-díjat, márpedig az akadémia mintha nem szeretné az ismétléseket, legalábbis ha nem a leginkább irodalmi fókuszban lévő országokról (Nagy-Britannia, Franciaország, Németország) van szó, lásd a keretes listát. Amiből ugyanakkor az is kiderül, hogy bár szokatlan lenne, azért nem ez lenne az első eset, hogy ilyen történik: dél-afrikai író 1991 után 2003-ban is kapott Nobelt, kínai pedig 2000 után 2012-ben is. (De Törökország például a díj 115 éves története alatt csak egyetlen díjat kapott – ilyen is van.)

Aztán ott van még az „ideológiai”, vagy pontosabban fogalmazva inkább politikai szál: hogy Horace Engdahl azt mondja, az akadémia már 1969-ben szakított ezzel az elvvel, korántsem jelenti azt, hogy azóta ne befolyásolná – vagy ne tűnne úgy, hogy befolyásolja – a döntést a díjazott író politikai aktivitása. Amivel egyébként igazából semmi baj nincs, hiába akarják sokan ezzel az érvvel bagatellizálni a Nobel értékét. Hiszen arra a kérdésre, hogy „ki a jobb író” vagy „ki ír jobban”, tényleg lehetetlen egyértelmű választ adni, akkor meg miért is ne számíthatna a kitüntetett emberi minősége is a díjazásban, amennyiben két egyformán zseniális író között kell dönteni?

Talán jobb megoldás egy svéd tízkoronás feldobásánál, meg a verekedésig fajuló, híresen durva irodalomelméleti vitáknál is.

És ez talán kedvezhet Nádasnak és Krasznahorkainak is – főleg az előbbinek – saját kiállásuk miatt, de ezzel együtt azt is gondolhatjuk, ma vitás üzenetet hordozhatna a világsajtóban évek óta inkább negatív előjellel szereplő Magyarországnak adni a díjat, szemben mondjuk a fogadóirodák visszatérő kedvencével, a szíriai költővel, Adunisszal.

De mielőtt még túlzottan elkeserednénk, itt sem lehet semmilyen általánosságot megállapítani, mert míg például a tavalyi díjazott, az orosz rendszert merészen kritizáló Szvetlana Alekszijevics, az örmény holokausztról nyilatkozó és emiatt Törökországban perbe fogott Orhan Pamuk vagy a polgárjogi aktivista Harold Pinter esetében elég kézenfekvőek a politikai motivációk (is), nem is beszélve annak idején Winston Chruchillről, addig a meglehetősen ismeretlen svéd költő, Tomas Tranströmer – akit még kritika is ért azért, mert nem elég politikus – vagy a kizárólag a lélekkel foglalkozó kanadai novellista, Alice Munro esetében már kifejezetten nehéz lenne összeesküvés-elméleteket gyártani. Vagy ott vannak az olyan, magukban is ellentmondásos esetek, mint Mo Jen, aki egyrészt Kínában többször is tiltólistára került, kitüntetni tehát szabadságharcos aktusnak tűnik, másrészt viszont épp egy másik Nobel-díjas, Herta Müller vádolta meg azzal, hogy kiáll a cenzúra intézménye mellett.

A legnagyobb írók, akik sosem kaptak Nobelt

Lev Tolsztoj (1828–1910)
Mark Twain (1835–1910)
Henry James (1843–1916)
Marcel Proust (1871–1922)
William Somerset Maugham (1874–1965)
Virginia Woolf (1882–1941)
James Joyce (1882–1941)
Franz Kafka (1883–1924)
Federico García Lorca (1898–1936)
Bertolt Brecht (1898–1956)
Vlagyimir Nabokov (1899–1977)
Jorge Luis Borges (1899–1986)
George Orwell (1903–1950)
Arthur Miller (1915–2005)
John Updike (1932–2009) 

Aztán szokás azt is mondani, hogy a népszerűség inkább csökkenti az esélyeket, mintsem hogy növelné (lásd a keretest a sosem díjazott szupersztárokról), ezért ne nagyon számítson semmi jóra egy olyan populáris világsztár, mint Murakami Haruki, amikor pedig felmerült George R. R. Martin neve is, a szakmabeliek felköhögték a kávéjukat a röhögéstől.

