Bob Dylan nem megy a Nobel-díjátadóra

2016.11.16. 17:45

Bob Dylan nem megy el a Nobel-díjak december 10-én Stockholmban esedékes átadására. Az amerikai énekes - az irodalmi kategória idei kitüntetettje - kedden levélben közölte erről szóló döntését a díjat odaítélő Svéd Akadémiával, írja az MTI.

Az intézmény szerdai tájékoztatása szerint a levélből kiderült, hogy a 75 éves zenész szerette volna személyesen átvenni a Nobel-díjat, de más kötelezettségei sajnos nem teszik ezt lehetővé. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy rendkívül megtisztelőnek tartja a kitüntetést.

A világhírű énekes a Svéd Akadémia szerint új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset, ezzel érdemelte ki az elismerést. A díjat hagyományosan december 10-én, az alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adnak át.

Dylan a díjhoz meglehetősen furcsán viszonyult, először hosszú ideig hallgatott róla, és meg sem köszönte. Kérdéses volt az is, hogy átveszi-e egyáltalán, vagy elesik a majdnem 1 millió dolláros pénzjutalomtól, amit a díjjal kötelezően járó előadásért kapott volna.