Rudolf
1 °C
13 °C

Néztem a sok szexet körülöttem, és azt kívántam, bárcsak házas lennék

2017.01.14. 07:45

Aki nyitott szemmel fogyasztotta a kilencvenes évek popkultúráját, az találkozhatott reklámokban, filmekben, divatanyagokban, és klipekben egy nővel, aki leginkább Marilyn Monroe, és Jessica Rabbit keverékének tűnhetett. Szándékosan tűnt annak. Ő volt Amanda Lepore, a világ talán leghíresebb transznemű modellje, előadóművésze, és úgy általában személyisége, aki meghatározta a kilencvenes évek New York-i klubszcénáját, hatással volt a divatra, és David LaChapelle fotós múzsája volt.

A New Jersey-ben született Lepore tizenhét évesen esett át a nemváltó műtéten. Nem sokkal később táncosként kezdett dolgozni New Yorkban, ahol belekerült az úgy nevezett klubkölykök körébe, aminek a leghíresebb tagja a később gyilkossággal vádolt és amiatt elítélt Michael Alig volt. A szinte nevetséges kosztümökben partizó hedonista fiatalokról 2003-ban film is készült Macaulay Culkin főszereplésével, magyarul Party szörnyek címmel. Lepore saját magát játszotta a filmben, amiről egyébként az Indexen írtunk a premier évében.

Lepore – aki a rengeteg plasztikai műtéte miatt a „világ legdrágább testének” hivatkozik magára – legismertebb David LaChapelle múzsájaként lett. Mivel szavakkal úgyis nehéz leírni, hogy mekkora hatást tettek egymásra, itt van egy kilencvenes évekbeli sminkreklám, amit LaChappelle rendezett, Lepore főszereplésével.

(Ha esetleg a Youtube nem szólna, a videó korhatáros.)

Lepore a reklámkampányok és a divatfotózás mellett egy szinte klasszikus socialite-nak számít: azaz egy olyan hírességnek, aki önmaga miatt híres. Hívják külföldre, Magyarországra pedig Lakatos Márk születésnapi bulijába érkezett meg. A Tütü pincéjében sikerült vele pár percet beszélgetni.

Áprilisban jelenik meg a Doll Parts című könyve, mit lehet erről tudni?

Volt egy szellemíróm, aki interjúkat készített velem, a gyerekkoromtól kezdve a David LaChapelle-el közös munkán át egészen a kétezres évekig bezárólag mindenről beszélgettünk. Beszéltem neki az azutáni korszakról is, de úgy döntöttek, hogy inkább kevesebb szöveg, és több kép kell bele. A hivatalos indoklás szerint nagyjából 2000 volt az, amikor világhírű lettem.

Miért pont most jön ki ez a könyv?

Nem is tudom. Nem terveztem így előre. Ambiciózus vagyok, és megyek arra, amerre kedvem van. Vagy arra, amerre kérnek. Szerencsére olyanokat szoktak kérni tőlem, amit szeretek is csinálni. Szerencsés vagyok. De az is igaz, hogy nagyon keményen megdolgoztam azért, hogy itt tartsak az életben. Az egész életem azon alapul, hogy magamat adom, és azt teszem, ami boldoggá tesz.

Gyakran hívják külföldre?

Igen, nagyon népszerű vagyok Európában.

Sokan kérnek itt a kontinensen tanácsokat öntől?

Igazából az egész világból jönnek a kérdések. De az az igazság, hogy az Instagram például sokat segíthet a mostani generációnak,

mert így találhatnak olyanokat, akikre felnézhetnek.

Az Instagram előtt sokkal többen írtak nekem Facebookon, hogy tanácsot kérjenek. De aztán én is megjelentem egyre több felületen, újságcikkekben, tévéműsorokban. Egyébként mindig azt szoktam visszaírni nekik, hogy tegyék azt, amit jónak látnak.

Úgy tűnik, mintha manapság már nem verne akkora port, hogy valaki transz, a drag kultúra és a transzneműség is sokkal elfogadottabb.

Tényleg így van. Nem sokkal ezelőtt úgy állt a helyzet, hogy egy híres transznemű jutott minden tíz évre. Olyan volt, mintha mást nem is engedtek volna, hogy híres legyen. 

Közben azok a transznők, akik nagyobb figyelmet kapnak, mint például Caitlyn Jenner, vagy Laverne Cox, hirtelen az ügy szóvivői lesznek. Erről mi a véleménye?

Én már megéltem ezt a korszakomat, és úgy találtam, hogy a politika egy maszkulin műfaj. Úgyhogy szándékosan nem politizálok, csak azzal, hogy önmagam vagyok. Hogy nyitott vagyok. Én úgy érzem, hogy velem mindenki kedves, nincsenek problémáim, ezért nem érzem, hogy aktivistának kellene lennem. Egyszerűen csak nőként élem az életem. És nyílt vagyok azzal kapcsolatban, hogyan lett belőlem nő.

Önt elfogadták nőként a kilencvenes években.

Mert sokan nem is tudták, hogy pontosan mi vagyok! Amikor elkezdtem klubokban dolgozni, azt hitték, hogy egy extrém külsejű nő vagyok. Amikor felvettek go-go táncosnak, akkor egy kis ideig nem tudták, majd

amikor kiderült a titkom, akkor még jobban kedveltek.

Szinte még népszerűbb lettem miatta. Akkoriban is volt több transznemű, de nem volt olyan sok, aki elvégezte a nemátalakító műtétet. Furcsa menőségnek számítottam.

Hogyan látja, hogyan változott New Yorkban a klubélet a kilencvenes évek óta?

Nekem az biztos, hogy jó szórakozás, mert híres vagyok, és emberek fotózgatnak folyamatosan. Amikor go-go táncosként kezdtem dolgozni, akkor sokkal nagyobb volt a szabadosság. Körbenézett az ember a teremben, és azt látta, hogy körülötte egy csomóan szexelnek, mindenféle szégyen nélkül. Ugyanígy ment a kábítószer is, a kokaint a bárpultokról szívták. Mindenhol fiatalkorúak voltak. És abba nagyon bele lehetett fásulni, néha már untam az egészet. Arra gondoltam, hogy nem kellett volna elválnom, és a férjemmel kellett volna maradnom. Néha persze szórakoztam is, de néha azért átfutott az agyamon,

hogy mit is csinálok pontosan?

Akkoriban nem nagyon ittam, nem is nagyon drogoztam. Főleg azért, mert mindig magassarkúban voltam, ráadásul nagyon pedáns is vagyok hozzá, és nem akartam úgy szétcsapni magam, hogy koszos legyek. Azt hiszem, ez mentett meg végül engem. Aztán híres lettem, szórakoztató lett az egész, bár biztos, hogy már nem tűnik olyan menőnek. De én jobban szórakozom manapság, mert mindig el vagyok foglalva. Mindig van mit csinálnom, ha elmegyek egy buliba. Egyszer sem gondolom azt már, hogy unalmas házaséletet kellene inkább élnem.

És mit csinál, ha nem bulikba jár?

Ruhákat varrok, jógázok, néha barátokkal. Járok konditerembe, néha egyedül. Elmegyek vacsorázni, moziba, bevásárolni. Oda rengeteget járok. Járok randikra is. Mindig van mit csinálnom.