Ez éppenséggel jót jelenthet Nádasnak és Krasznahorkainak: ők pont azon a szintjén vannak az ismertségnek, amit az akadémia általában szeretni szokott, és ami a díjazáshoz feltétlenül szükséges is. Nádas több művét is kiadták jelentős német, francia és amerikai kiadóknál is, ráadásul a kritika is ünnepelte, Krasznahorkai pedig nemrég nyerte meg az egyik legkomolyabb irodalmi díjat, a Man Bookert. És bár elvileg nem kötelező a nemzetközi elismertség – az akadémia van, hogy saját fordítást rendel egy ajánlott műből –, azért kevés olyan díjazottat találni a listán, akit tényleg a kutya sem ismert, de, mint mindenből, ebből is van kivétel, lásd megint csak oldalt a listánkat.

Hányat ismer ezek közül a Nobel-díjas írók közül?

Christian Matthias Theodor Mommsen (1902)
José Echegaray y Eizaguirre (1904)
Carl Gustaf Verner von Heidenstam (1916)
Henrik Pontoppidan (1917)
Grazia Deledda (1926)
Sigrid Undset (1928)
Frans Eemil Sillanpää (1939)
Gabriela Mistral (1945)
Saint-John Perse (1960)
Miguel Angel Asturias (1967)
Eyvind Johnson (1974)
Odysseus Elytis (1979)
Jaroslav Seifert (1984)
Wislawa Szymborska (1996)
Tomas Tranströmer (2011)  

A jelölés egyébként többkörös: először a világ minden tájáról keresnek meg irodalmárokat, hogy ajánljanak szerzőket, majd ezekből egy svéd írókból álló bizottság készít előbb húszas, majd ötös listát. A szabályok értelmében pedig csak az kaphatja meg a díjat, aki már kétszer is bekerült ebbe az ötfős, elit asztaltársaságba – és bár erről még ötven évig nem lesznek információink, elvileg elképzelhető, hogy Nádas és Krasznahorkai is eljuthatott már ide kétszer, hiszen egyikük sem újonc a világpiacon.

Tegyék meg tétjeiket

Mindezen bizonytalanságok ellenére tulajdonképpen még az számít meglepőnek, hogy sok ezerszámra akadnak olyan tökkelütöttek, akik pénzeket képesek hagyni egy-egy fogadóirodánál, abban bízva, hogy majd pont ők jósolják meg, ki kerül ki győztesen ebből a minden sportnál átláthatatlanabb versenyből. Nem is kevesen: a legnevesebb fogadóiroda, a Ladbrokes – az ő listáikat szokás minden évben mérvadónak venni az esélylatolgatáshoz – a New Yorker szerint évente jó ötvenezer fontot (17,6 millió forintot) keres a jellemzően kis összegű tétekből (ami persze semmi egy fontosabb focimeccs generálta két-három milliós bevételhez képest). A többi Nobel-kategóriára egyébként nem lehet fogadni.

De tényleg egy bibircsókos jós kristálygömbjeként működik a Ladbrokes listája? Hogy erre választ kapjunk, azt is tudni kell, hogyan működik a mágikus sorrend összeállítása, hiszen ha itt is csak annyiról lenne szó, mint a leggépiesebb fogadások esetében, ahol az kerül előre, akire a legtöbb mit sem sejtő civil fogad, aki pedig elöl van, arra még többen fogadnak, akkor az egész nyilván nem számítana semmit, mert ha nem is lehet nagyon sokat tudni a Svéd Királyi Akadémia szempontjairól, annyi azért nyilvánvaló, hogy a mezei olvasók véleménye nem befolyásolja őket.

De ennél azért összetettebb a helyzet: a téma felelőse állítja össze a listát és határozza meg az oddsokat, noha, mint minden szavazóirodában, amire a közönség fogadni szeretne, az természetesen felkerül a listára, hiszen mindenkinek a maga dolga, hogy milyen hülye ötletre akarja elszórni a pénzét. A Ladbrokes korábbi, a téli sportok mellett az irodalomért is felelős kurátora, a svéd Magnus Puke a Bloombergnek annyit árult el a módszereiről, hogy kamatoztatja ismeretségeit az irodalmi körökben, bújja a Twittert és a fórumokat, emellett pedig „bár ritkán, de előfordulhat az is, hogy valami kiszivárog”. A Ladbrokesnál azóta már nem ő a téma felelőse, de az utódja, azt mondják, ugyanolyan módszerrel dolgozik, annyi kiegészítéssel, hogy egyes források szerint befolyásolhatja a sorrendet a tűzhöz közel álló svéd fogadók tétje is.

Működik a fogadóirodák varázstükre?

