Olga, Liliána
20 °C
35 °C

Jordán Tamás újra pályázik a szombathelyi színház vezetésére

2017.03.04. 12:24

Ahogy arról korábban beszámoltunk csütörtökön eredménytelenül zárult a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói posztjáért kiírt pályázat. Jordán Tamás, alapító egyedüliként indult a pályázaton, miután Dér András visszavonta a pályázatát botrányos körülményekre" hivatkozva.

A törvény értelmében 30 napon belül ki kell írni az új pályázatot a vezetői pozícióra, Jordán Tamás pedig a Borsnak megerősítette, hogy újra pályázni fog. 

Meg lehetne sértődni, egy ilyen helyzetben nyilvánvalóan sokan azt mondanák, hogy nem lennének díszlet ebben az abszurd drámában, de én, mi, nem engedhetjük meg magunknak, hogy megsértődjünk

- nyilatkozta Jordán a Borsnak.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a szombathelyi színház kiadott egy nyilatkozatot, amiben jelezték, hogy Jordánnal szeretnék folytatni a munkát, illetve arról is írtunk, hogy a szakmában megdöbbenéssel fogadták a hírt.

Jordán Tamás beszélt arról is, hogy a színház életében milyen nehézségeket hozhat a jelenlegi döntés: márciusban már szervezni kellene a következő évadot és értékesíteni a bérleteket, de azt így nem tudják elkezdeni. Ennek ellenére nem adja fel, mert úgy érzi, hogy az igazságnak győznie kell.