Meghalt Simon György Jászai Mari-díjas színész

Meghalt 94 éves korában Simon György Jászai-díjas színész, érdemes művész szombaton, írja az MTI. Simon György Rákospalotán született 1923. június 21-én.

A Pázmány Péter Tudományegyetemen, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanult 1941 és 1952 között. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, illetve a Népművelési Minisztérium munkatársa volt. 1952 és 1954 között a Néphadsereg Színháza, 1954-1958 között a József Attila Színház, 1958-1962 között a kecskeméti Katona József Színház, 1962-1966 között az egri Gárdonyi Géza Színház, 1966-1970 között a kaposvári Csiky Gergely Színház, 1970-1972 között a békéscsabai Jókai Színház, 1972 és 1985 között pedig a miskolci Nemzeti Színház tagja volt.

1985-ben nyugdíjba vonult.

1960-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, az érdemes művész elismerést 1983-ban kapta meg.

Játszott az 1975-ben készült Az idők kezdetén és az egy évvel későbbi Fekete gyémántok című filmben is.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

8 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59