Meghalt Schubert Éva

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala sajtóközleményben tudatta, hogy meghalt Schubert Éva, színésznő.

"A kiváló magyar színművésznő, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének tulajdonosa több évtizedes kiemelkedő színészi munkásságáért, a színpadon és filmvásznon nyújtott felejthetetlen alakításáért, a fővárosi színházakban folytatott több évtizedes színészi pályája elismeréséül kapta meg 2008-ban a Budapest díszpolgára elismerést. A Főváros és a magam nevében őszinte részvétemet fejezem ki a családnak. Schubert Évát a Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti" - írják a közleményben.

Schubert Éva kényszerből lett színész, mivel nem vették fel az egyetemre, arra hivatkozva, hogy apácáknál nevelkedett. 1949-ben kitüntetéses érettségije ellenére nem tanulhatott tovább. Gyors- és gépírást tanult, majd gépírónőként helyezkedett el.

Felvételizett esti tagozatra a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol 1955-ben szerzett diplomát, 1958-tól 1978-ig a Vígszínház tagja volt. Később a Játékszínben és a soproni Petőfi Színháznál játszott. 2011-ben csontritkulása miatt kerekesszékbe kényszerült, több műtéten is átesett.

Rengeteg játék és tévéfilmben játszott, szerepelt a Szomszédok című sorozatban is. 

Schubert Éva 86 éves volt. 

(forrás: Wikipedia)

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

12 órája

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59