2015
Esélyes: Szvetlana Alekszijevics
Nyertes: Szvetlana Alekszijevics

2014
Esélyes: Murakami Haruki
Nyertes: Patrick Modiano

2013
Esélyes: Murakami Haruki
Nyertes: Alice Munro

2012
Esélyes: Murakami Haruki
Nyertes: Mo Jen

2011
Esélyes: Adunis
Nyertes: Tomas Transtömer

2010
Esélyes: Tomas Transtömer
Nyertes: Mario Vargas Llosa

2009
Esélyes: Ámosz Oz
Nyertes: Herta Müller

2008
Esélyes: Claudio Magris és Adunis
Nyertes: Jean-Marie Gustave Le Clézio

2007
Esélyes: Philip Roth
Nyertes: Dorris Lessing

2006
Esélyes: Orhan Pamuk
Nyertes: Orhan Pamuk

2005
Esélyes: Adunis
Nyertes: Harold Pinter

2004
Esélyes: Adunis
Nyertes: Elfriede Jelinek

(Forrás: Index, New Republic)

Két dolog feltűnő, ha az eddigi évek listáit nézegetjük. Az egyik, hogy gyakorlatilag soha nem az nyer, aki a lista élén áll (azaz a legkevesebbet fizet a győzelme) – ebben pont a tavalyi év jelentett kivételt, amikor Szvetlana Alekszijevics képe tényleg jól kivehetően ragyogott a kristálygömbben. A másik, hogy ennek ellenére akadnak meglepő, sőt gyanús dolgok is. 2013-ban például a Guardian külön cikkben foglalkozott azzal, milyen meglepő, hogy az utolsó órákban mennyit kúszott felfelé a listán a végül nyertes Alice Munro, 2014-ben pedig szinte ugyanez ismétlődött meg: a Wall Street Journal is felfigyelt rá, hogy a nyertes, Patrick Modiano eleinte még a lista végén kullogott a maga 100:1-es oddsával, aztán az utolsó napokban hirtelen tízszer előkelőbb helyre, 10:1-ig száguldott felfelé. Az összeesküvés-elmélet ellen szól ugyanakkor az, hogy még így sem ezek az írók fizettek a legrosszabbul, vagyis ezzel együtt sem meneteltek a listák éléig, legfeljebb csak a dobogóig.

A Ladbrokesnál ebben a pillanatban Krasznahorkai, összetettben Nádas áll jobban. A legnevesebb irodánál Krasznahorkaira 20:1 oddsszal lehet fogadni, Nádasra 25:1-essel, ugyanakkor a több irodát összesítő listán Nádas a 13. helyen áll, Krasznahorkai azonban csak a 49.-en, mivel őt két nagy iroda csak 67:1-re taksálja. A két favorit sorrendben mindenütt Murakami Haruki és a szír költő, Adunis, őket követi a Ladbrokes-nál az amerikai Philip Roth és a kenyai Ngũgĩ wa Thiong'o, máshol szintén ők, legfeljebb fordított sorrendben. Ez a négyes egyébként évek óta elég konstans, ami furcsa helyzetet eredményez: megesett már, hogy a tavalyi favorit a következő évben tarolt, ilyen, a lista éléről régóta kirobbanthatatlan nagy öregek viszont még nemigen nyertek.

Murakami Haruki, az örök esélyes
Murakami Haruki, az örök esélyes
Fotó: Jeremy Sutton-Hibbert / Getty Images Hungary

Úgyhogy összességében ennyi szájtépés után is nagyjából ott vagyunk, hogy hiába minden folyamatelemzés és fogadóirodai lista, semmivel nem vagyunk közelebb a hamarosan átadandó irodalmi Nobel-díjas kilétének megfejtéséhez. Na meg ott, hogy bár minden nemzeti büszkeségre okot ad, hogy ekkora nevekkel együtt emlegetik a két magyart,

a listának erről a fokáról nemigen szokás nyerni – viszont minden előfordulhat, és mindennek az ellenkezője is.

Azzal kapcsolatban pedig, hogy mit jelent egyáltalán az, ha valakit a Nobel-díj nagy esélyesének tartanak, a New Yorker kérdezte meg két éve Murakami Haruki amerikai kiadóját, a Knopft, ugyan árulnák el, mennyi anyagi vagy más előnnyel jár ez egy szerzőnek. Paul Bogaards alelnök azt mondta: bár a Nobel-díj „mindent megváltoztat”, egy ehhez hasonló szóbeszéd miatt csak arra készül fel, hogy ha kell, gyorsabban ki lehessen adni vagy újra lehessen nyomtatni egy könyvet, de ennél konkrétabb intézkedéshez ez nem vezet. Ahogy fogalmazott: „Az irodalmi Nobel-díjra való fogadásokon egyetlen egy valaki keres: maga a fogadóiroda.”

Ne maradjon le semmiről!