Segélykoncertre szorul a Fesztiválzenekar

2017.02.23. 15:15

A főváros szerdán úgy döntött, idén 120 millió forinttal támogatja a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) koncertjeit, ám ez az összeg az együttes idei terveinek megvalósításához nem elég, további 100 millió forintra lenne még szükségük, derül ki a Fesztiválzenekar csütörtöki közleményéből.

A BFZ 2016 novemberében részletesen kidolgozott tervet juttatott el a fővárosnak, és arra kérte Tarlósékat, hogy biztosítsák a terv megvalósításához szükséges 260 millió forintos támogatást. Ehhez képest kapták a 120 millió forintot. Mivel az Emmi idén 40 millióval növelte az együttes támogatását, még 100 millió forintra lenne szüksége a zenekarnak.

„A BFZ vezetősége szeretne mindent megtenni azért, hogy a tervezett koncerteket, nevelési- és közösségi projekteket ne kelljen lemondania. Szeretnék megmenteni a TérTáncKoncertet, ahol idén már közel 600 hátrányos helyzetű gyereket várnak a Hősök terére, és az Európai Hidak fesztivált is, amely a világ figyelmét Budapestre fordítja. Szeretnék folytatni az autista gyermekeknek és az időseknek szervezett sikeres koncertjeiket is” – írják a közleményben.

A cél érdekében a BFZ május nyolcadikára, hétfő estére, Koncert Budapestért címmel adománygyűjtő koncertet szervez a Budapest Kongresszusi Központba, és egyúttal arra kérik a budapestieket, a főváros vezetését, valamint a kormányt, hogy segítsék az együttes idei terveinek megvalósulását.

A Fesztiválzenekar és a városvezetés közti ellentét akkor éleződött ki, amikor a fővárosi közgyűlés tavaly 260 millióról 60 millióra csökkentette a Fesztiválzenekar támogatását. Tarlós erre reagálva azt mondta, hogy a főváros a lehetőségekhez mérten támogatja a BFZ-t, azaz annyit adnak nekik, amennyi jut, és ha Fischer nem fejezi be a követelőző hisztériát, akkor még a maradék 60 millióra sem számíthatnak.

„Budapest működéséért vagyok felelős, s nem azért, hogy fenyegetőzések hatására egyre több pénzt tegyek a Fesztiválzenekar zsebébe. (...) A többi zenekar tudomásul tudta venni, hogy nulla forintot kap. De Fischer úr férfiatlanul hisztérikus viselkedése magyarázatra szorul” – mondta Tarlós, aki korábban állítólag jelezte Fischernek, hogy akadnak bizonytalanságok a BFZ támogatása körül.

Fischer szerint ez azonban nem egészen igaz. "A találkozón Főpolgármester úr csak arról tájékoztatott, hogy miért van több politikus társának ellenérzése velem kapcsolatban. A találkozón semmi kritika nem hangzott el a Fesztiválzenekar működésével kapcsolatban, semmi utalás nem hangzott el támogatáscsökkentésről" – írta a Facebook-oldalán.